szoboravatás

Felavatták Kolozsváron Kós Károly első egész alakos erdélyi szobrát

Egész alakos bronzszobrot állítottak Kolozsváron Kós Károly építésznek, grafikusnak, írónak és közösségszervezőnek az általa tervezett felsővárosi Kakasos-templom előtt. Farkas Ádám, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész alkotását pénteken leplezték le.

Kásler Miklós felavatta Batthyány Lajos mellszobrát Sárváron

Gróf Batthyány Lajos mindenben az emberséget, a jogot és az erkölcsöt képviselte – hangoztatta hétfőn Sárváron az emberi erőforrások minisztere, aki a Rába-parti kisváros főterén felavatta az első független és felelős magyar kormány miniszterelnökének köztéri szobrát.

Szobrot állítottak Hollósy Simonnak szülővárosában, Máramarosszigeten

A nagybányai festőiskola megalapításának 125. évfordulója alkalmából felavatták pénteken az egyik alapító, Hollósy Simon festőművész egész alakos szobrát szülővárosában, Máramarosszigeten.

Sára Sándor-szobrot avattak és kiosztották a filmszemle díjait a Lakitelek Népfőiskolán

Felavatták a két éve elhunyt Sára Sándor Kossuth-díjas operatőr, filmrendező mellszobrát a Lakitelek Népfőiskolán kialakított Nemzeti Panteonban a 20. Lakiteleki Filmszemle eredményhirdetését követően pénteken.

Szobrot állított a XIII. kerület Cziffra György emlékére

A XIII. kerületi önkormányzat – a Cziffra György-emlékévhez kapcsolódva – szoborral állított örök emléket az egykori angyalföldi zongoravirtuóznak a róla elnevezett Cziffra György parkban.

Felavatták Bartók Béla mellszobrát Csepelen

Felavatták Bartók Béla mellszobrát pénteken a csepeli Fasang Árpád Zenei Alapfokú Művészeti Iskolában Bartók Béla születésének 140. évfordulója alkalmából.

Herczeg Ferenc-szobrot avattak a Nemzeti Színházban

Mellszobrot állítottak Herczeg Ferencnek (1863–1954) a magyar dráma napján, kedden a Nemzeti Színház épületében. A két világháború közötti korszak legnépszerűbb íróját megörökítő művet Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Takaró Mihály, a Herczeg Ferenc Társaság elnöke leplezte le.

Felavatták Ibrahim Abaj Kunanbajuli kazah költő mellszobrát Lakiteleken

Ünnepélyes keretek között felavatták Ibrahim Abaj Kunanbajuli kazah költő mellszobrát csütörtökön Lakiteleken, a Népfőiskola kertjében, a Hungarikum Ligetben.

Szobrot avattak Vasvári Pálnak a Múzeumkertben

Felavatták Vasvári Pál első budapesti szobrát a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében.

Felavatták Bethlen Gábor szobrát Marosvásárhelyen

Születésének 440. évfordulóján felavatták Bethlen Gábor erdélyi fejedelem egész alakos szobrát Marosvásárhelyen vasárnap délután.

Szobrot kapott Czetz János 1848-as honvédparancsnok Óbudán

Katonai tiszteletadás mellett felavatták Czetz Jánosnak, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc honvédtábornokának lovasszobrát pénteken Budapest III. kerületében, ezzel átadták a Lékai bíboros téri 1948-49-es emlékparkot.

Szobrot avattak a Nemzeti Színházban

Nyílt nappal kezdte meg a 2018/2019-es évadot a Nemzeti Színház szeptember 22-én, a teátrumban számos rendezvény várta a színházrajongókat. Kiemelt esemény volt Németh Antal színidirektor szobrának felavatása, amelyen köszöntőt mondott Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár is. A szobor Matl Péter kárpátaljai művész alkotása.

Szobor Luthernek és Kálvinnak

A 16. század nagy pezsgéséből olyan szellemi, lelki, kulturális kapcsolatok születtek Magyarország és Nyugat-Európa között, amelyek – a néphit körében – „magyarrá tették” Luther Mártont és Kálvin Jánost – fogalmazta meg Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere október 27-én Zalaegerszegen, Luther Márton és Kálvin János szoboravatásán.

Az egyetemalapítóknak állítottak szobrot Pécsett

Nagy Lajos királyt és Vilmos középkori pécsi püspököt ábrázoló szoborkompozíció készült a Pécsi Tudományegyetem alapításának 650. jubileumára. A művészek a szobor kialakításakor figyelembe vették a kor ábrázolási módját, ezért is álmodták meg „a romanika-gótika áthatásának furcsa elegyét”.

A halászat szerelmese a tóparton

Solymos Ede néprajztudós, a magyar hivatásos és népi halászat kutatója idén lenne 90 éves.

A szabadságharc hőse Kápolnásnyéken

Magyarország újkori történetének egyik meghatározó eseménye, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc 168. évfordulója alkalmából emeltek szobrot Petőfi Sándornak Kápolnásnyéken, a Dabasi Halász-kastély kertjében 2016. március 15-én.