program

Kilenc beszélgetés, amit nagyon várunk a PesTexten

Mások mellett Vlagyimir Szorokin, Marie Aubert, Bridget Collins és Max Porter is részt vesz a PesText nemzetközi irodalmi és kulturális fesztiválon.

Frissítő fúziók, a műfaj elismert legendái és vadonatúj művek – Jazzkoncertek a Liszt Ünnepen

A Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál a klasszikus és világzene, a tánc, az irodalom és a színház mellett kivételesen sokszínű jazzprogrammal is várja az érdeklődőket: az október 7-én kezdődő fesztivál programjában a hazai és nemzetközi zenei élet kurrens előadóművészei kaptak kiemelt helyet.

Közönségtalálkozókra várják a nézőket a Magasságok és mélységek alkotói

Tematikus közönségtalálkozókra várják a nézőket az alkotók a magyar hegymászóról, Erőss Zsoltról készült, Magasságok és mélységek című játékfilm premierjéhez időzítve – közölték a szervezők hétfőn.

A zene erejével a demenciával élőkért

Az Alzheimer világhónap alkalmából szervezett Memória Melódia szeptember 30-i záróeseményén a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara ad ingyenes gálakoncertet a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében Kovács János Kossuth-díjas karmester vezényletével.

A barcelonai női mozgalmak legikonikusabb pillanatai

A feminista harc Barcelonában és a társadalmi riport című kiállításon Pilar Aymerich spanyol fotográfus húsz alkotása tekinthető meg ingyenesen szeptember 23. és október 18. között a Cervantes Intézetben.

Tiéd a pálya Szentendrén

A Szabadtéri Néprajzi Múzeum ismét várja a vasút és a régmúlt szerelmeseit, hogy önkéntes programján részesei legyenek a skanzenvasút mindennapjainak.

Szeptemberben Újbuda Jazzfesztivál

Izgalmas új produkciók és ikonikus előadók zárják a nyarat az A38 Hajón.

Októberben Budapesten mutatkozik be a Kvark

Marton Szabolcs egyedülálló félszimfonikus koncertjét az Átriumban hallhatja először a fővárosi közönség október 8-án.

Bemutató, kiállítás és babusgató a Vojtina Bábszínházban

A Vojtina Bábszínház az évad első bemutatójával, az első kiállítással és az első babusgató foglalkozással várja az érdeklődőket egy héten belül.

Világzenei hét a Kobuciban

Október 4. és 8. között várja közönségét a világzene óbudai szigeteként emlegetett koncerthelyszín tematikus fesztiválja, a IV. Óbudai világzenei hét.

Aki 65 éve négyszögesíti a teret – Kunibert Fritz kiállítása a Vasarely Múzeumban

A Vasarely Múzeum Budapest szeptember 17-től látogatható új időszaki kiállítása Kunibert Fritznek, a kasseli neokonstruktivista iskola jeles képviselőjének Egység a kettősségben című egyéni tárlata. Fritz a kasseli művészeti akadémián végezte tanulmányait, amely akkor, a háború utáni időszakban a Bauhaus elveit követte.

Petőfi-versek is elhangzanak Caramel első musicaljében

A Petőfi-bicentenárium jegyében december 3-án a Budapest Sportarénában mutatják be a Mesterkód című romantikus musicalt, amelynek zenéjét és dalszövegeit Molnár Ferenc Caramel írta.

A Tosca bemutatójára készül az Operaház

A napóleoni háborúk hajnalán a spanyol és nápolyi erők által megszállt Római Köztársaságot az 1950-es évek kommunista diktatúrájának fojtogató légköre váltja fel a Magyar Állami Operaház új bemutatójában. Ókovács Szilveszter főigazgató második rendezését Kesselyák Gergely vezényletével, kettős szereposztásban, Boross Csilla és Ádám Zsuzsanna címszereplésével mutatja be 2022. szeptember 24-én és 28-án az Andrássy úti dalszínház.

A Kispál és a Borz 2023-ban a Budapest Parkban lép fel

A Kispál és a Borz a Budapest Parkban tartja egyetlen jövő évi magyarországi koncertjét május 12-én.

Harmadik évadát kezdi a SzínházTV

A pandémia alatt a színházak produkciói számára a streaming jelentette az egyetlen kapaszkodót, és azóta bebizonyosodott, hogy az online előadások a járványhelyzet után is egymást segítő szimbiózisban tudnak létezni a kőszínházi előadásokkal.