tudomány

Szentágothai-díjakat adtak át a Pécsi Tudományegyetemen

Völgyi Béla neurobiológust Szentágothai-díjjal, Lanszki Zsófia virológust pedig junior Szentágothai-díjjal tüntette ki a Pécsi Tudományegyetem (PTE) hétfőn.

Raszta, puli, szövőmadár

Van otthon szappan és víz? Akkor már adott a nemezkészítéshez szükséges alapanyagok 70 százaléka! Már csak gyapjúra van szükség – és kezdődhet a munka! A Petőfi Akadémia legújabb filmjéből lépésről lépésre elsajátítható a nemezkészítés Németh Bea népi iparművész segítségével! És hogy mi köze ehhez a rasztának, a pulinak és a szövőmadárnak? A filmből ez is kiderül!

Magyar kutatók deríthetik ki, egyedül vagyunk-e az Univerzumban

Egy nemzetközi kutatócsoport – amelynek tagja, egyben a projekt ötletgazdája Stephen Mojzsis professzor is, a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont vezető munkatársa – példa nélküli vállalkozásba kezd, hogy feltárja a Nap-szerű csillagok körül keringő sziklás exobolygók kémiai összetételét, jobban megértve ezáltal a saját bolygónkat is.

Egyiptom hatvannál több műkincset szerzett vissza Németországból

A tárgyak különböző korszakokból származnak, köztük található egy múmia lába, két maszk és két falfestmény is, amelyek az egyiptomi főváros mellett fekvő Gíza tartománybeli Szakkara nekropoliszból származnak.

Mennyit kell dolgozni azért, hogy életben tartsuk a régiek szokásait?

A Csoóri-sorozat új filmje a kunadacsi néptáncosok hétköznapjain át idézi fel a falusi élet hajdani szépségeit.

Magyarország a 2025-ös és 2026-os évet a Magyar Tudomány Éveként ünnepli

Az Országgyűlés döntése alapján Magyarország a 2025-ös és 2026-os évet a Magyar Tudomány Éveként ünnepli, a Magyar Tudományos Akadémia és annak Könyvtára alapításának 200 éves évfordulója alkalmából. A Magyar Tudomány Éve országszerte számos tudomány-népszerűsítő rendezvényt és élményalapú programot kínál majd.

A technokrata megközelítés mellett a társadalmi hatásokat is mérlegelni kell a mesterséges intelligencia alkalmazásában

A mesterségesintelligencia-alapú alkalmazások elterjedésének társadalmi hatásai, a tudomány és a politika felelőssége volt a témája idén a Tudomány és Parlament című tudományos ülésnek, amelyet a Magyar Tudomány Ünnepe keretében rendeztek meg kedden Budapesten, a Humán Tudományok Kutatóházában.

Közel ötvenmillió forint értékben találtak régi pénzérméket az amatőr kincskeresők

Nagy értékű 17. századi ezüst pénzérmékre bukkantak Varsónál amatőr kincskeresők – közölte hétfőn a zwiadowcahistorii.pl lengyel régészeti hírportál.

A kecskefűz, a korai juhar vagy a rezgő nyár lesz az év fája?

Elindult Az év fája 2025 szavazás, amelynek három jelöltje van – közölte az Országos Erdészeti Egyesület.

Megkezdődött a Magyar Tudomány Ünnepe

A nemzet legnagyobb kincse tagjainak tehetsége – fogalmazott Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke hétfőn, a Magyar Tudomány Ünnepe nyitóünnepségén Pécsen.

Házi szappant karácsonyra?

Főzzünk házi szappant Pottyondy Ákossal! A Petőfi Akadémia DIY-videója és pontos recept a cikkben!

Anyagkutatás és innováció a középpontban: világhírű előadók Budapesten

Idén novemberben a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) a fenntarthatóság és anyaginnováció legnagyobb neveit hozza el Budapestre 2024. november 7–8. között. A Future Materials Conference a művészet, a kézművesség és a legmodernebb technológiák találkozási pontja, mely olyan iparági szakértőket vonultat fel, mint Tom Szaky, a TerraCycle magyar származású alapítója vagy Chris Bangle, aki a BMW Csoport designigazgatójaként vált ismertté. A konferencia előadásai minden regisztráló vendég számára ingyenesek, míg a workshopokra online lehet jegyet váltani.

A mai napig nem tudni, mitől omlott le nyolcvan éve a Margit híd

Nyolcvan éve, 1944. november 4-én omlott a Dunába a második világháborúban ostromlott Budapesten a németek által aláaknázott Margit híd pesti szárnya. A szombat déli csúcsforgalom idején történt katasztrófa oka a mai napig ismeretlen, mint ahogy az áldozatok pontos száma is – a becslések száztól hatszázig terjednek.

Száztíz évet élt a világ legnagyobb, fogságban tartott krokodilja

Elpusztult a világ legnagyobb, 5,48 méter hosszú, fogságban tartott krokodilja – jelentette be szombaton egy ausztrál krokodilmenhely.

Szemfényvesztés, mágia, titkok és rejtélyek, vér és arany

Szeretők, csalások és megcsalások, szemfényvesztés és mágia, mesés gazdagság helyett sárga por. Mit kerestek és végül mit találtak az alkimisták? És mit kerestek a magyar királyok udvarában?

Nyolcvankilenc projekt kap támogatást a Fókuszterületi innovációs pályázaton

A Neumann János-program kiemelt fókuszterületeire érkezett 182 pályázat közül 89 projekt nyert támogatást 50 milliárd forint értékben – jelentette be a kulturális és innovációs miniszter csütörtökön Budapesten újságírók előtt.