Sikerrel járt a gálaműsor, amelyet művészbarátai szerveztek és adtak elő a ritka daganatos betegségben szenvedő színésznő javára a Szegedi Nemzeti Színházban. Az esemény szervezője és egyik fellépője, Hrutka Róbert bejelentette, hogy a bevételből és az adományok révén folytatni lehet a művésznő gyógykezelését.

Tompos Kátya fotó Jaksa Tímea.jpg
Tompos Kátya Jászai Mari-díjas színésznő, énekesnő. Fotó: Jaksa Tímea

Mint azt korábban megírtuk, Szeretünk, Kátya néven szerveztek jótékonysági koncertet a beteg színésznő külföldi gyógykezelése költségeinek előteremtésére a Szegedi Nemzeti Színházban május 25-én. Az eseményre több mint hétszázan vettek jegyet, és, mint erről Hrutka Róbert zeneszerző, előadó a Story magazinnak beszámolt, az országossá vált támogatási akcióból befolyt pénz elegendő a művésznő gyógykezelésének folytatására.

„Nemcsak erre a gyógykezelésre gyűlt össze, hanem lehet, hogy még egy olyan drágább kezelésre is, amiről nem is álmodtunk. Ez tényleg olyan, mintha az ország összefogott volna valakiért. Az emberek megmutatták, hogy össze tudnak tartani, még ebben a fura világban is” – nyilatkozta Hrutka Róbert zeneszerző és előadó, aki régóta dolgozik Tompos Kátya zenei produkcióiban, és ő volt a jótékonysági est egyik fellépője és szervezője is.

„Érződik a szeretet, és hiszek abban, hogy ez az erő elképesztő, és ha ezt Kátya is megérzi, akkor nagyobb kitartással lesz. Merthogy ahhoz, hogy valaki kigyógyuljon egy ilyen betegségből, akarnia kell, és nem szabad feladni” – tette hozzá a zenész, aki elmondta, a színésznő jelenleg immunterápiát kap, ami nagyon megviseli a szervezetét. 

A Szeretünk, Kátya című jótékonysági gála fellépői között volt többek között Udvaros Dorottya, Für Anikó, Hrutka Róbert, Dolhai Attila és Falusi Mariann is. A bevétel teljes egésze a súlyosan beteg művésznő gyógykezelési alapjába került.