Thomas Mann
Augusztus 12-én történt
1982. augusztus 12-én hunyt el Henry Fonda, kétszeres Oscar-díjas amerikai színész, aki legemlékezetesebb alakításait az Érik a gyümölcs, A halál ötven órája, a Volt egyszer egy vadnyugat és a Tizenkét dühös ember című filmekben nyújtotta, mindemellett egy színészdinasztia alapítójaként is tisztelhetjük, hiszen gyermekei – Peter Fonda és Jane Fonda –, valamint unokája, Bridget Fonda is követték a pályán.
Thomas Mann varázslója és a fasizmus
Százötven éve, 1875. június 6-án született Thomas Mann Nobel-díjas német író, aki többek között A varázshegy, a József és testvérei, A Buddenbrook ház, illetve a Mario és a varázsló című regényekkel írta be a nevét az irodalomtörténetbe.
Június 6-án történt
Ma ünnepli ötvenötödik születésnapját Kálloy Molnár Péter színész, költő, műfordító, rendező, énekes, akit többek között a Vígszínházban, a Nemzeti Színházban és a Thália Színházban, illetve a Kútfejek, a Papírkutyák és a Game Over Club című filmekben láthattunk. Mindemellett számos könyvet írt, lemezt készített, és közel tíz évig erősítette a Magyar Színészválogatottat a futballpályán.
Embereket lövetett le a szocialista filozófus
Száznegyven éve, 1885. április 13-án született Lukács György kétszeres Kossuth-díjas marxista filozófus és esztéta, kommunista politikus, akiről a legenda szerint Thomas Mann A varázshegy Naphtáját mintázta.
Márai nyomában járva mi is budai polgárnak érezhetjük magunkat
A Márai-év egyik programja az a krisztinavárosi séta, amelyen az irodalom, a kávéházak, a gesztenyefák és az író életének fontos állomásai találkoznak.
Esti Kornélként vált halhatatlanná Kosztolányi Dezső
Száznegyven éve, 1885. március 29-én született Szabadkán Kosztolányi Dezső költő, író, műfordító, a Nyugat első nemzedékének egyik meghatározó alakja, többek között A szegény kisgyermek panaszai és a Négy fal között című verseskötetek, illetve a Pacsirta, az Aranysárkány és az Édes Anna című regények szerzője.
Rubik – a kocka és az ember
Világszerte több mint 350 millió Rubik-kocka kelt el – kultúrától függetlenül bűvkörébe vonja a gyerekeket, felnőtteket, tudósokat és kétkezi munkásokat egyaránt.
Doktor Faustus és más történetek a Zenekadémia kamarazenei fesztiválján
Az ezúttal Thomas Mann regénye köré szerveződő kamara.hu november 16. és 19. között világhírű zenészek koncertjeivel, valamint irodalmi beszélgetéssel és gyermekprogrammal várja a közönséget.
Június 6-án történt
Ezen a napon született Gobbi Hilda színművész (1913-ban), Frida Kahlo mexikói festőművész (1917-ben), akadályozta meg Koszorús Ferenc vezérkari ezredes a budapesti zsidóság deportálására szervezett „csendőrpuccsot” (1944-ben), és hunyt el Kádár János (1989-ben).
90 éve zajlott a hírhedt náci könyvégetés
Kilencven éve, 1933. május 10-én érte el tetőpontját a hírhedt náci könyvégetések sorozata: Németország több városában nyilvánosan vetettek máglyára több tízezer, a nácik által „a német szellemet mérgezőnek” minősített könyvet.
Varázshegy a Zeneakadémián
A világ legkiemelkedőbb kamarazenészei lépnek fel a zeneirodalom kedvelt darabjaival a kamara.hu fesztiválon. A november 16-19 között harmadik alkalommal megrendezendő sorozat alapítója a Simon Izabella-Várjon Dénes zongoraművész-házaspár. A különleges fesztivál programja hagyományosan egy jelentős irodalmi mű köré épül, idén Thomas Mann Varázshegye ihlette a repertoárt.
A német nyelv varázslója
„Nagy hatalmasság a halál. Az ember leveszi kalapját, és lábujjhegyen, előrehajolva lépked a közelségében. A régvolt méltóságteljes fodorgallérját viseli nyakában, és az ember is szigorú feketébe öltözik tiszteletére.” 61 éve halt meg Thomas Mann, a XX. századi német nyelvű irodalom egyik legjelentősebb alakja.