rajzfilm

Toldi, a magyar superman

Rajzfilmsorozatban dolgozzák fel Arany János Toldi című, klasszikus elbeszélő költeményét. A 12 részes mű elkészítését az Arany János Emlékbizottság 2017-ben indítványozta. Az Arany-emlékév alkalmából a kormány jelentős összeget biztosított az animáció költségeire az Emmi büdzséjéből. Az elkészítésre a pályázatot az MTVA hirdette meg, amelyen a Kecskemétfilm Kft. is indult, és el is nyerte a stúdió történetének legjelentősebb megbízatását. Mikulás Ferenc ügyvezető, a Toldi-rajzfilmsorozat producere elsőre Jankovics Marcell animációsfilm-rendezőt-írót-illusztrátort kérte fel rendezőnek. A nemzet művésze először visszautasította a kérést – korára való tekintettel –, végül mégis úgy döntött: elvállalja a Toldi rendezését.

Párizs, ahogy sosem láttuk

Dilili Párizsban című elbűvölő animációs filmjével Michel Ocelot rendezőnek jó esélye van, hogy idén újabb Cesar-díjat gyűjtsön be. Az 1900-as évek elejének Párizsában játszódó alkotás, amelyet február 2-án egyetlen alkalommal ismét levetítenek a magyar közönségnek az Urániában, tavaly a legrangosabb animációs szemlének, a franciaországi Annecy fesztiválnak, majd a budapesti Anilogue-nak is nyitófilmje volt.

Idén is Országos Rajzfilmünnep!

Száz helyszínen csaknem 500 program várja az Országos Rajzfilmünnep közönségét október 26. és 28 között országszerte vetítésekkel és filmes programokkal. A hatodik alkalommal megtartott filmünnephez egy rajzpályázat is kapcsolódik, amelyre azoknak a 14 év alatti gyerekeknek a munkáit várják, akik szívesen lerajzolnák saját mesehősüket.

Rajzfilmek az ünnepekre

„A karácsony a jókedv és az öröm ünnepe, mintha a boldogság rendelésre érkezne” – hangzik el a Káosz karácsonyra című filmben. De a karácsony nemcsak a boldogság ideje, hanem a szereteté és a csodáké is. Ilyenkor igazán lehet hinni a mesékben. Épp ezért most rajzfilmeket ajánlunk. Olyanokat, melyek bizonyítják: csodák igenis léteznek.

Felújítják a Háry János-rajzfilmet

Befejeződött a Kodály Zoltán Háry János című daljátékához készült, egész estés rajzfilm digitális felújítása a Magyar Művészeti Akadémia (MMA), valamint a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) együttműködésében. A rajzfilm felújított változatának díszbemutatóját december 11-én tartották a Pesti Vigadóban.

Rajzfilmfigurák műhelye

Pécs belvárosának sétálóutcájában található az a múzeum, mely az országban szinte egyedülálló módon a rajzfilmkészítés művészetének állít emléket. Kardos Andrea, a Nemzetközi Művészeti Egyesület elnöke nem csak vezetője a galériának, de személyében is érintett, hiszen évtizedeket töltött el a híres pécsi rajzfilmstúdió falai között. Itt alkották a „Redbull szárnyakat ad” reklámrajzfilm-sorozatot is.