program
Szeptember végén a Zene Házában rendezik meg a Brain Bar fesztivált
Idén is lesz Brain Bar jövőfesztivál Budapesten, amit idén új helyszínen, a Magyar Zene Házában rendeznek meg szeptember 29-én és 30-án csaknem száz előadó részvételével.
Flamencóval, tangóval, kortárs és néptánccal nyit a TáncPark
„Szabad a tér. Szabad a tánc” mottóval rendezik meg július 14. és 24. között a TáncPark eseményeit a Millenáris parkjában.
Hétfőn kezdődik a Győri Reneszánsz és Barokk Hét
Hétfőtől öt napon át a régizene kapja a főszerepet Győrben, ahol a Harmónia Művészeti Iskola szervezésében tizenharmadik alkalommal rendezik meg a Győri Reneszánsz és Barokk Hetet, amelynek részeként mesterkurzusokat és koncerteket tartanak – tudatták a szervezők az MTI-vel.
Békássy Ferenc-est a zsennyei kastélyban
Békássy Ferenc 1915. június 25-én esett el a keleti fronton, a mai Ukrajnában az első világháborúban. A megemlékező esten róla, a magyar irodalom és történelem különösségéről, békéről és háborúról lesz szó, majd megkoszorúzzák sírját és emléktábláját.
Megnyílt az ország legnagyobb, legnépszerűbb kulturális eseménye, a 20. Múzeumok éjszakája
Csák János kulturális és innovációs miniszter indította útnak 13 órakor Budapesten a Néprajzi Múzeumban a 2022-es Múzeumok éjszakája eseménysorozatot, amely országszerte mintegy 430 helyszínen több mint 2500 programmal zajlik majd egészen hajnalig – kiállításokkal, koncertekkel, interaktív játékokkal, rendhagyó tárlatvezetésekkel, színházi és táncprodukciókkal, kézműves-foglalkozásokkal és gyerekprogramokkal.
Cserna-Szabó András, Bíró Lajos és Kiss Ferenc a vasárnapi Talpig magyar vendége
Intellektuális és zenei csemegék mellett kulináris élvezeteket is kínál ezen a héten a Talpig magyar. A Petőfi rádióban vasárnap 18 órától hallható műsor ezúttal Széchenyi István, Déryné Széppataki Róza és Petőfi Sándor velünk élő örökségének jár utána.
Teljes a Bánkitó Fesztivál programja
Mások mellett az Altin Gün, a Mdou Moctar, Phum Viphurit, a Balming Tiger és Beton.Hofi is koncertet ad a Bánkitó Fesztiválon.
Megnyílt a Táblaképfestészeti Biennálé Szegeden
Megnyitott a kortárs magyar festészetet reprezentáló XIX. Táblaképfestészeti Biennálé a szegedi Reök-palotában pénteken.
Tíz izgalmas budapesti helyszín a Múzeumok éjszakáján
A Múzeumok éjszakáján a jelenből egészen az ókorig röpít vissza az időgép, míg a nyughatatlan kíváncsiak akár a jövőt is kutathatják.
Megkezdődik a nyári színházi évad Zalaegerszegen
A Zalaegerszegi Kortárs Művészeti Fesztivállal (ZAKO) vasárnap megkezdődik a 16. évad a Kvártélyház Szabadtéri Színházban – közölték a csütörtöki programismertető sajtótájékoztatón a szervezők.
Idén is folytatódik a Zenélő Udvarok koncertsorozat Győrben
A Győri Filharmonikus Zenekar hamarosan elkezdi nyári szabadtéri koncertsorozatát. A Zenélő Udvarok első alkalma június 30-án lesz az Apátúr-ház udvarán.
A Margófeszten búcsúzik a Rájátszás
Augusztusban a zalai Szentgyörgyváron folytatódik az idei Margó-fesztiválok sora.
A Múzeumok éjszakája legérdekesebb vidéki programjai
Tizenkilencre lapot húzni kockázatos vállalkozás. Mi mégis megpróbáljuk: az ország minden megyéjéből, kisebb és nagyobb településekről, népszerű és felfedezésre váró kiállítóhelyekről ajánlunk programokat a Múzeumok éjszakájára.
Ingyenes vetítésekkel nyílik Óbudán Budapest legújabb mozija
Június 30-án hollywoodi filmklasszikusok, ikonikus koncertfilmek és népszerű családi animációs filmek ingyenes vetítésével nyitja meg kapuit a GOBUDA Mozi.
Idén nyáron itthon fesztiválozik a Proton Színház
A magyar közönség Mundruczó Kornél Frankenstein-terv- és Winterreise-rendezéseit láthatja.
A lelemény lesz az irodalmi divatszalon hívószava
A Kattarzis Irodalmi Divatszalon művészetek szintézisét képviselő, hatodik estjének hívószava a lelemény lesz június 24, pénteken a Partitúra Galériában.