történelem
Egymilliárd forintból építenék újjá a Mátyás kori várkastélyt
Nagyjából másfél évtized alatt, több mint egymilliárd forint tervezett költséggel építenék újjá Nagykanizsa határában az egykori Botszentgyörgy várát Magyarország egyetlen teljesen feltárt Mátyás kori várkastélyának romjain.
Kiemelik az Aquincumban talált Mithras-szentélyt
Kiemelik és bemutatják az aquincumi katonaváros Mithras-szentélyét. A Budapesti Történeti Múzeum (BTM) szakemberei által feltárt romfalakat daruval kezdték el kiemelni csütörtökön, az óbudai építkezés befejezéséig szakszerűen tárolják, majd egy védőépületben mutatják be a nagyközönségnek.
Ezen a kiállításon elveszettnek hitt fotográfiákon nézhetünk a magyarság szemébe
A Néprajzi Múzeum Magyarország színezve című kiállításával önmagunk szemébe nézhetünk mi, magyarok. És ez a találkozás legalább annyira hihetetlen, mint amennyire lelkesítő.
Aquincumban a víz az istenek ajándéka volt
Aquincum históriája nem mesélhető el az ottani forrásvizek említése nélkül. Fényes Gabriella régésszel a római városok vízhasználatáról beszélgettünk.
Első világháborús osztrák–magyar katonai temetőket bemutató kötet született a Vajdaságban
„Magányos sír…” címmel jelent meg az a kötet, amely a Vajdaság és Belgrád területén található első világháborús osztrák–magyar katonai temetőket és emlékműveket mutatja be.
Táltosok lékelhették meg Bene vitéz koponyáját, de vajon miért?
A legelső emberi koponya, amely magyar múzeumba került, egy honfoglaló idős harcosé, akit a lelőhely után Bene vitézként emleget a történetírás.
Így éltek a magyar arisztokraták a 20. században
Hamarosan megjelenik az Arisztokrácia Magyarországon a 20. században – Kastélyok és mágnások című különleges fotóalbum második kötete.
Több mint egymillióan látták a Hunyadit a „forradalmi” hétvégén
A március 15-i hétvégén ismét nézettségi rekordot döntött a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült Hunyadi-sorozat: a legutóbb sugárzott epizódokat több mint egymillióan látták a TV2 Média Csoport csatornáin.
Meglepő felfedezés: nemcsak színezték, hanem illatosították is az ókori szobrokat
Azt már tudományosan igazolták, hogy az ókorban gyakran színesre festették az élethű szobrokat, de egy új dán tanulmány szerint parfümözték is azokat.
Egy évig tartó programsorozattal tiszteleg Baja városa Türr István előtt
A „Szív nélkül semmit!” című kiállítással kezdetét vette az emlékév, amelynek keretében egy teljes éven át tartó programsorozattal tiszteleg Baja városa a 200 éve született Türr István előtt – jelentette be Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára pénteken Baján.
Családi relikviák, amelyeket még sosem láthattunk együtt
Mikó – Egy alkotó erdélyi család címmel nyílik kiállítás a Mikó főnemesi családról március 15-én Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumban.
Indul a turistaidény a Felvidék egykor legnagyobb középkori várában
Március 14-én indul a turistaszezon a füleki várban, ekkor nyitják meg a 80 nap alatt a föld körül című kiállítást a Bebek-torony ötödik szintjén.
Milyen volt ötszáz éve megöregedni?
Tényleg olyan rossz lehetett a középkorban felnőni, mint gondoljuk? Három generáció múlva ránk is legyintenek majd az utódaink, hogy mennyire tudatlanok voltunk?
A Britannia Szállóban szívesen kávéztunk volna öt órakor
A Nyugati pályaudvar közelében, egy lakóépület átalakításával nyílt meg 1913-ban a Britannia Szálló. A 200 szobás szálloda első igazgatója Fábri Henrik volt.
Hagyományőrző huszárokkal emlékeznek '48-ra a Fiumei úti sírkertben
Március 14-én Nyergelj, fordulj! címmel egész napos programsorozattal, történelmi előadásokkal, koncerttel, filmvetítéssel és kézműves-foglalkozásokkal várja az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulójához és a Jókai Mór-emlékévhez kapcsolódóan a diákokat a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) a Fiumei úti sírkertben.
A katonának nevelt I. Miklós hadseregként irányította birodalmát
Százhetven éve, 1855. március 2-án halt meg I. Miklós cár, „Európa csendőre”, aki birodalmát az abszolutizmus utolsó európai védőbástyájának tekintette, leverte az 1830–31-es lengyel függetlenségi felkelést és az 1848–49-es magyar szabadságharcot, majd megindította a törökök ellen a krími háborút.