Tompos Kátya

Grammy-díjra terjesztik fel a Söndörgő XXX albumot

A Söndörgő harminc éve egyedülállóan ötvözi a délszláv népzenei hagyományt és a kortárs zene friss energiáit. Jubileumi albumukon új dalok, különleges koncertfelvételek és régi szerzemények újragondolt változatai is helyet kaptak. A XXX a GroundUp Music gondozásában jelent meg. Az amerikai kiadó az albumot és a From Hungary című dalt is Grammy-díjra terjeszti fel.

Tompos Kátyáról nevezték el a színpadot Beremenden

Ezentúl Tompos Kátya Színpadnak hívják a beremendi Kovácsműhelyben működő játszóhelyet az Ördögkatlan fesztiválon. Az egykori műhely falán látható Novák Erik freskója, melyet a tragikusan fiatalon meghalt művésznő emlékére készített.

Május 31-én történt

1974-ben ezen a napon született Erdei Zsolt egykori félnehézsúlyú és cirkálósúlyú profi ökölvívó-világbajnok, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség korábbi elnöke, a Madárfészek Ökölvívó Akadémia alapítója. A Madár becenéven is ismert sportoló bevonulózenéje a Republic együttes Szállj el, kismadár című dala volt.

Március 13-án történt

2003-ban ezen a napon avatták fel az 1999-ben leégett Budapest Sportcsarnok helyén felépült Papp László Budapest Sportarénát. A háromszoros olimpiai bajnok ökölvívónk nevét viselő, koncerthelyszínként 12 500 ember befogadására alkalmas komplexumban az elmúlt évek során olyan világsztárok léptek fel, mint Andrea Bocelli, Jean-Michel Jarre, Lady Gaga és Rod Stewart, illetve az AC/DC, a Deep Purple, a Depeche Mode, a Kraftwerk és a Rammstein.

Kiss Diána Magdolna kapta az első Tompos Kátya-díjat

Kiss Diána Magdolna, a székesfehérvári Vörösmarty Színház társulatának tagja kapta a Tompos Kátya-díjat, amit első alkalommal adtak át a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében megrendezett emlékkoncert keretében szombaton.

Tompos Kátyára emlékező kiállítás nyílik

Kiállítást rendeznek Tompos Kátya emlékezetére a Bajor Gizi Színészmúzeumban. A február 28-án nyíló tárlat a tavaly 41 évesen elhunyt színésznő színházi pályafutását idézi fel.

Für Anikó és Mácsai Pál is fellép a Tompos Kátya-emlékesten

Tompos Kátya jelenség volt: elképesztő tehetsége mellett embersége is sokakat megragadott, első pillanattól belopta magát mindenki szívébe. Halála nemcsak a hazai kulturális közeget, hanem az egész országot megrázta. Március 1-jén a Tompos Kátya Alapítvány és a Müpa kivételes esttel készül megidézni művészetét és pótolhatatlan személyiségét.

Rendeződik a Tompos Kátyának szánt adományok sorsa

Véglegesen rendeződik az idén májusban elhunyt színművész, énekes, Tompos Kátya gyógykezelésére korábban a Fábián Juli Emlékalapítvány keretében felajánlott adományok sorsa.

Budapest díszpolgára lett Bródy János,Korniss Péter és Pogány Judit is

Átadta Budapest díszpolgári címeit Karácsony Gergely főpolgármester november 17., a főváros napja, Budapest egyesítésének 151. évfordulója alkalmából pénteken.

Közös virrasztással búcsúznak Tompos Kátyától

Virrasztást tartanak Tompos Kátya színész, énekes emlékére péntek este a budapesti Várkert Bazárban.

Meghalt Tompos Kátya

Hosszan tartó, súlyos betegség után péntek hajnalban meghalt Tompos Kátya, Jászai Mari- és Junior Prima díjas színésznő, énekesnő. A gyászhírt az elhunyt művész családja és menedzsmentje hozta nyilvánosságra.

Összeadták a pénzt Tompos Kátya gyógykezelésének folytatására

Sikerrel járt a gálaműsor, amelyet művészbarátai szerveztek és adtak elő a ritka daganatos betegségben szenvedő színésznő javára a Szegedi Nemzeti Színházban. Az esemény szervezője és egyik fellépője, Hrutka Róbert bejelentette, hogy a bevételből és az adományok révén folytatni lehet a művésznő gyógykezelését.

Rick Astley személyes tárgyaira és még meg nem jelent Grecsó-kötetre is licitálhatunk

Különleges kezdeményezést indított a Fábián Juli Emlékalapítvány: híres hazai és külföldi zenészek, művészek személyes holmijait, valamint általuk dedikált tárgyakat bocsátanak aukcióra.

Tompos Kátya rákos, gyűjtést szerveznek a kezelésére

Szeretünk, Kátya néven szerveznek jótékonysági koncertet a beteg színésznő külföldi gyógykezelése költségeinek előteremtésére a Szegedi Nemzeti Színházban május 25-én.

Harc és diadal – a Budapesti Vonósok koncertje

Különleges művek szólalnak meg Perényi Miklós és a Budapesti Vonósok koncertjén a Vigadóban Tompos Kátya közreműködésével április 15-én.

Rekord nézőszám az új helyszínen megrendezett MVM ZENERGIA koncerten

Hatodik alkalommal hívta életre az MVM ZENERGIA elnevezésű nagyszabású koncertet az MVM. Idén minden eddiginél több támogatói jegyet vásároltak a nézők. Új helyszínen, a Budapest Kongresszusi Központban ülve és online közvetítést nézve mintegy háromezer néző követte figyelemmel az egyedülálló kulturális programot. A legismertebb hazai zeneművészeket és változatos zenei műfajokat felvonultató koncert teljes jegybevételét idén is jótékony célra ajánlotta fel az MVM.