Összesen nyolc, kétezerhétszáz éves asszíriai márvány féldomborművet fedeztek fel az észak-iraki Moszulban amerikai és iraki régészek.

A féldomborműveken a nagy hatalmú asszíriai királyok korszakának csatajelenetei láthatók. A felfedezést a maszhi ásatásokon, a Moszulban található Ninive ókori város egyik kapujánál tették. A monumentális kaput az Iszlám Állam terrorszervezet dzsihadistái buldózerrel rombolták le, amikor 2014 és 2017 között az uralmuk alatt volt az észak-iraki metropolisz.

A nyolc márvány féldombormű Szín-Ahhé-Eríba (a bibliai Szennahérib) király korából származik (i. e. 705–681) a Régiségek és Nemzeti Örökség Iraki Tanácsának a közleménye szerint. Szennahérib építette újjá és bővítette Ninivét, az Újasszír Birodalom fővárosát, ahol hatalmas palotát is emeltetett.

Az egy hete napvilágra került féldomborműveken egyebek mellett egy íjának meghúzására készülő katona látható profilból, valamint finoman kidolgozott pálmák és más fák.

„Úgy gondoljuk, hogy ezeket a darabokat az uralkodó unokái elvitték Szennahérib palotájából, hogy a maszhi kaput újítsák fel velük, és megnagyobbítsák az őrök termét” – magyarázta szerdán Fadel Mohamed Hodr, a helyszínt restauráló régészcsoport vezetője. A régész szerint ezek az első, eredeti külsejüket megőrző régészeti maradványok, amelyeket a viszonylag ép helyszínen fedeztek fel.

Ninive az asszír birodalom legősibb és legnépesebb városa volt, a birodalom fővárosa, és fő találkozási pont a Földközi-tenger keleti medencéje és az iráni fennsík között

– írta honlapján a Nemzetközi Szövetség a Konfliktusövezetek Örökségének Megóvására (ALIPH). Az Iszlám Állam pusztításai után az ALIPH finanszírozza 2021 óta a maszhi kapu felújítását, amelyben az amerikai Pennsylvaniai Egyetem régészei és iraki kollégáik vesznek részt. 2014-től az Irakban 2017-ben elszenvedett katonai vereségéig az Iszlám Állam jelentős területeket foglalt el, és Moszult tekintette a „kalifátusa” fővárosának.

Irakban évtizedek óta folyik a műkincsrablás: a 2003-as amerikai invázió, illetve az Iszlám Állam hatalomra kerülése után az ENSZ szerint kulturális tisztogatás folyt az országban. Egyrészt lerombolták az ókori Mezopotámia romjainak egy részét, másrészt a feketepiacon árusították az elrablott műkincseket.

Fotó: AFP/Zaid Al-Obeidi