Szirtes Edina Mókus

Félelmetes és lenyűgöző világszenzációt teremtett a Recirquel

A világon egyedülálló immerzív színházi produkció indul 2025. november 5-én Budapesten. A Recirquel újcirkuszi társulat alapítója, Vági Bence rendezte Walk My World című show nézői hatezer négyzetméteren bolyonghatnak egy mitikus világban istenek, hősök és mesebeli lények között. Vergilius Aeneisa, Dido, a tragikus véget ér karthágói királynő, és a görög-római mitológia elevenedik meg a az újcirkusz és a tánc nyelvén.

Zenével is ünneplik a verset az Operettben

Fesztivállal ünnepli fennállásának huszadik évfordulóját a Versünnep Alapítvány november 8-án és 9-én a Budapesti Operettszínházban, ahol a nem hivatásos előadók nemzetközi seregszemléjét is megrendezik.

Kezdődik az Őszi Kulturális Fesztivál Szegeden

A Török János természetfotóiból rendezett kiállítás megnyitójával, koncertekkel és fényfestéssel elkezdődik október 1-jén a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Őszi Kulturális Fesztiválja, melyen két hónapon át hetven helyszínen háromszáz, többségében ingyenes program várja az érdeklődőket.

Július 11-én történt

Július 11-én ünnepli hatvanötödik születésnapját Csuja Imre Jászai Mari-díjas magyar színművész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. A művész tizenhét évesen döntött a színészmesterség mellett, pályáját a Pécsi Nemzeti Színházban kezdte, majd többek között a debreceni Csokonai Színház, az Egri Gárdonyi Géza Színház és az Örkény István Színház darabjaiban, illetve az Argo, a Szezon, az Üvegtigris és a Valami Amerika című filmekben láthattuk.

Csürrentő és Mókus bulizik a Duna közepén

Idén harmadik alkalommal rendezik meg a Denagyvilág Fesztivált Szigetmonostoron, 2025. július 3–5. között. A közösségi összefogással létrejött összművészeti esemény célja, hogy a Szentendrei-sziget kulturális életét gazdagítsa, és különleges élményt nyújtson minden korosztály számára.

Szombattól muzsikál a Mátra

Klasszikus zenei és popkoncertek, színházi előadások, szakvezetéses erdei séta és népviseletes interaktív játszóház is várja az érdeklődőket június 28. és július 6. között a Muzsikál az erdő – Mátrai Művészeti Napok elnevezésű rendezvénysorozaton.

Szirtes Edina Mókus és az Aurevoir. is ott lesz az idei Denagyvilág Fesztiválon

Idén harmadik alkalommal rendezik meg a Denagyvilág Fesztivált Szigetmonostoron, ezúttal július 3. és 5. között. A közösségi összefogással létrejött összművészeti esemény célja, hogy a Szentendrei-sziget kulturális életét gazdagítsa, és különleges élményt nyújtson minden korosztály számára.

A Miskolci Egyetemen a zenélés lelki oldalával is foglalkoznak

A könnyűzene valóban könnyű műfaj lenne? Hogyan válhat valaki karizmatikus előadóvá? A Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Kar kortárs könnyűzene képzésén – amelynek a PEMA ad helyet a budapesti Hajógyári-szigeten – professzionális keretek között keresik ezekre a kérdésekre a válaszokat.

Szirtes Edina Mókus: Az én diákjaim nem a hangszerükkel jönnek a kórusra, hanem a szívükkel

Február 4-én nyílt napot tart a Póka Egon Művészeti Akadémia. A kórusban történő éneklés élményéből a PEMA kórusvezetője, az Erkel Ferenc-díjas hegedűművész és zeneszerző Szirtes Edina Mókus mesél.

Ősbemutató a Kodály Központban

Szendőfi Péter és a Modern Art Orchestra lemezbemutatójára Pécsen kerül sor. Fúziós jazz Szirtes Edina Mókus és Kertész Erika vendégszereplésével január 29-én a Kodály Központban.

Összművészeti nappal tiszteleg Radnóti Miklós előtt a Petőfi Kulturális Ügynökség

„Csönd ül szívemen” – igazi összművészeti nappal: irodalmi sétával, dunai hajózással, kiállításmegnyitóval, POKET-kötetbemutatóval és QJÚB-koncertszínházzal tiszteleg Radnóti Miklós életműve előtt a Petőfi Kulturális Ügynökség november 9-én.

Háromszáz programot ígér az idei Őszi Kulturális Fesztivál Szegeden

Potyó Imre természetfotóiból rendezett kiállítás megnyitójával, koncertekkel és fényfestéssel elkezdődik kedden a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Őszi Kulturális Fesztiválja, melyen október 1-től hét héten át hetven helyszínen háromszáz, többségében ingyenes program várja az érdeklődőket.

Bartóki cantata, méhek és Anyám tenyere az Egyfeszten

Két nap, hat program, közel ezer néző és számos felejthetetlen pillanat keretezte az idei, szám szerint negyedik gyergyószentmiklósi Egyfeszt irodalmi-zenés programjait, melyek a Petőfi Kulturális Ügynökség együttműködésével valósultak meg.

Kultfesztiválon debütál a Recirquel új műsora

Ismét részt vesz a világ legnagyobb kulturális fesztiválján, és az évi kétmillió érdeklődőt vonzó Edinburgh Fringe-en mutatja be új produkcióját a Recirquel. A Vági Bence rendezte, Paradisum című előadás a világ pusztulását követő újjászületés, az új emberi létforma mítoszát kutatja.

Július 11-én történt

„Fogalmam sem volt, hogy mi akarok lenni. Kényszermegoldásként választottam volna a tanári pályát, és gondoltam arra, hogy magyartanár leszek. Aztán tizenhét éves koromban jött az ötlet. Egy nagyon jó ismerősömmel elkezdtünk arról beszélni, hogy jó lenne színészkedni. Az is nagy lökést adott, hogy szinte gyerekkorom óta játszom. A közönséget mindig falubéliek alkották, akik ? más szórakozás hiányában ? összejártak egymáshoz beszélgetni, és amikor kifogytak a pletykából, akkor mondták mindig: Imi, mondj egy verset! Ők voltak az én első közönségem, ott éreztem meg először azt a borzongást, azt a lámpalázat, amelyet ma is érzek még minden fellépés előtt” – idézte fel lapunknak néhány éve pályájának kezdetét Csuja Imre színművész, aki ma ünnepli születésnapját.

Szirtes Edina Mókus nyitja Szigliget összművészeti kavalkádját

A Szigligeti Alkotóház és a Petőfi Kulturális Ügynökség közös összművészeti eseménysorozatának nem titkolt célja, hogy élénkítse a Veszprém megyei város kulturális életét. Az akusztikus és unplugged koncertek sorát Szirtes Edina Mókus és a Szirtes Quartet nyitja június 27-én.