Rudolf Szonja
Miskolcon megmutatják, mi történt Hamupipőkével az esküvő után
Keszég László rendezésében, Rudolf Szonjával és Harsányi Attilával a főszerepben láthatta a közönség a tavalyi évadban Molnár Ferenc Az üvegcipő című vígjátékát a Miskolci Nemzeti Színházban. Az idei évadban Lőrinczy Attila író, dramaturgnak köszönhetően kiderül, hogyan folytatódik Irma és Sipos úr, Adél és Császár Pál története. Az üvegcipőn túl – avagy mi történt azután, hogy Irma meghódította Sipos úr szívét ősbemutatóként debütál Miskolcon február 8-án.
A szálemiek című előadás volt az évad legjobbja Miskolcon
Bicentenáriumi évadát zárta június 13-án a Miskolci Nemzeti Színház. A 2023–2024-es ünnepi évad eredményeit, kihívásait és emlékezetes pillanatait idézték fel az évadzáró társulati ülésen, ahol a teátrum kollégáit is díjazták az évadban nyújtott teljesítményükért.
Miskolc mítosza múlt időben
A Miskolci Nemzeti Színház Kabai Lóránt és Zemlényi Attila színdarabjából készült, Vasgyári eklógák című előadása Miskolc egykori acélszívébe, a Vasgyárba visz el. A dicső múltba, aztán a rozsdás-romos jelenbe. De az utóbbi végleges elhagyásának szándékával.
Január 22-én történt
Csodagyereknek tartották az 1989-ben ezen a napon elhunyt Weöres Sándort: 15 évesen írt versét Kodály Zoltán zenésítette meg, és már egyetemi évei előtt többször publikált a Nyugatban. Gyermekversei, műfordításai és a legkülönfélébb szerepekből megszólaló alkotásai szervesen beépültek irodalmunkba.
Erős hármassal indítja az évadot a Miskolci Nemzeti Színház
A csárdáskirálynő, Az üvegcipő, H-edda Gabler. Erős hármassal indítja az évadot az idén kétszáz éves Miskolci Nemzeti Színház, ahol az említett előadások mellett még egy mesebemutatóra is sor kerül az évad eleji premierek sokaságában.
Madárhegy a Jurányiban – interjú Rudolf Szonjával és Darvasi Áronnal
A Jurányi Ház 2021/22-es évadában mutatják be Darvasi László Madárhegy című színdarabját az egy éve alakult Klakker Társulás előadásában. A rendezővel, Darvasi Áronnal és a darab főszereplőjével, Rudolf Szonjával készült a Jurányi Latte interjúja.
„Szeretném a saját utamat kitaposni”
Rudolf Szonja frissen végzett a Színművészeti Egyetemen, szeptembertől már nem gyakornokként, hanem tagként lép a Vígszínház deszkáira. Vele beszélgettünk.