portré

„Messze nem egy lejátszott parti”– Gárdos Péter író, filmrendező

„Az a vágy erős bennem, hogy azért kell csinálni valamit, filmet, színházat, regényt, mert nem szeretném feleslegesnek érezni magam” – mondta el egy interjúban az 1948-ban ezen a napon született Gárdos Péter Balázs Béla-díjas filmrendező, író.

Kő Pál szobrászművész, Lujos mester

Szabad szellemű, nagy művész volt, csodákat teremtett két kezével, s útnak indított új tehetségeket.

Királynők, indiánok, gézengúzok – Rónaszegi Miklós portréja

Rónaszegi, Tótfalusi, Majtényi… mintha egy futballcsapat játékosait kezdeném sorolni, de a régi Móra, a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó legjobb szerkesztői valóban egy nagy csapat tagjai voltak.

Federico García Lorca, aki Buñuel szerint maga volt a remekmű

1898. június 5-én született Federico García Lorca költő, drámaíró, zeneszerző, festő, néprajztudós és színházszervező, a 20. századi spanyol szellem legkiválóbb megtestesítője. Életét és művészetét az emberi méltóság, egyenlőség, demokrácia szolgálatába állította. Meg is bűnhődött érte.

Egy pontos diagnoszta: Illés Endre

Ha délelőtt tizenegy tájban keresték a Szépirodalmi Kiadóban, a gondos titkárnő udvariasan türelmet kért a látogatótól, postabontás van, utána rögtön szólok az igazgató úrnak. De aztán nyílt az ajtó, és Illés Endre két kezét nyújtva elébe ment az érkezőnek.

A Művész Színháztól a Vígszínházig – Bárdy György

Az ötvenes években nem sok autó járt a városban, de a Váci utcában néha elsuhant egy nyitott tetejű, fehér zománcú sport Wartburg, volánjánál napbarnította, markáns arcú, elegáns úrral, aki után megfordultak a nők, és ha nem jártak is színházba, tudták: Bárdy György az, a Vígszínház színésze.

Egy úr a Darlingból – 100 éve született Vidor Miklós

„Elbeszéléseiben, finom rajzolatú novelláiban a hagyományt követte, lélektani pontossággal ábrázolta az emberi kapcsolatokat, szerelemről, házassági konfliktusokról szólt empátiával, társadalmi hátteret rajzolva a történetek mögé.” Szakonyi Károly emlékezik Vidor Miklósra.

A zene az, amitől a csend telített lesz – Sipos Mihály matematikus, zenész

1948. május 21-én született Sipos Mihály népzenész, hegedűs, a Kossuth-díjas Muzsikás együttes alapító prímása.

A színésznő, akinek tehetségénél csak a szíve volt nagyobb – Bajor Gizi tíz arca

130 éve, 1893. május 19-én született Bajor Gizi Kossuth-díjas színésznő, a Nemzeti Színház örökös tagja, a múlt század első felének egyik legnagyobb magyar színészegyénisége. Tíz képet mutatunk róla.

Mindig egyensúlyt keresve – Páskándi Géza portréja

A börtön meg a száműzetés megkeményítette, de nem törte meg, inkább türelmessé tette ítéleteiben, világlátásban, s nem ölte ki belőle az élet szeretetét. A megpróbáltatások az igazság keresésére és megvallására késztették egész későbbi munkáiban, prózájában, esszéiben, drámáiban.

Grafikus, taxisofőr és tűznyelő, aki végül James Bond lett: Pierce Brosnan

Május 16-án hetvenéves Pierce Brosnan ír-amerikai filmszínész, aki tehetségét a legkülönbözőbb karakterek megformálásával bizonyította, neve hallatán mégis mindenkinek James Bond jut eszébe: Őfelsége 007-es ügynökének szerepét 1995 és 2002 között négy, igen sikeres filmben játszotta el. Portré.

Ma lenne 80 éves Kóbor János, az Omega énekese

Május 17-én lenne nyolcvanéves Kóbor János, a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas Omega együttes alapító tagja, énekese, a zenekar ikonikus alakja, aki még vendégként sem szerepelt mások lemezein.

Edmund Kean, a nőcsábász Shakespeare-színész, aki majdnem meghalt a színpadon

190 éve, 1833. május 15-én halt meg Edmund Kean, az egyik legnagyobb Shakespeare-színész.

Slágerírásra ösztönözték, otthagyta a kiadót – Mike Oldfield

Május 15-én ünnepli hetvenedik születésnapját Mike Oldfield brit rockzenész, zeneszerző, a Tubular Bells szerzője és előadója.

Festő a világ körül – Paul Gauguin kalandos élete

Százhúsz éve, 1903. május 8-án halt meg Paul Gauguin, a posztimpresszionizmus egyik legnagyobb hatású mestere. Felidézzük fordulatos életét.

Fernandel, a francia film egyik legkedveltebb komikusa

Százhúsz éve, 1903. május 8-án született Fernand Joseph Désiré Contandin, vagy ahogy a filmrajongók ismerték és szerették, Fernandel, a francia film egyik legkedveltebb komikusa.