Szenes Hanna
November 7-én történt
„Ha nem találtad meg az igazi pozitív választ a kérdésedre, nem azt jelenti, hogy az a válasz nem létezik, hanem azt, hogy nem kerestél még eleget” – fogalmazta az 1968. november 7-én elhunyt posztumusz Kossuth-díjas filozófus, esszéista, író, könyvtáros, Hamvas Béla, akinek olyan műveket köszönhetünk, mint a Karnevál, A babérligetkönyv, az Anthologia humana, a Tabula smaragdina és A bor filozófiája.
Július 17-én történt
„A sorsomban semmit nem érzek feleslegesnek. Mindent adománynak tartok, mert így mindent feloldhattam-felmutathattam a művészet segítségével” – fogalmazta az 1914. július 17-én született Tolnay Klári. A kétszeres Kossuth-díjas színésznőt többek között a Macskajáték, az Adáshiba és a Ványa bácsi című színdarabban, illetve a Pacsirta, a Rokonok és a Nem élhetek muzsikaszó nélkül című filmben láthattunk.
Táncelőadás a tragikus sorsú Szenes Hanna életéről
Szenes Hanna magyar költő, zsidó származású brit ejtőernyős, izraeli nemzeti hős életútját követhetik végig a nézők a Győri Balett Eli, Eli – Táncképek Szenes Hanna életéből című előadásában, amelynek ősbemutatóját december 17-én láthatja a közönség a Rumbach Zsinagógában.
Nem kért kegyelmet a huszonhárom évesen kivégzett Szenes Hanna
Nyolcvan éve, 1944. november 7-én végezték ki a nyilas rémuralom alatt Szenes Hanna költőt, az ellenállási mozgalom mártírját, Izrael nemzeti hősnőjét. Naplóját, leveleit és verseit a Szépirodalmi Kiadó jelentette meg 1991-ben.
November 7-én történt
Ezen a napon született Erkel Ferenc, a Himnusz zeneszerzője, 1884-től az új Operaház fő-zeneigazgatója. Az ő nevéhez fűződik a magyar nemzeti opera megteremtése.
Tűzfalfestmény készült Szenes Hannáról
Elkészült Budapest legújabb szabadtéri festménye a Frankel Leó út 78. alatti társasház tűzfalán, amely a második világháború alatt mártírhalált halt költőt, Szenes Hannát ábrázolja. A projektet Magyarország első tűzfalfestő szervezete, a Színes Város Csoport kezdeményezte, a művet Thamó Emese terve alapján valósították meg.
Falfestménnyel emlékeznek Szenes Hannára
Szenes Hanna (1921–1944) zsidó származású magyar költőt az akkori angol hadsereg arra képezte ki, hogy ejtőernyővel Jugoszláviába ledobva megkísérelje megakadályozni a magyar zsidók akkor már küszöbön álló deportálását. Szenest a magyar határnál letartóztatták és megkínozták, de ő nem árulta el küldetése részleteit. Golyó általi halálra ítélték, és az ítéletet végre is hajtották.
Idén is igényes műsort kínál a Szentendrei Teátrum
Egészen júniusig kérdéses volt, hogy az 54 éves Szentendrei Teátrum idén meg tudja-e rendezni szabadtéri, nyári programsorozatát, de az önkományzat támogatásával idén sem szakad meg a hagyomány.
Száz éve született Szenes Hanna
Száz éve, 1921. július 17-én született Budapesten Szenes Hanna költő, az ellenállási mozgalom mártírja.
Szenes Hannára emlékeznek a versmondók
Közös online emlékműsorral készül a költészet napjára a Magyar Versmondók Egyesülete és a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (MAZSIKE).