tábor
Az adaptációkról szól az idei Tokaji Írótábor
Augusztus 11. és 14. között rendezik meg az 53. Tokaji Írótábort, amelynek idei témája a filmek, tévésorozatok, színdarabok és musicalek, valamint a magyar irodalmi művek adaptációi lesznek – közölték a szervezők honlapjukon.
Már lehet jelentkezni az NFI filmes táborába
A Nemzeti Filmintézet idén is számos filmes tábort szervez fiatalok számára különböző korosztályoknak, 11-35 éves korig. A résztvevők bepillantást nyerhetnek a filmes szakmák világába, kreatívan alkothatnak, és új élményekkel gazdagodhatnak, alkotótársakra tehetnek szert. A tavaszi szüneti Falka táborra már lehet jelentkezni.
Felélesztik a vajdaszentiványi néptánctábort
Idén több év kihagyás után újra megtartják a legendás vajdaszentiványi néptánctábort. Augusztus 12–17. között a táncházak egyik legkedveltebb anyagát, a világhírűvé vált vajdaszentiványit helybéli mesterektől sajátíthatják el az érdeklődők, mialatt a lokális népi kultúrába is betekinthetnek.
Kilenc ország alkotói a budapesti dalszerző táborban
Kilenc országból érkeztek szövegírók, zeneszerzők, énekesek és producerek a szerdán kezdődő budapesti Artisjus Songwriting Campre, ahol három napon át közösen alkotnak a hazai dalszerzőkkel.
A CityRocks zenésztáborral tér vissza Dunaújvárosba
A CityRocks visszatér Dunaújvárosba, a tavalyi rockflashmob után ezúttal augusztus 4. és 6. között egy háromnapos zenésztábort tartanak.
A budapesti Gólyában lesz az idei FISZ-tábor
Dániel András, Enyedi Ildikó, Szüts Miklós, Vojnich Erzsébet és Wilhelm Droste lesznek az idei vendégek.
Fiatalok pályázhatnak az ingyenes Hello Planet startup dizájntáborra
A Kék Bolygó Alapítvány és a Hello Wood Junior 15–18 év közötti fiatalok jelentkezését várja.
Hercegek, hercegnők és műkincsvadászok is lehetnek a gyermekek Eszterházán
Műkincsekre vadászhatnak és barokk ruhás „hercegként” vagy „hercegnőként” fedezhetik fel az Esterházy-kastélyt a gyermekek az Eszterháza Fesztiválközpont napközis táboraiban.
Műfordítói és országismereti táborokat hirdetnek Lakiteleken
Műfordítói és országismereti táborokat hirdet a Lakitelek Népfőiskola, a Kelet- és Közép-Európai Kutatásért és Képzésért Alapítvány, a Tolsztoj Társaság, valamint a Magyar Írószövetség augusztus végére.
Rocktörténeti tábor Szegeden
A péntektől vasárnapig tartó találkozón megemlékeznek az ötven éve rendezett Wight-szigeti Rockfesztiválról is.
Idén is kinyit a zenészmennyország
Andrásik Remo, a Gitármánia főszervezője mesélt az ország első számú zenei továbbképző táboráról.