MNMKK
Kicsi, színes és elfeledett számolócédula
Elbéné Mester Magdolnával beszélgettünk a hétköznapok papíremlékeiről, grafikai bravúrokról és arról, mit mesélnek ezek az apró cetlik a múltról.
Augusztus 2-án történt
„Mi, színészek nem a közönségnek, hanem saját magunknak játszunk. Olyanok vagyunk, mint a gyerek. S ha tetszik a játék, amit kitaláltunk és továbbadunk, az nagyon jó érzés” – vallotta Agárdy Gábor Kossuth-díjas színész, aki 1922-ben ezen a napon született.
Babára szabott könyvtanácsadás
A Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ) MeseCentruma és az MNMKK Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) közös szervezésében, a PIM kertjében működő mese- és olvasósarokban a Baba olvas elnevezésű programsorozat következő, augusztus 11-i eseményén az érdeklődők Harmath Artemisz irodalmár személyre szóló könyvtanácsadásán megtudhatják többek között, milyen a hozzájuk illő olvasmány.
Augusztus 1-jén történt
1948-ban ezen a napon adták át az újjáépített Margit hidat, amit 1944-ben, a második világháború során – Budapest többi Duna-hídjával együtt – felrobbantottak a Budára visszavonuló németek, hogy így akadályozzák meg a szovjet előrenyomulást.
Elővarázsolták a Queen 1986-os budapesti koncertjének sosem látott fotóit
1986. július 27-én történelmi jelentőségű esemény zajlott a Népstadionban: fellépett a Queen, ami a kor talán legnagyobb popszenzációjának számított.
Még egy hét varázslat
Július 28-tól augusztus 3-ig többek között ritmikus felolvasóestre, amerikai táncoktatásra és természetfotó-kiállításra invitáljuk olvasóinkat.
Létrehozható új játéktér, ha lebontjuk a falainkat
A Téglatan: leomlott estig, felépült reggelre című projekt a társadalomban jelen levő hierarchiákat lebontó akció, mely most egy totális installáció formájában jelenik meg a Kassák Múzeum tereiben.
Csak pár évre tervezett Amerikában, ma a Metben állítják ki a munkáit
Vannak pillanatok, amelyek koncentráltan magukban hordozzák azt, ami a jövőt meghatározza. Ilyen Albók János önarcképe, amely az 1939-es New York-i világkiállításon készült.
Petőfi annyit lógott a Pilvaxban, hogy még a levelezését is oda kérte
Pest még őrzi a reformkori irodalmi élet és az 1848-as forradalom emlékeit. Az MNMKK PIM és az Evangélikus Országos Múzeum sétáján ezek nyomába eredtünk.
Július 27-én történt
A Queen együttes 1986-ban ezen a napon lépett fel a Népstadionban. A koncert emlékezetes momentuma volt, hogy Freddy Mercury – tenyeréről olvasva a szöveget – elénekelte a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalunkat.
Július 26-án történt
Gyémánt László 1935-ben ezen a napon született. A Kossuth-díjas festőművész, akinek rajzait már főiskolás korában Barcsay tanulmányaihoz hasonlították, az 1960-as évek elején fenegyereknek számított, aki nem illett a szocialista kultúrpolitikába. 1966-ban Bécsben lett volna kiállítása, megszerveztek egy találkozót számára Salvador Dalíval is, de nem kapott útlevelet. Két évvel később Aczél György személyesen tiltatta be a kiállítását az Eötvös-klubban. 1970-ben Londonba költözött, ahol politikai menedéket kért, 1973-ban Bécsbe települt, majd megkapta az osztrák állampolgárságot. Távollétében itthon két év négy hónap börtönbüntetésre ítélték.1982-ben hazatért, 1987-ben megalapította az Óbudai Festőiskolát. Nevezetesek híres dzsessz-, illetve rockzenészekről, színészekről és művésztársairól készített portréi.
Július 24-én történt
„A kicsit szembesítem a naggyal, a halászháló csomóit a csillagokkal, a piacot a halottas szobával, és most valóban mondjunk nagy szavakat: az életet a halállal, és még tovább: a halált a végtelennel” – így nyilatkozott a művészetéről az 1909. július 24-én született Károlyi Amy József Attila-díjas költő, Weöres Sándor felesége egy vele készült interjúban.
Egyszerűen csak: Samu
A vértesszőlősi őstelep leletmaradványaiból elképesztő ismeretanyag olvasható ki a háromszázötvenezer évvel ezelőtt itt élt előemberekről. Samu nyomában jártunk.
Július 23-án történt
2003. július 23-án hunyt el Cserháti Zsuzsa, a magyar poptörténet egyik legjobb hangú énekesnője. Az eredetileg balett-táncosnak készülő énekesnő előadói képességeit Szécsi Pál fedezte fel, az ország pedig az 1972-es Táncdalfesztiválon ismerte meg. Később olyan emlékezetes slágerek fűződtek a nevéhez, mint a Különös szilveszter, a Könnyű tavaszi szél, a Boldogság, gyere haza, az Édes kisfiam, illetve a Charlie-val közös Száguldás, Porsche, szerelem.
Július 22-én történt
„Ne arra törekedjünk, hogy mennél furcsábbá, komplikáltabbá torzítsuk a művet, hanem hogy mennél egyszerűbbé és hiánytalanabbá formáljuk” – vallotta Kassák Lajos Kossuth- és Baumgarten-díjas író, költő, műfordító, lapszerkesztő és képzőművész, a magyar avantgárd úttörője, aki 1967. július 22-én hunyt el.
Füvek és főzetek a Művészetek Völgyében
A forró nyár ellenére sem fogynak ki az izgalmas kulturális, szórakoztató és ismeretterjesztő rendezvényekből a honi múzeumok és kiállítóhelyek, így július negyedik hetében többek között folkfesztiválra, felolvasószínházba és a Művészetek Völgyébe invitáljuk olvasóinkat.