My Fair Lady

Tangóoperával kezdi vendégjáték-sorozatát a debreceni színház

Nemcsak Debrecenben, hanem országszerte is bemutatja előadásait a tavaszi időszakban a Csokonai Nemzeti Színház. Rangos fesztiválon és határon túli magyar színházban is vendégszerepel a társulat.

A Vuk, a Sirály, a Csinibaba és a Rokonok is műsoron lesz a Hevesi Sándor Színházban

A nagyszínpadon hat új előadással, továbbá két ifjúsági darabbal és a Tantermi deszka sorozat újabb bemutatójával készül a 2025-26-os évadra a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház, amelynek igazgatói posztját februártól negyedszer tölti be Besenczi Árpád.

Mahler és csokimatinék Szegeden

Új évadát kezdi a Szegedi Szimfonikus Zenekar, és hagyományos bérletei mellett egy új sorozatot is meghirdetett az együttes – közölte Gyüdi Sándor igazgató a társulat keddi évadnyitó társulati ülésén.

Balla Eszter: Ne én kapjam a Kaszás Attila-díjat!

Amikor Balla megtudta, ki a másik két jelölt az utolsó körben, azt kívánta, hogy ne ő kapja a Kaszás Attila-díjat, hanem Ecsedi Erzsébet vagy Tóth Ildikó.

A My Fair Ladyt mutatja be a Kolozsvári Magyar Opera

Az egyik legsikeresebb musicalt Béres László rendezésében, Jankó Zsolt vezényletével láthatja a kolozsvári közönség. A bemutatót november 30-án tartják, és már a két következő előadás is telt házas.