Sebestyén Márta

A Magyar menyegzővel nyitják meg a Tallinni Filmfesztivált

Káel Csaba Magyar menyegző című nagyjátékfilmje lesz az A kategóriás Tallinn Black Nights Film Festival (PÖFF) nyitófilmje. Az észt főváros 1997 óta működő filmes mustráján korábban olyan alkotók mutatkoztak be, mint Aki Kaurismäki, Roy Andersson, Lukas Moodysson vagy Paolo Sorrentino.

Augusztus 19-én történt

„Mindenféle monoton munka megölné a lelkivilágomat. Ám soha sincs két egyforma koncertélmény, az ember percenként megújul. Úgy gondolom, az rossz, ha valakinek annyira rutinból megy a koncertezés, hogy gépiessé válik. Akkor sürgősen abba kell hagyni, mert ki fog égni. Engem az táplál, hogy örömet szerezhetek” – fogalmazta egy interjúban a ma hatvannyolcadik születésnapját ünneplő Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas népdalénekesnő, előadóművész, Sebestyén Márta.

Drakula és Jókai Tusványoson, a Magyar Kultúra-sátorban

A 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor programsorozatának egyik izgalmas helyszíne lesz a Magyar Kultúra-sátor, ahol többek között Drakuláról, Fiuméről, Mohácsról, Csernobilról, Jókairól, az erdélyi gasztronómiáról, Mátyás király díszkönyvtáráról, illetve a gyümölcsfák által őrzött tudásról hangzanak el előadások, de számos érdekes beszélgetést és nívós koncertet is hallhatunk július 22-től 26-ig.

A palócokat ünneplik Balassagyarmaton

Idén harmincadik alkalommal rendezik meg Balassagyarmaton a Szent Anna-napi Palóc Búcsút, mely az évtizedek alatt folklórfesztivállal egészült ki; a július 24. és 27. között zajló négynapos programsorozat teljes körű, különleges alkalom a palóc identitás ünneplésére, ahol népzene, néptánc, kézművesség és vallási hagyományok találkoznak.

Ferenczi György és a Csík Zenekar is Magyarföldre tart

Szabadtéri koncertekkel, irodalmi műsorral, kiállítással és szakrális programokkal várják a látogatókat július 11. és 13. között Magyarföldön, a Fatemplom Fesztiválon.

Sebestyén Márta záróra előtt még egyet énekel

A Hagyományok Háza új programsorozatában a Dalban mondja el című zenés tárlatvezetéseken ünnepelt énekesnők személyes történeteikkel és gyönyörű dalokkal avatják be a közönséget a magyar népművészet világába. A Folk Fashion – Divat a folklór című kiállításon Sebestyén Márta énekel, és a kiállított ruhájának történetét is elmeséli, melyet II. Erzsébet angol királynő előtt 1999-ben viselt.

Dresch Mihály új formációjával érkezik a Salföldi Dalföldre

A Balaton-felvidéki kisfesztivált június 20-tól 22-ig tartják, tizedik alkalommal.

Fast fashion helyett Folk fashion

A folklór a magyar kultúra egyre divatosabb része – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára a népművészet és a divat kapcsolatát bemutató, Folk fashion – Divat a folklór című időszaki kiállítás megnyitóján szerdán a budapesti Hagyományok Házában.

Divat és népművészet kapcsolatáról nyílik kiállítás a Hagyományok Házában

Folk Fashion – Divat a folklór címmel nyílik kiállítás február 12-én a Hagyományok Házában, ahol a látogatók megismerhetik, felfedezhetik a magyar népművészet és a divat különleges, időtálló kapcsolatát. A tárlat bemutatja, hogyan inspirálta a népi kultúra formavilága és motívumkincse a divattervezők munkáját a 20. század elejétől napjainkig.

Idén Kiss Ferenc életműve előtt tiszteleg a Héttorony Fesztivál

Nép- és világzenei koncertek, kiállítások, beszélgetések és egyéb rendezvények várják az érdeklődőket a Héttorony Fesztiválon, amely november 8-án kezdődik Makovecz Imre építész tereiben. A november 20-ig tartó programsorozat az októberben elhunyt Kiss Ferenc népzenész, zeneszerző életműve előtt tiszteleg.

Augusztus 19-én történt

1950-ben ezen a napon adták át a budapesti, szabadság-hegyi Úttörővasút (ma Gyermekvasút) teljes szakaszát, a közlekedés másnap indult meg. A Gyermekvasút több mint tizenegy kilométeres vonalával a világ leghosszabb olyan vasútvonala, ahol a forgalmi és kereskedelmi szolgálatot gyermekek látják el.

Csütörtökön kezdődik a 48. Bétazen

Június 20. és július 6. között 48. alkalommal rendezik meg a Békés-tarhosi Zenei Napokat, ismertebb nevén a Bétazent Békés vármegye névadó településén.

Sebestyén Márta népdalénekes kapja az idei Táncház Díjat

Sebestyén Márta népdalénekes veheti át az idei Táncház Díjat a hétvégén zajló 43. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár szombat esti gálaműsorán. A művésznő vasárnap fel is lép az esemény színhelyén, a Papp László Budapest Sportarénában a jubileumát ünneplő Vujicsics együttes vendégeként.

Népdalok a szakralitás és a mindennapok tengelyén – így él a zenében Sebestyén Márta és édesanyja

Miért lehetséges, hogy Sebestyén Márta neve még azok számára is ismerősen cseng, akiktől az autentikus magyar népzene vagy a táncházmozgalom legtöbb eseménye távol áll? Miért babonáz meg minket egy tiszta, természetes énekhang a mai, kevésbé letisztult zenei környezetben is?

Sebestyén Márta és zenésztársai koncertje az Urániában

A világszerte ismert előadóművész, Sebestyén Márta Rózsa nyílik, szegfű hajlik című világzenei estjével lép az Uránia Nemzeti Filmszínház színpadára március 6-án. Az előadás egyben az énekes 45 éves pályafutásának összefoglaló, ünnepi koncertje.

Tizenöt zsoltár: pünkösdi zsoltárkoncertet ad a Kaláka és Sebestyén Márta

Pünkösdi zsoltárkoncertet ad a Kaláka a Deák téri evangélikus templomban Tizenöt zsoltár címmel.