naptár

Július 18-án történt

2013. július 18-án halt meg Halmos Béla Széchenyi-díjas előadóművész, népzenekutató, a Sebő együttes egyik alapító tagja, a magyarországi hangszeres népzenei és táncházmozgalom egyik elindítója, akinek kiemelkedő szerepe volt abban, hogy 2011-ben a magyar táncházmódszer felkerült az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára.

Július 17-én történt

„A sorsomban semmit nem érzek feleslegesnek. Mindent adománynak tartok, mert így mindent feloldhattam-felmutathattam a művészet segítségével” – fogalmazta az 1914. július 17-én született Tolnay Klári. A kétszeres Kossuth-díjas színésznőt többek között a Macskajáték, az Adáshiba és a Ványa bácsi című színdarabban, illetve a Pacsirta, a Rokonok és a Nem élhetek muzsikaszó nélkül című filmben láthattunk.

Július 16-án történt

1911. július 16-án született Ginger Rogers Oscar-díjas amerikai filmszínésznő, táncosnő. Ginger Rogers tizennégy éves korában lépett fel először táncosként, és hamarosan a New York-i Broadwayn is bemutatkozott. Első rövid filmszerepét 1929-ben alakította, majd 1933-ban a Flying Down to Rio című zenés filmben együtt játszott Fred Astaire-rel, akivel a filmtörténet leghíresebb táncospárjává váltak.

Július 15-én történt

Ma ünnepli nyolcvannegyedik születésnapját Drahota Andrea Jászai Mari-díjas színésznő, akit többek között a szolnoki Szigligeti Színház, a Thália Színház, a Nemzeti Színház, a Pesti Magyar Színház és a székesfehérvári Vörösmarty Színház előadásaiban, illetve a Sodrásban, a Fényes szelek, a Csontváry, A szeleburdi család, valamint a Csend és kiáltás című filmekben láthatott a közönség.

Július 14-én történt

„Igazán furcsa, hogy az ember csak végighallgatni unja többször ugyanazt a történetet, de elmesélni nem unja, sőt minél többször meséli el, annál jobban tetszik neki” – fogalmazta a 2003. július 14-én elhunyt Janikovszky Éva Kossuth- és József Attila-díjas író, a gyermek- és ifjúsági irodalom egyik legnépszerűbb magyar képviselője, az Akár hiszed, akár nem, a Velem mindig történik valami, a Mosolyogni tessék és a Kire ütött ez a gyerek? című kötetek szerzője.

Július 13-án történt

Ma ünnepli nyolcvanegyedik születésnapját Rubik Ernő Kossuth- és állami díjas magyar szobrász, építész, formatervező, belsőépítész, játéktervező és feltaláló, a világsikert aratott bűvös kocka megalkotója, akinek olyan további logikai játékok is fűződnek a nevéhez, mint a bűvös dominó, a Bábel torony, a kígyó, a sodokube, a Rubik-óra és a Rubik-gömb.

Július 12-én történt

„Ha össze kellene foglalnom a sikereim titkát, csak annyit mondanék, hogy mindig én akartam jobban. Ez az én tehetségem” – fogalmazta az 1972. július 12-én született Benedek Tibor. A 2020-ban elhunyt háromszoros olimpiai bajnok, Európa- és világbajnok vízilabdázó 2013 és 2016 között a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya volt.

Július 11-én történt

Július 11-én ünnepli hatvanötödik születésnapját Csuja Imre Jászai Mari-díjas magyar színművész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. A művész tizenhét évesen döntött a színészmesterség mellett, pályáját a Pécsi Nemzeti Színházban kezdte, majd többek között a debreceni Csokonai Színház, az Egri Gárdonyi Géza Színház és az Örkény István Színház darabjaiban, illetve az Argo, a Szezon, az Üvegtigris és a Valami Amerika című filmekben láthattuk.

Július 10-én történt

„Semmi másról nincs szó, ha a kiegyensúlyozottságról beszélünk, hogy megpróbálom azt a pillanatot, amit élünk, a legintenzívebben megélni. És ha ez sikerül, akkor azt mondom, hogy az életnek minden pillanata, tehát a halál előtti utolsó másodperce is értelmes és értékes” – fogalmazta az 1949-ben ezen a napon született – és 2023-ban elhunyt – Dunai Tamás Jászai Mari-díjas színész, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Július 9-én történt

Száz éve, 1925. július 9-én született Keres Emil Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, érdemes és kiváló művész, aki pályafutása során többek között a Nemzeti Színházban, a Vígszínházban és a Jókai Színházban játszott, a szolnoki Szigligeti Színházat, a Thália Színházat és a Radnóti Színpadot pedig igazgatta. Jellegzetes orgánumának köszönhetően versmondóként is népszerű volt.

Július 8-án történt

Július 8-án ünnepli nyolcvanhetedik születésnapját Koncz Gábor színművész. A Kossuth-nagydíjas művész vidéki társulatoknál kezdte pályáját, majd többek között a József Attila Színházban, a Vígszínházban és a Madách Színházban játszott, jelenleg pedig az Újszínház tagja. A színpadi rendezőként és filmszínészként is elismert alkotót olyan emlékezetes mozikban láthattuk, mint az Egri csillagok, a Fekete gyémántok, A dunai hajós és a Gyula vitéz télen-nyáron.

Július 7-én történt

Ma ünnepli ötvenötödik születésnapját Szabó Győző Jászai Mari-díjas színész, akit többek között a Bárka Színház, a Katona József Színház és a szombathelyi Weöres Sándor Színház darabjaiban, illetve a Valami Amerika, az Intim fejlövés, a Magyar vándor és az Egy bolond százat csinál című mozikban láthatott a közönség. Toxikoma című könyvéből Herendi Gábor rendezett filmet, színészi pályafutása előtt a Lacht el Bahhtar zenekar egyik énekese volt.

Július 6-án történt

„Ha ránéznénk a világirodalmi termésre az elmúlt ötezer évben, akkor legalább kétharmada két tárgyról szól, a szerelemről és a halálról, mert ezt a kettőt nem tudjuk feldolgozni egész életünkben” – fogalmazta Nyáry Krisztián író, irodalomtörténész, könyvkiadó és kommunikációs szakember, aki július 6-án ünnepli ötvenharmadik születésnapját.

Július 5-én történt

„A művészet csúnya dolgokat állít elő, amelyek idővel általában megszépülnek, a divat szép dolgokat állít elő, amelyek később mindig megcsúnyulnak” – fogalmazta az 1889-ben ezen a napon született Jean Cocteau, a művészetek francia polihisztora. A huszadik század kiemelkedően sokszínű alkotója nemcsak írt, de festett, rendezett, sőt színészként is kipróbálta magát.

Július 4-én történt

Július 4-én ünnepli hetvenkilencedik születésnapját Trokán Péter Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész, akit többek között a Nemzeti Színház, a József Attila Színház, a szombathelyi Weöres Sándor Színház és a székesfehérvári Vörösmarty Színház darabjaiban, valamint számos filmben és televíziós sorozatban láthatott a közönség. Gyermekei – Anna és Nóra – szintén a színészpályát választották.

Július 3-án történt

Július 3-án ünnepli hatvanharmadik születésnapját Tom Cruise többszörös Golden Globe-díjas amerikai színész. A filmsztár 18 évesen döntötte el, hogy színésznek áll, első szerepét Franco Zeffirelli Végtelen szerelem című mozijában kapta, az 1986-os Top Gun pedig világszerte ismertté tette a nevét. Később olyan emlékezetes alkotásokban láthattuk, mint A cég, az Esőember, a Világok harca, a Különvélemény és a Tágra zárt szemek.