műfordító

Mesterek hibái – górcső alatt az ismert fordítók rossz húzásai

Nádasdy Ádám és Horváth Viktor a nagy fordítók tévedéseit vették sorra: voltak ezek között tárgyi tévesztések és hibás stratégiák is.

„A fordítás olyan, mint a gobelin fonákja”

Portréinterjú Bertóti Johanna Babits Mihály műfordítói ösztöndíjas íróval, fordítóval.

Vickó Árpád kapta a díjat

Vickó Árpád szerb műfordító vehette át a Balassi Műfordítói Nagydíjat szeptember 27-én a Magyar Tudományos Akadémián, Budapesten. A műfordítók áldozatos munkája teszi lehetővé, hogy a világszínvonalú magyar irodalom elfoglalhassa méltó helyét a világirodalomban – mondta a díjátadón Menczer Tamás tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkár.

Műfordítókat fogadott Áder János

Magyar művek külföldi fordítóit fogadta Áder János köztársasági elnök június 12-én délután a fővárosi Sándor-palotában. A résztvevő műfordítók angoltól kezdve a lengyelen át a törökig 24 különböző nyelvre fordítják a magyar irodalom remekeit, köztük Nádas Péter, Spiró György és Tóth Krisztina köteteit.

Visegrádi Irodalmi Rezidens Program

„Hat hétig együtt lakni a cseh, a szlovák és a lengyel kollégákkal nagyon inspiráló volt” – vallja egy korábbi magyar résztvevő. A programra azok a 18 év feletti költők, írók, esszéírók, kritikusok, műfordítók, publicisták és újságírók jelentkezhetnek, akik szívesen gyarapítanák nemzetközi tapasztalataikat.