Ókovács Szilveszter

Kereszténység az Operaházban

A kereszténység lesz a kiemelt témája a Magyar Állami Operaház 2019/2020-as évadának – nyilatkozta Ókovács Szilveszter főigazgató az MTI-nek. Hozzáfűzte: a tematikus évadban olyan darabokat mutatnak be, amelyek mélységében foglalkoznak a kereszténységgel. Nemcsak bibliai történetek ihlette primér műveket, hanem a kereszténységet éltető vagy vele vitázó darabokat is, mint például Wagner Tannhäuserét.

Puccini Itáliája az Operában

Tizenhat bemutató és 60 repertoárdarab szerepel a Magyar Állami Operaház 2018/2019-es új évadának kínálatában, amely ezúttal Puccini Itáliáját helyezi középpontba. A következő évad egyben misszió is, ugyanis Budapesttel együtt összesen 90 városban játszik majd az Opera társulata – mondta el Ókovács Szilveszter, az intézmény főigazgatója a március 22-ei évadismertető sajtótájékoztatón.

Kulturális városközpont Kőbányán

Kőbánya arculata jelentősen megújul azoknak a beruházásoknak köszönhetően, amelyek során ipari műemlékből kulturális városközpontot alakítanak ki, olyan intézményeknek adva otthont, mint a Magyar Állami Operaház új műhelyháza és a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum – hangzott el a kerület kulturális nagyberuházásairól tartott március 6-ai sajtótájékoztatón.

Világsztárok, korszerűsítés, turnék

Összesen 23 bemutatót, valamint 420 nagytermi és 50 kamaraelőadást tartott két színházában 2017-ben a Magyar Állami Operaház, amely december végéig több mint 500 ezer nézőt fogadott, emellett 72 belföldi és külföldi előadás alkalmával további 70 ezer néző élvezhette az Opera együtteseinek produkcióit. A bérletvásárlók száma pedig megközelítette a 29 ezret.

Ünnepvárás az Operában

Idén nemcsak az Operaház, hanem az Erkel Színház előtt is várja az érdeklődőket december 3. és 31. között az Opera népszerű Diótörő Fesztiválja. Izgalmas családi szórakozást ígér a Jancsi és Juliska meseopera új bemutatója is, amely december 9-től lesz látható az Erkel Színházban. Az Opera emellett meghirdette farsangi operagálájának részletes programját is.

Az Operaház mindenkié

A legnagyobb feladat minőségi fejlődésbe fordítani mindazt, amit infrastruktúrában és mennyiségben már elértünk – jelölte meg a következő évek egyik fontos célját Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója, aki 2018 februárjától újabb öt évig vezetheti az intézményt. Pályázatában 10 tematikus évadot vázolt előre, feltárva az opera világának kincsestárát, összefüggéseit.

Elindult az Eiffel Műhelyház építése

Idén szeptember 9-én kezdődik a Magyar Állami Operaház 134. évada. Délután az Operaház Szfinx-teraszán Donizetti és Menotti kisoperáit nézhetjük meg, este pedig érkezik a Bánk bán, melyet az Operaház előtti hatalmas kivetítőről is követhetünk. Mindeközben elkezdődött az Eiffel Műhelyház építése is, ahol a közönségnek létrehoznak egy új színházi teret: a Bánffy Kisszínházat. Ha kíváncsi vagy a részletekre, tarts velünk!

Kodály Zoltán nem halt meg

A magyar zeneművészet egyik legjelesebb alakja épp ma 50 éve, 1967. március 6-án hunyt el, de „én nem így gondolok erre a napra, hiszen Kodály Zoltán nem halt meg” – mondta Anger Ferenc rendező a Magyar Állami Operaházban, ahol a zeneszerző, zenetudós és népzenekutató Missa brevis című művének előadásával kezdődött meg a jubileumi megemlékezés.

Világsztárok az Operában

Ismét az Opera vendége lesz Plácido Domingo – derült ki az intézmény március 02-án tartott évadnyitó sajtótájékoztatóján, amelynek ezúttal az Erkel Színház adott otthont. A Wagner-ihlette tematika mellett 28 opera- és balettpremier, köztük számos ősbemutató és Magyarországon először látható előadás is szerepel a mintegy 60 különböző színpadi produkció között.

A tisztességtudó utcalány

A héten elhunyt Lendvay Kamilló zeneszerző előtt tisztelegve márciusban tűzi műsorra a Kossuth-díjas alkotó A tisztességtudó utcalány című operáját a Magyar Állami Operaház – mondta el Ókovács Szilveszter főigazgató, hozzátéve: a mű Jean-Paul Sartre drámájának adaptációja, amelyből még sohasem született operaelőadás. Az alkotást a Zeneakadémia Solti termében láthatják majd a nézők.

Közös az örökségünk a horvátokkal

„A horvát és a magyar múlt úgy összetartozik, mint az almának a két fele” – mondta el Dr. Hóvári János, a „Zrínyi Miklós–Szigetvár 1566” Emlékbizottság elnöke november 24-én a Horvát Köztársaság Magyarországi Nagykövetségén. A fogadáson visszaemlékeztek a horvát-magyar barátságot tovább erősítő, a Zrínyi-emlékév kapcsán rendezett programokra, különösen Ivan Zajc Nikola Šubić Zrinjski (Zrínyi Miklós) című operájára.