Törőcsik Franciska
Beszélgessünk a színházról!
A közönség- és a szakmai sikerek után a Magyar Színházi Társaság a 2018/2019-es évadban folytatja a Jó kérdés elnevezésű ingyenes beszélgetéssorozatot, amelynek keretében a színházszakmai témákat nem csupán a szűk szakmát érintő szempontok mentén járják körbe. És hogy kik lesznek górcső alatt? Többek között Hernádi Juditot, Ónodi Esztert, Scherer Pétert, Törőcsik Franciskát és Novák Esztert kérdezi szeptember 22-től Veiszer Alinda.
Új jazzlemez született
Törőcsik Franciska színésznővel készített közös lemezt Don’t Stop the Music címmel az elsősorban Jimi Hendrix zenei örökségének magyarországi ápolójaként ismert Halper Experiment. A zenekar jazzgitárosa, Halper László elmondta: véletlenül hallotta meg a rádióban Törőcsik Franciskát és úgy gondolta, hangja kellemesen illeszkedik a lemezen hallható könnyed, slágeres, ugyanakkor igényes dalokhoz.
Film, amely összetöri a szívünket
„Kicsit érzelmesebb, líraibb, mint a többi filmem. Itt valahogy jobban megszeretjük azokat a szereplőket, akik átélik az eseményeket” – mondta el Aurora Borealis – Északi fény című filmjéről Mészáros Márta. A Kossuth-díjas, Balázs Béla-díjas, Cannes-i Nagydíjas és Arany Medve-díjas forgatókönyvíró-rendező 26. alkotásáról mesélt nekünk és azt is elárulta, Törőcsik Mari nélkül nem készítette volna el a filmet.
Felszabadító történet
A nemzetközileg is elismert, Kossuth-díjas, Balázs Béla-díjas és Arany Medve-díjas forgatókönyvíró-rendező, Mészáros Márta legújabb alkotása, az Aurora Borealis – Északi fény Törőcsik Mari, Tóth Ildikó és Törőcsik Franciska főszereplésével október 19-én kerül a mozikba. A fordulatokban gazdag családtörténet érzékenyen beszél a hazugságok és elhallgatások leleplezésének felszabadító erejéről.