Steindl Imre

Október 29-én történt

Ma ünnepli ötvenötödik születésnapját Winona Ryder. A Golden Globe-díjas amerikai színésznő első szerepét a Lucas című filmben kapta, míg az áttörést Tim Burton 1988-as Beetlejuice – Kísértethistória című horror-vígjátéka hozta meg számára. A kilencvenes években Hollywood egyik meghatározó színésznőjévé vált, többek között az Ollókezű Edward és a Kisasszonyok című filmben láthattuk. A kétezres évek elején egy nagy sajtóvisszhangot kiváltó bolti lopás törte meg a karrierjét, majd visszatérve olyan filmekben szerepelt, mint a Star Trek vagy a Fekete hattyú.

Október 29-én történt

„A közönség elvárja tőlem a vidámságot. Az emberek ki vannak éhezve a nevetésre. Az én melankóliámra, kritikámra, haragomra csekély a kereslet. Hasonló jelenséggel már Shakespeare nagymester is találkozott. Megtanulta, hogy a közönség igazi, odaadó figyelméért nem érdemes okosnak lenni. Legjobb, legbiztosabb posta a bolondos vidámság. Ez a legsúlyosabb gondolatokat is képes elhordani a címzetthez” – nyilatkozta tavaly lapunknak a ma hatvannyolc éves Kossuth-díjas népdalénekes, mesemondó, folklórkutató, Berecz András.

Augusztus 31-én történt

Ma ünnepli 76. születésnapját Richard Gere Golden Globe-díjas amerikai filmszínész. A politikai aktivistaként, Tibet függetlenségének támogatójaként is ismert művész a hetvenes években tűnt fel a filmvásznon, majd a nyolcvanas évek elején, az Amerikai dzsigoló főszerepének köszönhetően vált sztárrá. Később többek között a Legbelső félelem, az Ősz New Yorkban, a Micsoda nő!, a Chicago és a Brooklyn mélyén című filmekben alakított emlékezeteset.

Kitalálja, ki volt hazánk legtermékenyebb szecessziós építésze?

Ha tippelni kellene, akkor csak keveseknek jutna eszébe éppen Baumgarten Sándor neve. Pedig több mint háromszáz épület megtervezése fűződik a nevéhez, zömében szecessziós stílusban.

Az Országház tervezője indította el Róth Miksa pályáját

Nyolcvan éve, 1944. június 14-én halt meg Róth Miksa üvegfestő és üvegmozaik-készítő, a szecessziós magyar üvegművészet legnagyobb mestere. A róla elnevezett, Nefelejcs utcai emlékház és múzeum emlékévet tart a jubileum alkalmából.

Sírjánál emlékeztek Steindl Imrére, az Országház építészére

Steindl Imre, az Országház tervezője sírjánál tartottak megemlékezést halálának 120. évfordulóján, szerdán a Fiumei úti sírkertben, a Nemzeti Örökség Intézete (Nöri) szervezésében.