Wesselényi Miklós

December 30-án történt

IV. Károlyt, az utolsó Habsburg-uralkodót 1916-ban ezen a napon koronázták magyar királlyá Budapesten. Egy társadalmilag, politikailag és katonailag is labilis országot örökölt, és az első világháború közepébe csöppent. Az összeomlás előtti utolsó pillanatokban a választójog kiterjesztésével, a nemzetiségeknek adott engedményekkel próbálta egyben tartani a monarchiát, de ez a törekvése kudarcba fulladt. 1918. november 13-án Magyarországon lemondott uralkodói jogairól.

Sokan ma sem hiszik el, hogy egy vadkan okozta Zrínyi halálát

Háromszázhatvan éve, 1664. november 18-án sebezte halálra egy vadkan a költő és hadvezér Zrínyi Miklóst, első irodalmi eposzunk, a Szigeti veszedelem íróját, a 17. század legnagyobb formátumú magyar politikusát.

A kutyák fogyóeszköznek számítottak

Dr. Sánta Ákos történésszel a kora újkor vadászati kultúrájáról, a fegyverként használt állatokról és a fegyverkészítés zsákutcáiról beszélgetünk.

A gyötrődő zseni, a lélekrajz páratlan mestere

Kétszáztíz éve, 1814. június 12-én született Alvincon Kemény Zsigmond író, publicista, politikus, a reformkor, majd a kiegyezés korának jelentős alakja. Leghíresebb regényeiből – így az Özvegy és leányából, a Zord időből, illetve A rajongókból sikeres tévés és színpadi adaptációk készültek.

Április 21-én történt

1931-ben ezen a napon költözött a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár jelenlegi épületébe. A volt Wenckheim-palota. Az épület azonban ennél sokkal régebbi: 1889-ben húzták föl az akkoriban palotanegyeddé váló pesti külvárosban.

December 30-án történt

1916: IV. Károlyt, az utolsó Habsburg uralkodót magyar királlyá koronázták. 1944: a II. világháborúban megkezdődött Budapest ostroma. E napon született Fellegi Ádám Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, Zsámbéki Gábor Kossuth-díjas rendező és Csík János Kossuth-díjas zenész, a Csík zenekar prímása, énekese (képünkön).

„A hatalom csak eszköz, végcél a népek boldogítása” – így élt Deák Ferenc

Kétszázhúsz éve, 1803. október 17-én született a Zala vármegyei Söjtörön Deák Ferenc, a 19. század egyik legnagyobb magyar politikusa, az osztrák–magyar kiegyezés egyik létrehozója, „a haza bölcse”.

A nap, amikor elöntötte Pestet a jeges árvíz

1838. március 13-án a pestiek még látványosságként figyelték, hogy a budaiak már csak csónakkal tudnak a vízparti utcákon közlekedni. Másnap pedig már mindenki az életét mentette. Az árvíz nyomai pedig még ma is látszanak a fővárosban. Várostörténeti sétán jártunk.

Edzőink: Széchenyi és Wesselényi

A Talpig magyar e heti adása igazi reformkori kultúrfitnesz lesz. Kiderül, ki volt az első magyar bokszolónk, ki honosította meg az evezősportot idehaza, és Petőfit is egy merőben új oldaláról ismerhetjük meg. Podcastajánló.