Szőcs Géza

Kínai szerzőt díjaztak Pécsett

Yang Lian, Berlinben élő kínai költő kapta idén a Janus Pannonius Nemzetközi Költészeti Nagydíjat, az elismerést Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár adta át a szerzőnek szeptember 15-én Pécsett. Yang Lian 1955-ben született, Pekingben nőtt fel. Neve szorosan összekapcsolódott a Misty Poets nevű csoporttal, amely a költészet eszközeivel lépett fel a szólásszabadság korlátozása ellen.

A Kultúra Kormányzati Követei

Tizenkét év kultúrpolitikai programja volt a téma az Örökség Kultúrpolitikai Intézet Örökség Műhely-sorozatának idei első rendezvényén. A június 21-én a Petőfi Irodalmi Múzeumban megrendezett kerekasztal-beszélgetésen a 2010 utáni Orbán-kormányok kultúráért felelős államtitkárai: Szőcs Géza, L. Simon László, dr. Hoppál Péter és Fekete Péter vettek részt.

Költők Janus Pannonius nyomában

Adam Zagajewski lengyel költőnek adták át a Janus Pannonius költészeti nagydíjat október 7-én Pécsett. A Magyar PEN Club elnöke, Szőcs Géza által 2012-ben alapított, 50 ezer euróval, oklevéllel és egy Janus Pannonius-szoborral kitüntetett – Krakkóban élő – alkotót „korunk egyik legjelentősebb költői egyéniségének” nevezte a méltatásában Zsille Gábor költő-műfordító.

A tervezett ütem szerint épül a magyar pavilon

Január 14-én a Milánói Expón résztvevő országok magas rangú képviselői részvételével szerveztek Monzában konferenciát. A kereskedelmi kamara meghívására észt, osztrák, cseh és magyar delegátusok, valamint a Világkiállításban illetékes gazdasági és politikai szereplők szolgáltak tájékoztatással.