Benedek Nursia tartományából származott, Rómába került, hogy a szabad tudományokat tanulja, de még gyermekkorában abbahagyta a tanulást, és föltette magában, hogy a pusztába vonul vissza. Dajkája, aki igen gyöngéden szerette, egészen addig a helyig elkísérte, amelynek neve Effide. Történt, hogy a dajka búzatisztításra kölcsönkért egy rostát. Gondatlanul helyezte az asztalra, leesett és kettétört. Mikor Benedek látta, hogy mennyire sír, fogta a rosta darabjait, s mire fölkelt imádságából, teljesen összeforrva találta. Ezután titokban elhagyta dajkáját, elment egy helyre, ahol három éven át az emberek elől elrejtőzve élt. Csak egy Romanus nevű szerzetes tudott róla, aki gondosan ellátta a szükséges dolgokkal. Mivel Romanus monostorától nem vezetett út a barlanghoz, a kenyeret egy hosszú-hosszú kötélre kötötte, és úgy szokta leengedni. A kötélre egy csengőt is erősített, hogy hangjára Isten embere megtudja, mikor küldi neki a kenyeret. Ilyenkor kijött a barlangból és átvette. Ám az ősi Ellenség megirigyelte az egyik szeretetét és a másik táplálékát, s egy kővel eltörte a csengőt, de Romanus nem hagyott föl szolgálatával.

Jacobus de Voragine: Legenda Aurea (részlet)

Kikelet
Március 21. a csillagászati tavasz kezdete. Ezen a napon a Nap az Egyenlítő magasságában halad át az égen, sugarai merőlegesek a föld forgástengelyére, éppen keleten kel, és nyugaton nyugszik, a nappalok, valamint az éjszakák hossza az egész földgolyón egyenlő. Innen a neve „napéjegyenlőség”. (Csak az északi féltekén tavaszkezdet, földünk déli oldalán ez az ősz első napja.) Ettől kezdve napról napra távolodik a Nap az Egyenlítőtől a Ráktérítő felé, sugarai egyre nagyobb szöget zárnak be a földtengellyel, ezért az északi féltekén hosszabbodnak és melegednek a nappalok, a délin viszont rövidülnek, és jön a tél.
A tavaszpont nem feltétlenül a tavasz első napja. Azt a helyi éghajlati és időjárási viszonyok szerint határozta meg az ember. Mi március 1-jétől számoljuk a (meteorológiai) tavasz kezdetét, a kínaiak a régi keltákhoz és rómaiakhoz hasonlóan február elejétől (február 4-e vagy 5-e). Ők a tavasz félidejébe eső napéjegyenlőségi napot az évszak csúcspontjaként ünneplik, a följegyzések szerint legalább az i.e. 2. évezred közepétől fogva.
Az évszak és a tavaszpont allegorikus ábrázolásai is különböznek egymástól. Ripánál a tavasz mirtuszkoszorús leány, keze telis-tele virágokkal, körötte vidám növendék állatok. A tavaszpontot egy ifjú alakja jelképezi oldalasan osztott, félig fehér, félig fekete ruhában, derekán csillagos öv, jobbjában kos, baljában virágcsokor, lábai szárnyasak. Fehér és fekete szárnyakon áll (az egyenlően osztott színpár a nappalok és éjszakák egyforma hosszára utal).
A tavaszi hónapokat is megszemélyesítették három, virágos, szőke szűz alakjában. Gyöngyös, drágaköves zöld ruhát viselnek, a tavaszi hónapok állatövi jegyeivel (Kos, Bika, Ikrek). Antik hagyományból eredően a tavasz Flora és Venus évszaka. A virágok általában és a zöld szín a tavaszi földet megszemélyesítő Flora attribútuma, a mirtusz és a gyöngy Venusé.

Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium (részlet)

KASSÁK LAJOS (Érsekújvár, 1887. március 21. – Bp., 1967. július 22.): költő, író, festőművész, lapszerkesztő. A gimnázium második osztályából kimaradt, lakatosinasnak állt. Szakmát szerezve szülővárosában, Győrött és Budapesten dolgozott. Részt vett a szakszervezetek politikai harcaiban, az egyletek kulturális tevékenységében, feketelistára került. 1909-ben gyalog indult Párizsba. 1912-ben megjelent első novelláskötete (Életsiratás). A Tett címmel megindította a magyar avantgárd első folyóiratát. 1916-ban a Ma szerkesztője. 1919-ben az írói direktórium tagja volt. A forradalom bukásakor letartóztatták, decemberben szabadult és hajón Bécsbe szökött. Ott újra kiadta a Ma című folyóiratot. 1926-ban hazatért és 1926–27-ben Illyés Gyulával és Déry Tiborral közösen szerkesztette a Dokumentum című folyóiratot, 1928-ban pedig a szociáldemokrata mozgalom fiatal értelmiségére támaszkodva megindította a Munkát. 1940-ben izgatásért két hónapot börtönben töltött. Felesége, Simon Jolán öngyilkossága után elvette Kárpáti Klárát. 1945-ben Fodor Józseffel szerkesztette az Új Időket. 1946-tól Békásmegyeren élt. A Magyar Művészeti Tanács alelnöke, az Alkotás és a Kortárs szerkesztője. 1947-ben szociáldemokrata képviselőséget vállalt. 1949-től belső száműzetésbe kényszerült, művei nem jelenhettek meg. 1953-ban kizárták a pártból. 1954-ben visszaköltözött Budapestre. 1956 után tért vissza az irodalmi életbe. A 60-as évek avantgárd reneszánsza a nemzetközi érdeklődést is ráirányította. Egymást követték külföldi kiállításai. 1965-ben Kossuth-díjat kapott.

Szemléletének Ady és a Nyugat hatása, valamint nyugat-európai csavargó körútja adott egyetemesebb távlatokat. Korai novelláinak és Misilló királysága (1912) című regényének naturalizmusán átüt a nyugtalan útkeresés szándéka. Szociális hevületű lírájában és egyfölvonásosainak szimbolikus nagyításaiban (Isten báránykái, 1914) pedig már a formabontó költő készülődött. Háborúellenes publicisztikáját meghatározták szocialista nézetei. Fölfigyelt az avantgárd kibontakozó mozgalmaira, a futurizmusra és az expresszionizmusra. Az izmusok hatására született meg eklektikus, de az avantgárd határozott jegyeit is magán viselő verseskötete, az Eposz Wagner maszkjában (1915). Mellette a kassáki konstruktivitásnak és expresszivitásnak olyan modellértékű költeményei jelentek meg, mint a Mesteremberek és az Örömhöz. 1917-től részt vett a politikai harcokban. Sorra jelentek meg expresszionista hangvételű, antimilitarista és erősen szociális indíttatású novellás- és verseskötetei (Egy szegény lélek megdicsőülése, 1918; Khalabresz csodálatos púpja, 1918; Hirdetőoszloppal, 1918), valamint regénye (Tragédiás figurák, 1919). Lapjában és világnézeti különszámaiban manifesztumok, cikkek sorozatát írta a társadalom és a művészetek forradalmi átalakításáért. E tevékenységével teremtette meg a jellegzetesen magyar avantgárd mozgalmat, az aktivizmust. A diktatúrával szembeni fönntartásait röpiratban hirdette meg (Levél Kun Bélához a művészet nevében). A bécsi Ma erős dadaista, majd konstruktivista színeivel a nemzetközi avantgárd jelentős fórumává vált; Kassák Lajos pályája kiteljesedett. Költészetének monumentális alkotásai lírai eposzai (Máglyák énekelnek, 1920; A ló meghal, a madarak kirepülnek, 1922); versesköteteiben, számozott költeményeiben az izmusok szemléleti változásai rögzíthetők (Világanyám, 1920; Új versek, 1923; Tisztaság könyve, 1926). A dadaizmus határán mozgó vizuális kísérletei, kollázsai, mechano-architekturális kompozíciói képzőművészeti pályáját vezették be, melynek sajátos termékei bécsi képarchitektúrái. Technokrata szenvedélyének, konstruktivista érdeklődésének jelentős dokumentuma a Moholy-Nagy Lászlóval összeállított Új művészek könyve (1922). Törekvéseinek szintéziseként is fölfogható önéletrajza (Egy ember élete, 1927–1935).

A fokozatosan elmagányosodó, a kísérletezésekkel fölhagyó, elégikus hangra váltó alkotóról a költő Kassák Lajos vall teljesebben. A változás nyomai már a számozott versek utolsó kötetében érzékelhetők (35 vers, 1931), s válogatott verseinek megjelenésével váltak nyilvánvalóvá (Földem, virágom, 1935). Az Ajándék az asszonynak (1937) és a Fújjad csak furulyádat (1939) az egyén és a társadalom nyomasztó valóságából küzdi ki egy sajátos bukolika hangjait, míg a tépődő lélek a vallásos élményhez kerül közelebb. Bölcselet és líra találkozásából született bensőséges levélregénye (Anyám címére, 1937). Az évtized végére művészeteszménye a babitsi új klasszicizmus felé közeledett, s Móriczhoz hasonlóan a napi politikából való kivonulást hirdette. A 40-es évek legelején verseiben a rezignáció és a magány érzései uralkodnak (Sötét egek alatt, 1940; Szombat este, 1941). Regényeiben, újra szaporodó elbeszéléseiben a lírai emlékezés és a moralizálás elemei keverednek (Egy kosár gyümölcs, 1939; Azon a nyáron, 1940; Hídépítők, 1942; Mögötte áll az angyal, 1942; Egy álom megvalósul, 1943; Karácsonyiék, 1943). Egy lélek keresi magát (1941) című lélektani regényét képzőművészeti érdeklődése is ihlette. Ennek eredménye szakmailag érett interjúkötete (Vallomás tizenöt művészről, 1942) s festőkről írt portrésorozata (Képzőművészetünk Nagybányától napjainkig, 1947). A háború utolsó évében visszavonult. Az ostrom szorongásairól, a túlélés hitéről lírai naplója tudósít (Kis könyv haldoklásunk emlékére, 1945).

1945 után nagy lendülettel látott munkához. Szerkesztői tevékenysége, megújuló alkotókedve fölélesztették avantgárd vonzalmait. A szürrealizmus és a konstruktivizmus hagyományai felé tájékozódott, a történelmi változásokat tükröző lírája a posztexpresszionizmus jegyében idézte a tízes évek ódai hangütéseit (Szegények rózsái, 1949). Prózájában a tragédiákon túljutott társadalom, az egyén önvizsgálatának (Az út vége, 1946) és az új kor dokumentálásának – sematikus vonásoktól sem mentes – igénye munkált (Ahogyan elindultak, 1949). A belső száműzetésben a politikai viszonyokat is leleplezte naplója (Szénaboglya, [1955–56], 1988). Művét az öregedés lírájának, kiérlelt művészeti nézeteinek, atmoszférateremtő erejének együttese klasszikus értékűvé avatja. A mellőzöttségben festői ambíciói újra föltámadtak, s megírta avantgárd mozgalmainak történetét.
Pályájának ismételt megújulását öregkori költészete teremtette meg. Az emlékezés és a mulandóság hétköznapi élményeiből alakította ki szuverén, emelkedett, tárgyias líráját (Költemények, rajzok, 1958; Szerelem, szerelem, 1962; Vagyonom és fegyvertáram, 1963; A tölgyfa levelei, 1964; Mesterek köszöntése, 1965; Üljük körül az asztalt, 1968).

Kassák Lajos hatalmas életművet hagyott maga után. Számos műfajban alkotott maradandót: író és költő, teoretikus és kritikus, szerkesztő és mozgalmi vezér, festő és tipográfus, aki alkalmanként szakértelemmel szól zenéről, színházról, építészetről, filmről, reklámról, fotóról. Folyóiratai modern művészetünknek az európai kultúrával egyenrangút teremtő fórumai. Műhelyei indítottak el számos fiatal tehetséget, nemegyszer világhírűvé lett alkotókat. Pályájának különös színt ad autodidakta indulása, kemény jelleme és szellemi fölemelkedésének éthosza.

(Aczél Géza szócikke alapján: Új Magyar Irodalmi Lexikon, CD-ROM, 2000)

Naima Tabet, a marokkói oktatási, kulturális és tudományos nemzeti bizottság főtitkára vetette fel 1998-ban egy UNESCO-hoz intézett levelében a nemzetközi költészeti nap kijelölését. 1999. november 18-án az UNESCO közgyűlésének 30. ülésszaka március 21-ét, az északi félteke tavaszának első napját nyilvánította A KÖLTÉSZET VILÁGNAPJÁvá, melyet minden ország a saját eszközeivel, a nem-kormányzati szervek aktív részvételével, a nyilvános és civil szervezetek bevonásával ünnepelhet meg.

1960. március 21-én véres rendőrsortűz dördült el a dél-afrikai Sharpeville-ben a békésen tüntetőkre. Az áldozatok száma feltehetően 72 volt. 1966-ban az ENSZ XXI. közgyűlésén nyilvánították március 21-ét A FAJI MEGKÜLÖNBÖZTETÉS ELLENI NEMZETKÖZI KÜZDELEM NAPJÁvá.

Az I. világháború alatti munkaerőhiány miatt a Budapesti Közúti Vaspálya Társaság (BKVT) 1915. március 21-én rendeletben engedélyezte női kalauzok és jelzőőrök fölvételét. A BKVT 1915. október 26-i jelentése szerint ilyen munkakörökben április 10-én még csak 24 nő, október 22-én már 536 nő teljesített szolgálatot. Ugyanebben az időszakban kísérletképpen két nőt kocsivezetőként foglalkoztattak.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink a műszaki és természettudományokban 1990)

A radiokémia első nemzetközi hírű magyarországi képviselője, IMRE LAJOS (Litke, 1900. március 21. – Debrecen, 1974. szeptember 22.) matematika–fizika–kémia szakos tanári oklevele megszerzése után a budapesti tudományegyetem radiológiai intézetében kezdte pályáját. 1928 és 1930 között ösztöndíjasként Berlinben tanult. 1940-től a kolozsvári egyetem fizikai kémia tanszékét vezette, majd a háború után a debreceni egyetemen lett professzor és az izotóp laboratórium vezetője.  Legfontosabb kutatási területei voltak: a mikrokoncentrációjú radioaktív anyagok elegykristály-képződéses elválasztása és kristályokon történő adszorpciója, továbbá a hordozó nélküli radioaktív standardizálás módszere elsősorban a rádium bomlássebességének meghatározásában. Iskolateremtő, nemzetközi elismertségű tudós volt.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon)

Az ENSZ Közgyűlés 67/200 számú határozatával az erdők nemzetközi napjává nyilvánította március 21-ét abból a célból, hogy 2013-tól kezdődően minden évben világszerte megemlékezzünk az erdők és a fák jelentőségéről.
Nem új keletű az erdők napjának alapgondolata. Bár az elmúlt több mint hat évtizedben többször is felmerült egy ilyen nap szükségességének a gondolata, az első konkrét javaslat csak 1971-ben született meg, amikor is az Európai Mezőgazdasági Bizottság (European Commission on Agriculture, ECA) javasolta egy erdészeti világnap alapítását. Ezt követően megállapodás hiányában nem született konkrét intézkedés az ENSZ rendszeren belül, és a javaslat hamarosan lekerült a napirendről. Az erdők és fák napjának megünneplése egyéni kezdeményezések tárgya maradt, a világon negyven egynéhány országban szerveztek, zömében március 21-én, ezzel kapcsolatos rendezvényeket.
Az Erdők Nemzetközi Éve kapcsán melegítette fel újra ezt a gondolatot a FAO Erdészeti Bizottsága felismerve, hogy a nemzetközi év elmúltával is szükség lenne arra, hogy rendszeresen ráirányítsuk a figyelmet arra fontos szerepre, amelyet az erdők és a fák a természetben és az emberi társadalom fejlődésében betöltenek. A gondolatot ezúttal támogatta a FAO Konferencia is, és a kibontakozó nemzetközi egyetértés alapján Algéria nyújtott be határozat tervezetet az ENSZ Közgyűlés 67. ülésszakához, amely 2012. december 21-én emelkedett határozati erőre, ezúttal mind a 193 tagállam támogatását élvezve.
A határozat felhívja az ENSZ tagállamait, hogy március 21-ét szenteljék az erdők és a fák megünneplésének, és szervezzenek olyan akciókat, amelyek az adott nemzet természeti és társadalmi viszonyai közepette ezt a leghatékonyabban szolgálják. Természetesen lehetetlen olyan időpontot kijelölni, mely a Föld valamennyi országában egyformán kedvező lenne, de a márciusi napéjegyenlőség napja, mint legjobb kompromisszum került kiválasztásra.

A Down-szindróma világnapját (World Down Syndrome Day) március 21-én tartják. március 21-én (03. 21. – a dátum a Down-szindróma mögött álló, három példányban jelenlevő 21. kromoszómára utal). A világnap ötlete Stylianos E. Antonarakis genetikustól származik, az ENSZ közgyűlésének döntése alapján hivatalosan először 2012-ben tartották meg, de a Down Syndrome International (DSI) már 2006 óta megrendezi.
A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet, növelje a megértést, és segítsen, hogy a Down-szindrómások méltósággal és a társadalom egyenjogú, aktív és értékes tagjaiként teljes életet élhessenek. Ezen a napon jellemzően olyan események zajlanak, amelyek megmutatják a Down-szindrómások teljesítményét, támogatják a függetlenségüket, önképviseletüket és döntési szabadságukat. Ezen a napon világszerte vidám, felemás zoknit húznak az emberek, hogy kifejezzék a támogatásukat.
Magyarországon a Down Egyesület kezdeményezésére 2009-től rendeznek nagyszabású ünnepséget Budapesten a Vígszínházban. A Down Világnap mára országos eseménnyé nőtte ki magát és a budapesti rendezvények mellett számos más városban is megemlékeznek a világnapról.