Orbán János Dénes

Július 4-én történt

Július 4-én ünnepli hetvenkilencedik születésnapját Trokán Péter Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész, akit többek között a Nemzeti Színház, a József Attila Színház, a szombathelyi Weöres Sándor Színház és a székesfehérvári Vörösmarty Színház darabjaiban, valamint számos filmben és televíziós sorozatban láthatott a közönség. Gyermekei – Anna és Nóra – szintén a színészpályát választották.

Elkezdődtek A cirkuszhercegnő próbái a Budapesti Operettszínházban

Elkezdődtek Kálmán Imre, Julius Brammer és Alfred Grünwald A cirkuszhercegnő című nagyoperettjének próbái a Budapesti Operettszínházban. A máig népszerű darabot átdolgozott szöveggel, Homonnay Zsolt rendezésében mutatják be. A főszerepet Lévai Enikő, Kiss Diána és Bordás Barbara játsszák hármas szereposztásban.

Előretolt Helyőrség Íróakadémia írótábor Várpalotán

Orbán János Dénes Kossuth-díjas költő, az intézmény elnöke részvételével szimbolikus helyszínen tartott írótábort a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. (KMTG) által működtetett Előretolt Helyőrség Íróakadémia november 8–10. között. Az írótábor programjain jelen volt Erős Kinga, a Magyar Írószövetség elnöke, a programokat az akadémia oktatói koordinálták. A hallgatók idén újra számos régióból gyűltek össze az eseményre.

Szőcs Géza mindig jelen van

Szőcs Géza négy éve hagyott itt bennünket. Ma őrá emlékezünk.

Tíz zenés bemutató, ami után garantáltan énekelve megyünk haza

Dalolva szép az élet, vallják unisono színházi alkotók és nézők a szélrózsa minden irányában. Klasszikus operettektől a retró életérzésre építő musicalekig az évad legígéretesebb zenés bemutatóiból a magyar műveket ajánljuk olvasóink figyelmébe.

A Hamupipőkéből készül operettmusical a Nagymező utcában

A Budapesti Operettszínház 2024/2025-ös évadának első bemutatóját november 15-től, hármas szereposztásban láthatja a nagyközönség.

Július 4-én történt

Ezen a napon élte át a magyar nemzet újkori történelmének egyik legemlékezetesebb csalódását, amiről azóta regények, novellák, zenés színdarabok és filmek születtek. Nem háborúról – és politikáról is csak áttételesen – volt szó, hanem olyasmiről, ami a mai napig képes megmozgatni, lázba hozni vagy letargiába sodorni a magyarok százezreit, mégpedig a fociról. Sokan egyenesen az 1956-os forradalom kiváltó okai közé sorolják azt a szomorú tényt, hogy 1954-ben Bernben a svájci világbajnokság döntőjében az Aranycsapat 3-2-re kikapott a Német Szövetségi Köztársaság válogatottjától.

Megtanítja Budapestet mulatni Az Orfeum mágusa – Ősbemutatóra készül az Operettszínház

A Budapesti Operettszínház Kiss-B. Atilla főigazgató ötlete alapján november 17-én, 18-án és 19-én, hármas szereposztásban mutatja be Orbán János Dénes és Pejtsik Péter Az Orfeum mágusa című nagyoperettjét. A Nagymező utcai teátrum a közelgő premier napjain nagyszabású Orfeumi játékokat is rendez.

Már javában próbálják a 21. század nagyoperettjét a Nagymező utcában

Javában zajlanak Pejtsik Péter és Orbán János Dénes Az Orfeum mágusa című új nagyoperettjének próbái a Budapesti Operettszínházban. A művet első alkalommal november 17-én láthatja a közönség.

Új magyar operett és a Carmen musicalváltozata jövőre az Operettben

Az Orfeum mágusa, a 21. század első magyar operettje Somossy Károly életét dolgozza fel, Frank Wildhorn Carmen című musicalje pedig az ismert történetet cirkuszi környezetbe helyezi.