világ

Cannes – Nagy sikert arattak a 2015-ös párizsi merényletsorozatról készült játékfilmek

A 75. cannes-i fesztiválon a terrortámadást követő napokban a terroristák utáni hajtóvadászatról szóló, November című alkotást versenyen kívül mutatták be, míg a túlélők szemszögéből készült Revoir Paris (Párizst újralátni) című dráma a Rendezők kéthete elnevezésű programban versenyez.

A férfiasság fogalmát járja körül a legjelentősebb arab irodalmi díj idei győztese

A férfiasság fogalmát firtató művével nyerte el idén a legjelentősebb arab irodalmi díjat (IPAF) Mohammed Alnaasz 31 éves líbiai regényíró.

Szappanoperasztár lett a brit trónörökös

Szappanoperasztár lett a brit trónörökös. Károly walesi herceg az édesanyja, II. Erzsébet királynő kedvéért vállalta a beugrást a BBC közszolgálati televízió legnépszerűbb, EastEnders című sorozatában.

Skandináv filmek hódítanak a cannes-i fesztiválon

Ingmar Bergman és Lars von Trier után egy új skandináv filmes generáció hódít a 75. cannes-i fesztiválon, közülük három rendező alkotása a hivatalos programban versenyez az Arany Pálmáért.

Milliókat érő ritka reneszánsz mellszobrot fedeztek fel egy német múzeum gyűjteményében

Egy német múzeum felfedezte, hogy a gyűjteményében lévő számtalan szokványos márvány mellszobor egyike valójában Simone Bianco híres reneszánsz szobrász kevés fennmaradt művének egyike.

Egy II. világháború alatt ellopott antik gyűrűt adott vissza a Nobel Alapítvány

A svédországi Nobel Alapítvány visszaadott Görögországnak egy Rodosz szigetéről a II. világháború alatt ellopott antik arany pecsétgyűrűt, amely Békésy György (Georg von Békésy) Nobel-díjas magyar–amerikai biofizikus műgyűjteményében bukkant fel a tudós halála után.

Történelmi témájú filmekkel kezdődtek a versenyek Cannes-ban

A versenyprogramban Kirill Szerebrennyikov orosz filmrendező Csajkovszkij felesége című drámája a 19 század második felének orosz társadalmát mutatja be, a második legjelentősebb szekció, az Un Certain regard (Egy bizonyos nézőpont) pedig Mathieu Vadepied francia filmrendező Tirailleurs (Lövészek) című első világháborús drámájával nyílt meg, Omar Syvel a főszerepben.

Elhunyt Rosmarie Trapp, akinek családjáról A muzsika hangja című musical született

Rosmarie Trapp, Georg von Trapp és Maria von Trapp lánya a család tájékoztatása szerint a vermonti Morrisville-ben, egy idősotthonban halt meg 93 évesen.

A világ legdrágább autóját 52 milliárd forintért adták el

A Mercedes-Benz német autógyár 135 millió euróért (52 milliárd forint) árverezte el a mindössze két példányban létező Mercedes-Benz 300 Uhlenhaut Coupé egyikét, így ez lett a világ legdrágább autója.

Elhunyt Vangelis Oscar-díjas görög zeneszerző, a Tűzszekerek komponistája

Elhunyt kedden késő este Vangelis Oscar-díjas görög zeneszerző, többek között a Tűzszekerek és a Szárnyas fejvadász című filmek zenéjének komponistája.

Elveszettnek hitt Tiziano-festmény került elő Olaszországban

Előkerült Olaszországban egy hétmillió eurót érő Tiziano-festmény, amelyről 2003 óta semmit sem tudtak az országban.

Nincs több streaming bemutató, az Oscar-díj visszatér a régi kerékvágásba

Az Oscar-gála kezd visszatérni a rendes kerékvágásba: a pandémia két éve alatti szabályváltozások után az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS) szerdán bejelentette, hogy az Oscar-díjra pályázóknak ismét be kell mutatniuk filmjeiket a mozikban.

Tom Cruise tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kapott Cannes-ban

Tiszteletbeli Arany Pálma-díjjal tüntette ki a cannes-i filmfesztivál a Top Gun: Maverick című filmje szerdai díszbemutatójára érkezett Tom Cruise-t.

Michelangelo tintarajza közel 9 milliárd forintért kelt el Párizsban

Az előzetes várakozásokkal ellentétben csak 23 millió euróért (8,8 milliárd forintért) kelt el Michelangelo 2019-ben felfedezett ritka, 15. század végéről származó tintarajza szerdán egy árverésen Párizsban.

Másfél millió fontért kelt el egy 18. századi kínai váza egy brit árverésen

Egy angliai konyhából került elő az a Csing-dinasztia korából származó ősi kínai váza, amelyért másfél millió fontot (680 millió forintot) adott egy telefonos licitáló szerdán a berkshire-i Dreweatts aukciósház árverésén.

Csaknem négyszázezer eurót fizettek az Oasis egy legendás gitárjáért

Átszámítva mintegy 150 millió forintot fizettek egy keddi párizsi árverésen az Oasis brit popzenekar vezető gitárosának, Noel Gallaghernek legendás, az együttes feloszlását szimbolizáló gitárjáért.