program

Éves termés

A Fiatal Írók Szövetségének Éves termés elnevezésű programsorozata ugyan a koronavírus-járvány miatt félbeszakadt, ám nyáron – a biztonsági előírásokat betartva – újraindult. OKtóber 9-én az Itt és Most Társulatnál folytatódik.

Magyar és régiós dizájnerek munkái a 360 Design Budapest programsorozaton

Huszonnégy magyar és régiós dizájner is bemutatkozik a 360 Design Budapest elnevezésű programsorozaton, a Budapest Design Week ideje alatt.

Házassági leckék középhaladóknak 2 a Centrál Színházban

Az immár négy éve nagy sikerrel játszott Házassági leckék középhaladóknak folytatását egy hónap múlva, október 30-án mutatja be a Centrál Színház, ez lesz a darab hazai ősbemutatója is.

Kamaraprodukciókat közvetít az Opera a hétvégén

Kamaraénekesek áriaestjeivel, valamint a Magyar Állami Operaház zenekari, énekkari és balettművészeinek koncertszámaival folytatódik október 3-án és 4-én az OperaLive vetítéssorozata esténként 20 órától az Opera Facebook oldalán. Az operakeresztmetszetek jövő szerdán a Carmennel folytatódnak.

Minden (is) – Premier az Artusban

A Goda Gábor vezette Artus 35. jubileumi évi premierjéhez érkezik október 9-én, és további kilenc estén át lesz látható kis nézőtérrel a Minden (is).

Kortalan Tudomány: online konferencia és fesztivál Pécsen

Idén online programkínálattal rendezik meg a Kortalan Tudomány című konferenciát és fesztivált október 6. és 10. között a Pécsi Tudományegyetemen.

Beethoven-zongoraszonáta sorozat a BMC-ben

Beethoven 250. születésnapját Beethoven-zongoraszonáták sorozattal ünnepli a Budapest Music Center október 4-én.

Különleges divatbemutató az Országos Táncháztalálkozón

A magyar népviseletet újragondolva álmodta meg ruháit, ékszereit Németh Hajnal Aurora tervező, akinek az alkotásaival október 3-án találkozhat a közönség. A kifutón a magyar népmesék, legendák és balladák világa is megelevenedik az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

Kelemen Barnabással kezdi évadát az ÓDZ

Az általában két estére tervezett koncert most egy napon, október 3-án este lesz hallható műsor- és szólistaváltozással a Budapest Music Centerben.

Zongoraavatás a zalaegerszegi hangversenyteremben

Felavatják a Városi Hangverseny- és Kiállítóterem új, prémiumkategóriás zongoráját pénteken Zalaegerszegen, a hangszert az első koncerten Bogányi Gergely zongoraművész szólaltatja meg.

Az SzFe modellváltása a gyakorlatban

A Magyar Színházi Társaság Jó kérdés sorozatának október 5-i beszélgetésén a Színház- és Filmművészeti Egyetem modellváltása lesz a téma. A vendégek: Bagossy László, az egyetem egyik lemondott vezetője, Derényi András, a MOME rektori megbízottja, valamint az újonnan kinevezett oktatási rektorhelyettes, Zalán János. A beszélgetést lapunk munkatársa, Seres Gerda moderálja.

Vadlazac workshop – Ifjú Budapest

A Vadlazac workshop-sorozat 2020-as őszi évadát bevezető eseménye az Ifjú Budapest lesz, mely október 2-án, pénteken az online térben lesz követhető, és nyitott minden érdeklődő számára.

Online közönségtalálkozók és beiratkozási kedvezmények a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban

Online közönségtalálkozókkal, beiratkozási kedvezményekkel és a „megbocsátás napjával” készül a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (FSZEK) a 15. Országos Könyvtári Napokra.

Nyitott Gyárak Hétvégéje: Csepel Művek

A Kortárs Építészeti Központ szervezésében ismét megnyílnak a Csepel Művek kapui és felfedezhetővé válik a 240 hektárnyi, páratlanul gazdag ipari örökség izgalmas jelenkora október 3-án.

Táncháztalálkozó

Az idei Táncháztalálkozót április helyett október első hétvégéjén rendezik meg országosan több helyszínen. Budapesten az Urániában, a Fonóban, a Bolgár Művelődési Házban és a TRIP Hajón találkozhatunk népzenével, filmvetítésekkel, táncos családi programokkal.

Kezdődik a Budapest Design Week

Magyar dizájnerek kisfilmjei és online kiállítások is várják az érdeklődőket a ma kezdődő 17. Budapest Design Week programsorozatában.