Hány darabod jutott el külföldre, és melyiknek volt a legtöbb bemutatója?
Szerencsére annyi bemutatóm volt külföldön, hogy kapásból fel sem tudom sorolni az összeset. Az biztos, hogy Németországban bemutatták a Közellenséget több helyen is, a Cyber Cyranót szintén több helyen, a Nézőművészeti Főiskolát, a Phaidrát és a Tranzitot. A Közellenséget és a Cyber Cyranót játszották a legtöbb helyen, volt belőlük szlovák, lengyel, osztrák, német és cseh bemutató is. A Nézőművészetiből készült román és bolgár nyelvű előadás.
Ezeket mind láttad?
Az a helyzet, hogy a legtöbb bemutatót nem láttam, csak oda megyek el, ahova hívnak. Így láthattam Nyitrán és Varsóban a Közellenséget, Kölnben a Tranzitot vagy legutóbb Pozsonyban a Kartonpapát.
Pozsony nincs tőlünk sem földrajzilag, sem történelmileg vagy kulturálisan messze. Maradt ugyanaz a történet, vagy máshova kerültek a hangsúlyok?
Szerintem érdekes, hogy Pozsonyba milyen módon került el a darab. Ondrej Spišak olvasta a szöveget lengyelül a Dialogban, mire berendelte a szlovák fordítást és megrendezte az Astorka 90-ben. Amiből számomra két dolog is tanulságos: kellenek a színházi lapok, a drámakiadások, és az sem árt, ha több nyelven tudunk tájékozódni – csak így tud létrejönni bármiféle kulturális átjárás. Ondrej például három nyelven rendez három országban, szlovákul, csehül és lengyelül is. Frenetikus előadás készült a Kartonpapából, a közönség álló tapssal fogadta a végén. Amennyire értettem, nem nagyon változtattak rajta, néhány helyi utalást cseréltek ki benne, a hangsúlyok sem tolódtak el, egyszerűen pontosan értelmezve remek színészek előadták a darabot. Úgy láttam, ez a parabola az országhatár másik oldalán is ugyanúgy működik, mélyen értik és élik ezt a történetet.
Nemrég volt egy cseh bemutató is a darabból. Hogyan került a Kartonpapa Prágába?
Azt feltételezem, látták a szlovák bemutatót, és azt gondolták, működni fog ez a darab Prágában is. Részleteket nem tudok, egyszerűen érkezett az év elején tőlük egy jogkérelem. És most egy meghívó a bemutatóra, úgyhogy pár hét múlva szerencsére láthatom a cseh Kartonpapát is.
Leginkább a regényeknél szoktak arról beszélni, milyen fontos író és fordító szoros együttműködése, akár állandó párosa. Ugyanez a drámák esetében is áll? Arra például kaptál már visszajelzést, hogy mennyire könnyű téged fordítani?
A legjobb, legintenzívebb szakmai kapcsolat a lengyel fordítómmal, Jolanta Jarmołowicz-csal van. Jola egyébként az egész magyar dráma nagy közvetítője Lengyelországban, ő szokott tolmácsolni, ha Máté Gábor vagy Mundruczó Kornél ott rendez, Spirót, Háy Jánost, Kárpáti Pétert, Pintér Bélát is fordít, és nemcsak fordítja, hanem helyet is talál a magyar daraboknak, miután antológiát rakott össze belőlük. Amikor valamelyik darabomat fordítja, rendszeresen konzultálunk, és nemcsak nyelvi kérdésekről, hanem egy-egy jelenet kimondatlan tartalmáról, a subtextről, hogy mit akarok sugallni, vagy hogy mi a jelenet ritmusa, hangulata. Azt is megmondja, ha egy poén szerinte lengyelül nem működik – ilyenkor ajánl helyette néhány másik megoldást, amik közül választhatok.
Elég régóta működsz drámaíróként. Hogyan látod a magyar drámák külföldi promócióját? Volt-e, van-e ennek szervezett, intézményes keretek közötti formája?
Ez az egész nagyon esetleges. Bizonyára az intézményes kultúraközvetítésnek is vannak eredményei, ugyanakkor azt látom, hogy igazán hatékony csak a mindkét nyelvben és országban járatos dramaturg, szerkesztő vagy műfordító tud lenni. Ha ő duruzsol egy rendező vagy színházigazgató fülébe, hogy talált egy izgalmas magyar darabot, az nagyobb eséllyel jár sikerrel, mint egy gusztusosan kivitelezett ajánló brossúra. Ott kell lenni, részt kell venni, érezni kell, hogy mire van szükség, és csak így lehet belépni egy új szöveggel a kulturális diskurzusba. Ezért tartom fontosnak, hogy egy szerző időről időre kimenjen egy külföldi workshopra, konferenciára, felolvasásra, közönségtalálkozóra. Ha az író a személyes jelenlétével megtámogatja a fordítója erőfeszítéseit, akkor nagyobb eséllyel jut színpadhoz, mintha csak a szövegét ismernék; ezért mentem legutóbb Kielcébe és Olsztynba is.
A magyar drámaírók sokat köszönhetnek a már említett Jolantán kívül Pászt Patríciának, Virág Ibolyának Franciaországban és a tavaly elhunyt csodálatos színházi producernek, Szilágyi Máriának. Német nyelvterületen ő volt a legsikeresebb közvetítője a magyar színházkultúrának. Az ő hiányát nagyon megérezzük. A járvány finoman szólva nem kedvezett a kulturális mobilitásnak, a háború kitörése óta pedig az ideológiai megosztottság miatt nehéz az átjárás. Szóval voltak már jobb idők is.
