Várkert Bazár

Ha egy író szeret?

Vajon tényleg mindenkinek létezik a másik fele, a számára ideális partner, akivel, ha találkozik, harmonikus kapcsolatban él haláláig? Ez lenne a törvényszerű? Vagy ez csupán mese, és a valóságban ennél jóval több a szenvedés, a megpróbáltatás? Nemes Nagy Ágnes és Lengyel Balázs, Szabó Magda és Szobotka Tibor, Mészöly Miklós és Polcz Alaine kapcsolatában a fentiek mindegyikére találunk példát.

A társak

Weöres Sándor és Károlyi Amy több mint negyven évig voltak házasok. Bár kapcsolatuk életük kései szakaszában kezdődött, mégis mind emberileg, mind szakmailag sokat adtak egymásnak. Károlyi Amynak azonban nem lehetett könnyű egy olyan férfi mellett, aki az íráson kívül semmit nem vett komolyan. A Várkert Bazár Irodalmi szerelmek című sorozatában ezúttal Weöres Sándorra és feleségére, a szintén költő Károlyi Amyra emlékeznek.

Mit kínál az Imre Zoltán Program?

Kilenc táncbemutatót és két konferenciát is kínál az érdeklődőknek májusban a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) által életre hívott Imre Zoltán Program (IZP). A kollégium vezetője, Pataki András, a Szegedi Kortárs Balett igazgatója korábban úgy fogalmazott a Kultúra.hu-nak: „ez a program beindítja a művészek fantáziáját és azt eredményezi, hogy a táncművészet területén műfaji megkötés nélkül elindul a pezsgés”.

Gyémántok Pécsett

A Pécsi Balett május 10-én állítja színpadra DIAMONDS című új bemutatóját a Pécsi Horvát Színház új épületében. „A tánc csillogó ékkő a művészetek között, és most a Pécsi Balett Földi Béla és Leo Mujić egy-egy briliáns darabját nyújtja át közönségének” – mondta Uhrik Teodóra Kossuth-díjas művész, a Pécsi Balett ügyvezetője. A budapesti bemutató a Várkert Bazárban lesz május 17-én.

Infinity Rhythm

Garay Nagy Norbert festőművész egyedi, réalité pliée stílusban készült, főképp divatfotók inspirálta alkotásai április 27-től tekinthetőek meg a budai Várban, a Palota út 1. alatt található Mikve Galériában. Az Infinity Rhythm című tárlat két május 10-ig látogatható hétfő kivételével mindennap 10:00 és 18:00 óra között.

Öt napig minden a népzenéről szól!

A Várkert Bazár ad otthont május 23. és 27. között a Budapest Folk Festnek, amelynek keretében a legjobb magyar és nemzetközi népzenészek koncertjeire és táncházaira várják a közönséget. A rendezvény hagyományosan a Fonó Szerda táncház különkiadásával indul május 23-án, amikor Melegföldvár és a szomszédos Buza falu énekesei és táncosai lesznek a mezőségi népzenét játszó Eszterlánc zenekar vendégei.

Idén is vár a Budapest Art Week!

Már harmadik alkalommal rendezik meg április 17. és 22. között az ország legnagyobb képzőművészeti eseménysorozatát, a Budapest Art Weeket, amely során 72 helyszínen, 96 kiállításon és 80 kiegészítő programon vehetnek részt a képzőművészet rajongói Budapesten és Szentendrén. Izgalmas túrák, múzeumpedagógiai workshopok és vetítések is várnak!

Irány a PONT Fesztivál!

A PONT Fesztivál a Budapest Tavaszi Fesztivál és a Hangvető együttműködésében idén is elhozza a világ csodáit a Várkert Bazárba március 30. és április 1. között! Megismerkedhetünk a flamencóval, egy különleges többszólamú éneklési hagyománnyal, de részt vehetünk Szalóki Ági lemezbemutató koncertjén is. A programokról, valamint a fesztivál célkitűzéséről Liber Endrével, a Hangvető alapítójával beszélgettünk.