rövidfilm
Két magyar filmes került közelebb az Oscar-díjhoz
A Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon a Dögsúly nyerte a legjobb magyar élő szereplős rövidfilm díját, a legjobb animáció pedig az Üvegház lett.
Automatikus Oscar-nevezést jelent a Friss Hús díja
A Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál 2025-ben első alkalommal Oscar-kvalifikáló eseményként tér vissza. A május 29-én induló országos fesztivál magyar versenyprogramjában 34 új hazai rövidfilm mutatkozik be, köztük több olyan alkotás, amely nemzetközi fesztiválokon is kimagasló sikereket aratott. Idén először két magyar rövidfilm – a legjobb élő szereplős és animációs díjazott – automatikus nevezési jogot szerez az Oscar-díjra.
Nemzetközi diákfilm magyar producerrel a cannes-i filmfesztiválon
Az angliai National Film and Television School (NFTS) diákjai – köztük Gálosi Dóra producer – által készített Ether című rövidfilmet is beválogatták a 2025-ös cannes-i filmfesztivál 28. La Cinéf programjába. A tizenöt perces párkapcsolati drámát május 22-én láthatja a közönség.
Kenyeres Bálint filmje egyetlen magyarként indul az Arany Pálmáért
A világ legjobb rövidfilmjei közé válogatták Kenyeres Bálint (Tegnap, A repülés története, Before Dawn) Sundance- és Európa-filmdíjas rendező No.3 (The Spectacle) című rövidfilmjét. A cannes-i filmfesztivál mai bejelentése szerint a rövidfilm egyedüli magyar produkcióként szerepel idén Cannes-ban és versenyez az Arany Pálmáért.
Bergman és a mézes kávé magyarázza az apaszerep kettősségét
A Melange című rövidfilm egy édesapját elveszítő, saját apaszerepében pedig meghasonlott férfi történetét meséli el, és még arra is marad ideje, hogy a mozi misztériuma előtt tisztelegjen.
Ladányi Jancsó Jákob rövidfilmje a Berlinale versenyprogramjában
Ladányi Jancsó Jákob Élő kövek című rövidfilmje bekerült a 75. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (Berlinale) hivatalos rövidfilmes versenyprogramjába.
Már várják a nevezéseket a 17. Kecskeméti Animációs Fesztiválra
Már várják a nevezéseket a 17. Kecskeméti Animációs Fesztiválra (KAFF), amely kétévente mutatja be a legfrissebb magyar és európai animációs filmtermést, és amelyet jövőre a megszokottnál korábban, május 27. és június 1. között rendeznek meg.
Egy kiégett házasságról szóló rövidfilm nyerte az Alter-Native fődíját
Michal Toczek fiatal lengyel filmes Egy kiégett házasság (A Dead Marriage) című kisjátékfilmje nyerte idén a marosvásárhelyi Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál fődíját.
Cannes-ban debütált a szolnoki ATAFF filmfesztivál nyertese
A megrázó történetet feldolgozó Lány a tűvel című dán film nyerte a legjobb látványtervezés díját az Alexandre Trauner Art/Film Fesztiválon.
A Friss Hús felkerült az Oscar-díjra kvalifikáló fesztiválok listájára
A magyar filmek és filmkészítők egy lépéssel közelebb kerültek az Oscar-díjhoz: a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál Magyarországon elsőként felkerült az Oscar-kvalifikáló fesztiválok listájára.
Újra az animációs rövidfilmeké a főszerep a 12. Primanimán
33 ország 139 animációs rövidfilmjével érkezik a 12. Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Fesztivál. Az október 16. és 19. közötti találkozó helyszíne a budaörsi Jókai Mór Művelődési Ház és a Primanima egész évben nyitva álló animációs bázisa, a BABtér.
Top 3-ba került a Gundel filmje a Santa Barbara-i rövidfilmfesztiválon
Második helyen végzett a Gundel Étterem jelnyelvi kommunikációt bemutató filmje a világ egyik legrangosabb rövidfilmfesztiválján. A Santa Barbara-i 3 Minute Film Festival a háromperces alkotások kreativitását és üzenetét ünnepli, és nagy elismerésnek számít a filmkészítők körében.
Huszonegy film versenyez a Friss Húson
Négy blokkban összesen 21 film lesz látható a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál nemzetközi versenyprogramjában, a fesztivált a Puskin moziban és a Városháza udvarban tartják május 30. és június 5. között.
Magyar fődíj és különdíj a 31. Stuttgarti Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon
Az április 23. és 28. között megrendezett fesztivál fődíját Buda Flóra Anna 27 című filmje nyerte, Lantos Júlia, a Budapesti Metropolitan Egyetem animáció szakon végzett hallgatójának Oliver, az óriás című vizsgafilmje pedig a diákverseny különdíját kapta meg.
Emberi jogokról szóló rövidfilmekkel versenyezhetnek a diákok
Rajtunk múlik a jövő címmel hirdetett diákoknak szóló rövidfilmversenyt az ENSZ bécsi Információs Szolgálata. Olyan alkotásokat várnak, amelyeket az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának cikkei ihlettek.
Magyar sci-fi animáció nyert az amerikai fesztiválon
A Sileo alkotója, Lóránt Demeter a mesterséges intelligenciáról fest realista, de alapvetően pozitív képet. Az animációs rövidfilm az egyesült államokbeli ScorpiusFesten megkapta a legjobb animációs kisfilm díját, rendezője pedig a fesztivál kiemelt filmese lett.