tárlat

Isten éltesse Salvador Dalít!

A 20. század egyik legkiemelkedőbb és legsokszínűbb alkotója ma lenne 113 éves. Amellett, hogy a szürrealista festészetben kiemelkedőt alkotott, többek között írt szakácskönyvet, regényt, és önéletrajzát is többször papírra vetette. Pápán október 31-ig látható Salvador Dalí Welcome into my brain című kiállítása, mely igyekszik megmutatni Dalí összes arcát.

Kincsek a város alatt

Az elmúlt tíz évben Budapest területén elvégzett ásatások eredményeit tekinti át csaknem kétezer leleten, valamint maketteken, rekonstrukciókon, filmeken keresztül a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumának (BTM) Kincsek a város alatt című kiállítása, mely április 13-ától látogatható. A tárlat szeptember 17-éig tekinthető meg.

Újrajátszott tavasz

Idén mintha elmaradt volna a tavasz, és a télből szinte rögtön a nyárba ugrottunk, a Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) viszont semmiképpen sem maradhat el. A 37. BTF a Magyar Nemzeti Galériában nyitotta meg kapuit a kortárs német képzőművészet egyik legismertebb alakjának nagyszabású kiállításával, George Baselitz Újrajátszott múlt című tárlatával.

Helyzetek és karakterek

Egy könyv szerves része a megalkotott képi világ, így az illusztráció is. Ez egy gyermekkönyv esetében különösen fontos, hiszen hogyan máshogyan lehetne a legéletszerűbben elmesélni egy történetet, ha nem a képek segítségével. Ezért is olyan értékesek Békés Rozi illusztrátor alkotásai, amelyeknek egy része szeptember 3-ig megtekinthető a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM).

Festői szerelmek, festői szalonok

Milyenek voltak a 20. századi szalonok és mi közük volt a képzőművészethez? Hogyan formálódtak a kiállítások? Mi az a White Cube? De ami a legfontosabb: hol van a határ múzsa és szerető között? Ezekre a kérdésekre kapott választ az, aki ellátogatott a Múzeum+ március 9-ei programjára, ahol a szalon volt a fő téma, Nyáry Krisztián pedig a festők szerelmi életét boncolgatta.

Életre kelt avarok

A kora középkor időszakát némi homály fedi mind a tudományos feltárásokat, mind az átlagemberek információit tekintve. Így az sem közismert tény, hogy mennyire gazdag volt a sztyeppei népek – többek között az avarok – kultúrája. Ezt kívánja bemutatni az Életre kelt avarok című kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban.

Az idei év az iparművészeté

A Nemzeti Szalon a Műcsarnok összefoglaló kiállítása, melyen minden évben más művészeti ágat emelnek ki és mutatnak be. Tavaly a fotóművészeti, idén pedig az iparművészeti alkotásokat helyezték a középpontba a múzeum dolgozói. Ennek kapcsán és a 2017-es év kiállításai apropóján tartottak sajtótájékoztatót a Műcsarnokban március 9-én.

Átélni '56-ot

„Egy nemzet a történelem sodrában nem maradhat fenn, ha nincs összetartás” – fogalmazta meg Érsek-Obádovics Mercédesz színművész az Egy akaraton 1956 – 2016 című kiállítás hat új filmjének bemutatója előtti beszélgetésen. A Terror Háza Múzeum az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékét őrzi a különleges tárlattal, mely nemcsak emléket állít, hanem el is visz minket oda, ahol a hősök hőssé váltak.

Megújult a Bibliamúzeum

A Biblia ismerete nélkül nem csupán keresztény közösségek nem lennének, hanem európai és magyar kultúra sem – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere január 19-én Budapesten, ahol átadták a Szentírás világát bemutató, 200 millió forintból megújult és kibővített Bibliamúzeumot. A Kultúra.hu az intézmény vezetőjével beszélgetett az új kezdetről.

Víz a legszebb magyar fotókon

Megnyílt a legszebb magyar természetfotókat felvonultató, 41 képből álló kerítés kiállítás a Várkert Bazárban. A 26 hazai természetfotós művein keresztül sokszínű módon és stílusban köszön vissza a tárlat témája: a víz. A kiállításon beszélget egy harmatcsepp a tengerrel, a jég a párával, a belvíz az óceánnal, a molnárka a cápával, a tenger mélye a magas heggyel.

Tárlat Bartusz György műveiből

Bartusz György felvidéki képzőművész munkáiból – szobraiból, festményeiből és rajzaiból – nyílt kiállítás szeptember 21-én a budapesti Forrás Galériában. A Nemzetstratégiai Kutatóintézet Kárpát-haza Galéria sorozatának keretében rendezett, október 14-ig látható tárlat többek között a Csendesített gesztusok rajzait és Kép időnyommal című 1967-es festményt is bemutatja.

Párhuzamos életművek

Szalay Lajos magyar és Koloman Sokol szlovák származású grafikusművész párhuzamos életművét bemutató, Pablo Picasso képeivel kiegészített tárlat nyílt a Várkert Bazár Testőrpalotájában augusztus 18-án. A kiállítás rávilágít arra is, hogy a két grafikus milyen eltérő módokon reagált Pablo Picasso művészetére, noha hasonlóak a gyökereik és identitásuk.