MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum
Nagy Imre újratemetése három fotóriporter szemével
Nagy Imrének és mártírtársainak az újratemetését megörökítő fényképekről, fotósorozatokról lesz szó június 17-én az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum szabadegyetem programsorozata, a Múzeumakadémia Negyedmillióan a Hősök terén című előadásában, és a múzeum egy felhívást is közzétesz a témához kapcsolódóan.
A Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ könyvei is bemutatkoznak a könyvhéten
2025. június 12. és 15. között a Duna-korzón találkozhat a hazai olvasóközönség az MNMKK tagintézményeivel.
Egy nap a régészet jegyében a Nemzeti Múzeumban
Változatos régészeti programokkal várja az érdeklődőket minden korosztályból Régészet Napja a Magyar Nemzeti Múzeumban című programjára június 13-án az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum. Az ingyenes eseménysorozat keretében izgalmas, játékos és interaktív módon ismerkedhetnek meg a látogatók a régészeti kincsekkel.
Június 8-án történt
„Az élet az esetek többségében nem alkalmas arra, hogy egy az egyben filmre vigyék. Bizonyos pontokon muszáj belenyúlni. Élesíteni kell a drámát, és mélyíteni az érzelmi részt” – vallotta a hetvenhetedik születésnapját ünneplő Balázs Béla-díjas filmrendező, Gárdos Péter, akinek – egyebek mellett – az Uramisten, a Szamárköhögés, Az utolsó blues és A skorpió megeszi az ikreket reggelire című alkotásokat köszönhetjük.
Ez a rítus közelebb visz Attila birodalmának megismeréséhez
Ehmann Gábor fűtés- és vízvezeték-szerelő 2016-ban túrázás közben ezüst- és aranytárgyakat talált az avarban Telki határában, az Anna-lak vadászház közelében.
Éjszakai lakomázás a Nemzeti Múzeumban
Egy kalandokkal teli éjszakára invitálja a gyerekeket június 13-án az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum Éjszaka a múzeumban! – Évszázadok lakomája című programja, ahol királyok és fejedelmek konyhájába pillanthatnak be, és megnézhetik a legpompásabb lakomákat.
Pannonia a római korban periféria és centrum is volt
A Seuso-kincs keletkezésének idején, a 4. század első harmadában játszódik Nagy Mihály régész, a Magyar Nemzeti Múzeum egykori főmunkatársának történelmi regénye. A Nyugaton kelt a nap című kötetet csütörtökön mutatták be Budapesten.
Geometrikus formák, modernség és minimalizmus
A geometrikus formákkal és a minimalizmussal, a modern, mégis időtálló ékszerek világával ismerkedhetnek meg az érdeklődők június 4-én az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum Formák & minimál című ékszerkészítő workshopján.
Trianon értelmiségiek ezreit tette földönfutóvá
A trianoni békeszerződés nemcsak az ország térképét rajzolta újra, hanem a magyar tudományos élet és a Magyar Tudományos Akadémia mozgásterét is jelentősen beszűkítette.
A láthatatlan kismadár és a gyermekfotózás egyéb varázseszközei
A fotográfia és a fotótörténet iránt érdeklődőket várja az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum szabadegyetem programja, a Múzeumakadémia június 3-án. A láthatatlan kismadár – A műtermi gyermekfényképezés kellékei 1850–1945 című előadáson Bognár Katalin muzeológussal találkozhatnak a látogatók.
Fiskálisok, ügyvédbojtárok, prókátorok
Ki volt a martfűi rém? Hogyan lepleződtek le 1925-ben a frankhamisítók? Ezekre és más bűnügyi kérdésekre a Magyar Nemzeti Múzeumban kaphatunk választ.
Muzeális bűnesetek, perek és ítéletek
A magyar ügyvédség, illetve a területi ügyvédi kamarák százötven éves történetét dolgozza fel a Budapesti Ügyvédi Kamara (BÜK) és az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum közös, Ügyfelem érdekében című időszaki tárlata. A régi idők emlékezetes bűneseteit felvonultató kiállítást június 1-jén Gál Vilmos muzeológus mutatja be az érdeklődőknek.
Történetek a Nemzeti Múzeum ékszerei mögött
Ragyogó élmény – páratlan ékszerek az újkorban! címmel tart kurátori tárlatvezetést Kiss Erika, a Ragyogj! – Ékszerek ideje című kiállítás kurátora és Spengler Katalin műgyűjtő május 28-án az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeumban, ahol az ékszerek mögött rejlő történetekkel is megismerkedhetnek az érdeklődők.
Az idei minden idők legnagyobb múzeumi majálisa
Az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeumban zajló 28. Múzeumok Majálisán csaknem 100 múzeum és kiállító, valamint változatos beltéri és kültéri programok és persze hamisítatlan fesztiválhangulat várja a felnőtt és gyermek látogatókat.
Elismerték az év legjobb múzeumait
Megkezdődött a 28. Múzeumok Majálisa a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM) és a Múzeumkertben: a múzeum épülete és kiállításai ingyenesen látogathatók, a kültéri sátrakban pedig az ország különböző pontjairól érkező, csaknem 100 múzeummal és kiállítóval ismerkedhetnek meg az érdeklődők szombaton és vasárnap.
Rézkori receptek a Kárpát-medencéből
Az időszámításunk előtt 4500 és 2800 közt élt közösségek étkezési szokásaival ismerkedhetnek meg az érdeklődők május 27-én az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum szabadegyetem programsorozata, a Múzeumakadémia 6000 éves gasztronómia – A Kárpát-medence rézkorának étkezési kultúrája című előadásán.