Pozsgai Zsolt

Benyovszky Móricról szóló musicalt mutat be a székesfehérvári színház

A musical a Benyovszky Társaság elnökének, G. Németh Györgynek az ötlete alapján született, a bemutató a Székesfehérváron épülő új multifunkcionális rendezvénycsarnok egyik első nagy kulturális attrakciója lesz.

Kettős magyar filmsiker Chicagóban

A rangos, éves és kéthavi megmérettetést is rendező Chicago Indie Film Awards júniusban a legjobb rövid játékfilm és a legjobb független film díjával is magyar alkotókat ismert el.

Magyar film fődíja Floridában

A floridai nemzetközi keresztény film- és zenei fesztiválon a Mindszenty Józsefről szóló Szeretlek, Faust című film kapta a legjobb külföldi film díját. A szervezők 280 alkotás közül választották a döntőbe a filmet.

Kortárs magyar drámát mutattak be román nyelven

Pozsgai Zsolt Liselotte és a május című darabját Míg a halál el nem választ címen mutatta be a nagyváradi román színház.

Olasz és észt film nyerte a fődíjakat a pápai filmfesztiválon

A Pozsgai Zsolt Balázs Béla-díjas író, rendező szervezésében november 12-e és 16-a között Pápán zajlott első Nemzetközi Történelmi Film Fesztiválon hat kategóriában harminc alkotás versenyzett.

Peruban is díjazták Pozsgai Zsolt filmjét

A legjobb játékfilm díját kapta a perui CUCIFEST Nemzetközi Filmfesztiválon a Megszállottak.

Balázs Béla-díjasok az Urániában

A mozgókép területén végzett kiemelkedő alkotói, filmkritikusi, elméleti tevékenységük elismeréseként idén tavasszal nyolcan részesültek Balázs Béla-díjban. Az Uránia Nemzeti Filmszínház június 2. és 18. között programsorozattal tiszteleg munkásságuk előtt. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásának köszönhetően díjmentesen látogatható vetítéseken személyesen is találkozhatunk a díjazottakkal.

Tisza István régóta foglalkoztat

Rengeteg, filmre kívánkozó alak van a magyar történelemben, de Mátyás királyt semmiképp nem ajánlaná Pozsgai Zsolt. A Balázs Béla-díjjal a napokban kitüntetett drámaíró, színházi és filmes szakember szerint, amit tudunk Mátyásról, az hamis, a történelmi tényeket pedig, amiről kevesen tudnak, jobb nem bolygatni. Interjú.

Visszatér Monte Cristo grófja!

Alexandre Dumas klasszikus műve, a Monte Cristo grófja ezúttal musical formájában, csodálatos dalok és remek tánckoreográfiák kíséretében kel életre november 11-én a BOK Csarnokban, december 14-én Pécsett és december 28-án Veszprémben. Pozsgai Zsolt és Szomor György alkotása Gubik Petra, Vastag Tamás és Gulyás Attila főszereplésével, a címszerepben Szomor Györggyel látható.