Napóleon
Elfogtak két gyanúsítottat a párizsi műkincsrablás ügyében
A világ egyik leghíresebb múzeumába, a párizsi Louvre-ba október 19-én törtek be és felbecsülhetetlen történelmi értékű tárgyakkal távoztak onnan a bűnözők.
A csokoládé, ami majdnem kiiktatta Napóleont és felrobbantotta Churchillt
Az aztékok gyógyszerétől a vallási vitákon át a világ legnagyobb csokiszeletéig tíz meglepő tény a csokoládéról, amit még Gombóc Artúr sem tud.
Csaknem ötmillió euróért kelt el Napóleon kardja egy párizsi árverésen
Közel 4,7 millió euróért (mintegy 1,8 milliárd forint) kelt el Bonaparte Napóleon kardja egy árverésen csütörtök este Párizsban – közölte pénteken a Drouot árverési ház.
Kalapács alá kerül Napóleon egykori saját tulajdonú Code Civilje
Elárverezik Párizsban a francia polgári törvénykönyvnek (Code Civil) azt a példányát, amely Napóleon tulajdonában volt – jelentette be január 9-én a Tajan árverési ház. A művet más régi könyvekkel és kéziratokkal együtt bocsátják árverésre március 6-án.
Százkilencvenkét éves lett a világ legidősebb szárazföldi állata
Jonathan, a Seychelles-i óriásteknős Szent Ilona szigetén él, már vak, és elvesztette a szaglását, de még mindig aktív.
Napóleon ügyetlen volt, de megkoronázta magát
Kétszázhúsz éve, 1804. december 2-án koronázta magát francia császárrá a pápa jelenlétében Bonaparte Napóleon.
Ásatásokba kezdenek a waterlooi csata helyszínén
A múlt héten indult vizsgálatokkal elsősorban a súlyos sebesültek korabeli ellátásáról szeretnének többet megtudni a brit régészek – jelentette hétfőn a VRT című belga hírportál.
Közel kétmillió euróért keltek el el Napóleon pisztolyai
Napóleon pisztolyai 1,69 millió euróért (664 millió forintért) keltek el vasárnap a Párizs közelében lévő fontainebleau-i kastély mellett megrendezett árverésen – számolt be róla a BBC News.
Filmek, amiket meg kell nézned, ha eddig nem tetted
Az elmúlt időszakban sok olyan film került mozikba, amit nagyon vártunk. Noha az előzetes reményeknek változó mértékben feleltek meg, egyszer mindenképp érdemes látni őket. Szerencsére párat még elcsíphetünk a mozikban.
16 évig restaurálták a Napóleonról készült némafilmet
A hétórás film felújítása hárommillió euróba került.
Franciaország, hadsereg, Joséphine
Az új Napóleon-film csak annyiban történelmi dráma, hogy egykor létezett személyek referenciát jelentenek a karakterek számára. A 18–19. század fordulója sok szempontból csupán háttere a főhős tragédiájának: hogy zseniális stratéga, de kezelhetetlen férfi.
Le a kalappal! – Rekordáron kelt el Napóleon egyik kalapja
A becsült összegnél sokkal magasabb áron, 1,932 ezer euróért (728,6 millió forintért) kelt el vasárnap a Párizs melletti Fontainebleau-ban I. Napóleon egyik híres, kék, fehér és piros színű kokárdával díszített fekete, kétszarvú filckalapja.