Tornyai János Múzeum
Ámmer Gergő szobrai Hódmezővásárhelyen
A Tornyai-plakettel elismert szobrászművész kiállítása október 5-én nyílik a Tornyai János Múzeumban.
Legyen meg a te akaratod
A tavalyi Vásárhelyi Őszi Tárlaton a fiatal festők nívódíját elnyerő Rózsa Luca Sára alkotásaiból nyílik kiállítás október 5-én a Tornyai-múzeumban Legyen meg a te akaratod címmel.
Szarmata település nyomait találták meg Hódmezővásárhely központjában
A próbafeltárás során fellelt tárgyakat Tornyai János Múzeumban mutatják majd be.
Feltárul Csomorkány és a középkor világa
A középkori mezőváros, a török által 1595-ben elpusztított Csomorkány területének régészeti bejárására vállalkozott a Tornyai János Múzeum.
Lebontani, átalakítani, megőrizni
Lebontva, átalakítva, megőrizve: hódmezővásárhelyi épülettörténetek a Tornyai Múzeumban
Szentendre Hódmezővásárhelyen
Tíz szentendrei művész alkotásából nyílt meg a Hódmezővásárhelyi Művésztelepen a Szentendre Hódmezővásárhelyen című kiállítás február 7-én. Nem ez az első alkalom, hogy a szentendrei és a hódmezővásárhelyi művészet közel kerül egymáshoz, több olyan festményt is ismerünk ugyanis, amelynek egyik oldalán a szentendrei Barcsay, a másik oldalán a hódmezővásárhelyi kötődésű Tornyai műve látható.