népzenész

Pályázati felhívás fiatal népzenészeknek

A Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ) Fiatal magyar népzenészek tehetséggondozása az egyesült államokbeli East Tennessee State University népzenei tanszékén címmel pályázatot hirdet népzenészek pályakezdésének és magas színvonalú művészi tevékenységének segítésére.

A zene az, amitől a csend telített lesz – Sipos Mihály matematikus, zenész

1948. május 21-én született Sipos Mihály népzenész, hegedűs, a Kossuth-díjas Muzsikás együttes alapító prímása.

Pályázati felhívás népzenészeknek

A Petőfi Kulturális Ügynökség pályázatot hirdet fiatal magyar népzenészeknek tehetséggondozás céljából.

Egész élete a hegedű volt – Halmos Béla emlékezete

Halmos Béla Széchenyi-díjas előadóművész, népzenekutató, a magyarországi táncházmozgalom egyik elindítója és első prímása 1946. június 4-én született Szombathelyen.

Ezt üzenik a táncházak alapítói

A táncházmozgalom meglapítóinak gondolatait tolmácsoljuk a táncház napján: Halmos Béla, a nevét a halála óta a népzenét támogató programnak is kölcsönző népzenész, népzenekutató mellett Sebő Ferenc és Martin György korábbi gondolataival emlékezünk meg az első táncház megnyitásának 46. évfordulójára. Kakukktojásként pedig Sebestyén Mártát is „megszólaltattuk”.