világ

Ritkaságnak számító 2000 éves templomot tártak fel Olaszországban

Cupra Marittima Olaszország Marche régiójában található álmos kisváros. Ma valamivel több mint ötezren lakják, de az Adriai-tenger partján levő település a Római Birodalom alatt virágzott, földrajzi elhelyezkedésének köszönhetően a tengeri utakat és a kereskedelmet ellenőrző, védelmi és gazdasági szereppel bírt.

III. Károly akvarelljének egy számozott nyomata a becsült ár tízszereséért kelt el

III. Károly brit király a Balmoral kastélyt ábrázoló akvarelljének hiteles, aláírt nyomata az előzetesen becsült ár tízszereséért kelt el a Bonhams' Skót otthonok című árverésén – számolt be róla a CNN online kiadása.

Banksy eddig nem ismert, korai műveit állítják ki

Banksy brit utcaművész eddig nem ismert, korai műveit, köztük volt barátnőjének készített születésnapi képeslapját is kiállítják az angliai Salfordban.

Híres középkori svájci lovag kézjegyére bukkantak Jeruzsálemben Dávid sírjánál

A Svájcban nemzeti hősként tisztelt középkori lovag, Adrian von Bubenberg kőbe vésett kézjegyére bukkantak Jeruzsálemben – jelentette a The Jerusalem Post című angol nyelvű újság hírportálja csütörtökön.

Nagyszabású kortárs képzőművészeti vásár nyílt Párizsban

Hatalmas érdeklődés mellett nyílt meg csütörtökön a világ leghíresebb kortárs képzőművészeti vásárának tartott Art Basel legújabb, párizsi rendezvénye.

Először kerül ázsiai amerikai híresség arcképe amerikai pénzre

Anna May Wong, a hollywoodi némafilmek egyik sztárjának arcképével először kerül ázsiai amerikai híresség az amerikai negyeddollárosra.

Kétezerhétszáz éves asszír féldomborműveket fedeztek fel Moszulban

Összesen nyolc, kétezerhétszáz éves asszíriai márvány féldomborművet fedeztek fel az észak-iraki Moszulban amerikai és iraki régészek.

Közzétette első felvételét a Teremtés oszlopairól a James Webb űrteleszkóp

Közzétette első felvételét a Teremtés oszlopaiként ismert, három hatalmas, gázokból és porból álló felhőoszlopról szerdán a James Webb űrteleszkóp.

Fiúbanda, apokaliptikus táj és kocsmacégér a Turner-díjra jelölt alkotások között

K-pop stílusú fiúzenekar, apokaliptikus táj és félelmetes gépek is szerepelnek az idei Turner-díjra jelölt művészek alkotásaiból megnyílt kiállításon a Tate Liverpoolban.

Marco Bellocchio Európai Filmdíjat kap az Aldo Moro-minisorozatáért

Marco Bellocchio olasz filmrendező az Aldo Moro-gyilkosságról forgatott minisorozatáért az Európai Filmakadémia díját veheti át decemberben Reykjavíkban.

Daniel Craig brit kitüntetést kap filmes pályafutásáért

Daniel Craig brit színészt a Szent Mihály és Szent György Renddel (CMG) tüntette ki kedden Anna hercegnő a windsori kastélyban.

Egy Leonardo-festményt ad kölcsön két évre a párizsi Louvre az Abu-Dzabi múzeumnak

A párizsi Louvre két évre kölcsönadja gyűjteményéből az öt éve megnyílt Abu-Dzabi Louvre múzeumnak egyik leghíresebb képét, Leonardo da Vinci Keresztelő Szent János című festményét.

Sam Mendes díjat kap a novemberi Camerimage operatőrfesztiválon

Sam Mendes Oscar-díjas rendezőt Krzysztof Kieslowski-díjjal tüntetik ki novemberben a 30. Camerimage operatőrfesztiválon.

Elhunyt Franco Gatti, a Ricchi e Poveri együttes alapító tagja

Elhunyt kedden Genovában 80 éves korában Franco Gatti énekes és zeneszerző, a hetvenes–nyolcvanas években népszerű olasz zenekar, a Ricchi e Poveri egyik alapító tagja.

A Srí Lanka-i Shehan Karunatilaka nyerte a Booker-díjat

A Srí Lanka-i Shehan Karunatilaka szatirikus regénye nyerte a rangos brit irodalmi elismerést, a Booker-díjat.

Kim de l’Horizon svájci írónak ítélték oda idén a Német Könyvdíjat

Kim de l'Horizon svájci születésű szerzőnek ítélték oda idén a 25 ezer euróval (10 millió forinttal) járó Német Könyvdíjat a Blutbuch című regényéért. A zsűri döntését hétfő este Frankfurtban jelentették be.