A bemutató előtti sajtótájékoztatóra a Vác–Szob között közlekedő menetrend szerinti járaton került sor. A helyszín valóban sok fotóst, újságírót és videós stábot csalogatott az eseményre, ám a körülmények nem könnyítették meg a sajtómunkások helyzetét. Lássuk be, nem egyszerű az igen hosszú, ám meglehetősen keskeny vagon ülésein helyet foglaló alkotókat több stábnak egyszerre videózni, fotózni és megszólaltatni.
Másrészről persze adta magát az ötlet, hiszen a történet egy zaklatott, elvált, vonaton ingázó nőről szól, akinek rá kell döbbennie, hogy közelről senki és semmi sem tökéletes. Rachel minden reggel ugyanarra a vonatra száll fel, és a szerelvény menetrendszerűen megáll egy fénysorompónál. A fülke ablakából pedig épp egy ház hátsó kertjébe kukkanthat be. Rachel úgy érzi, hogy ismeri a ház lakóit, az ő tökéletesnek tűnő életükre vágyik a saját káosza helyett, ám egy nap valamit megpillant, ami mindent megváltoztat.
A bestseller első színpadi változata 2018-ban az angliai West Yorkshire Playhouse-ban került közönség elé, a következő évadban pedig már a londoni West End színpadát is meghódította. Bank Tamás, a Játékszín igazgatója Vác magasságában azt is elmesélte, hogy fogja meghódítani Budapestet. Az alkalomra verbuvált speciális utazóközönségnek elárulta, hogy saját maga választotta ki a darabot a Játékszín számára, meg is vásárolta a jogokat, de nem találta ki azonnal, hogyan és kivel viszi majd színre. Ettől függetlenül megkérdezte Horgas Ádámot, mit rendezne náluk a következő évadban, és legnagyobb meglepetésére azt a választ kapta, hogy izgalmasnak tartana egy bizonyos A lány a vonaton című adaptációt.
A rendező és a valóság
A darab tehát a rendező számára több, mint jutalomjáték, már-már „szerelemfeladat”, amely egy sötét hangulatú pszichothriller esetében sok mindent elárul az alkotó lelkének némely bugyrairól. Horgas Ádám rendezőként ugyanis erősen vonzódik a valóság és az álomvilág határán mozgó színművekhez. Ezt a sajtóesemény közös szakaszában vallotta be, nagyjából Kismaros magasságában. Szob előtt került sor egy négyszemközti beszélgetésre a rendező és a Kultúra.hu újságírója között, amelyben vonzódását részletesebben is kifejtette.
Elmesélte, hogy magyarországi megjelenése idején ő is elolvasta a könyvet, nagyon tetszett neki, de akkor még nem fordult meg a fejében, hogy ebből színházi előadást is készíthetne. Sok minden egyebet viszont rendezett azóta, és megjelent repertorájában a thriller is. A Centrál Színházban színre vitt A lepkegyűjtő szintén egy regényként bestsellerré vált, nyomasztó thriller színpadi adaptációja, mely rendezésében egyebek mellett Bereczki Zoltán bizonyította, hogy akkor is le tudja kötni a nézőtér figyelmét, ha nem énekel.
A Szegedi Nemzeti Színház főrendezőjeként készíthette el Orwell 1984 című alapregényéből saját színpadi változatát. A nagy szakmai és közönségsikert elért produkcióban még a darab körüli jogokat is átrendezte. Erről is szívesen beszél: „Kizárólagossági jog volt egy angol változatra, de én sok mindent egészen másképp gondoltam. Kétségbeesésemben elküldtem a saját változatom Orwell örököseinek, akiknek annyira tetszett az én elképzelésem, hogy azóta ez lett a második engedélyezett adaptáció az egész világon. Mára egyébként lejártak a jogok, tehát most már bárki bármit kezdhet a regénnyel.”
A centrálos A lepkegyűjtőnél a producer kereste meg az ötlettel, A lány a vonaton esetében pedig misztikus egybeesés történt, hiszen ő elmesélte, hogy megcsinálná, mire Bank Tamás közölte, hogy már meg is vette a jogokat.
Nem tagadja, hogy alkotóként és befogadóként is kedveli a borzongást, borzongatást, és nem riad vissza a tudat alatt lappangó szörnyek színpadra vitelétől.
„Nagyon vonzanak azok a történetek, amelyek ki tudnak lépni a valóságként elfogadott környezetből valamiféle álomvilág segítségével, vagy más módon. Tulajdonképpen az 1984 is hasonló olyan szempontból, hogy a főhős elveszti a tájékozódóképességét a valóság és a fantáziavilág között. Ebben valahol rokon a két darab, mindkettőben elvész a határ, és színházi rendezőként nagyon izgat, amikor a realitás valamilyen módon áttorzul egy másik világba.”
Horgas Ádám korábbi munkáiban is magabiztosan ötvözte a látványt, a zenét, a mozgást és a szöveget. Hálás azért, hogy a Játékszínben lehetőség kap különleges technikai megoldásokra. Ehhez az előadáshoz is leforgattak bizonyos jeleneteket, így nagyon erős lesz a vetített kép jelenléte. Ezzel egyrészt helyszíneket teremt, másrészt segít megidézni a regény hangulatát, azt mondja, hogy ezáltal érzéki szinten is erősebben tapasztalhatóvá válik a történet.
Arra a kérdésre, hogy egy thrillerben is helyet kaphat-e a humor, egyértelmű igennel felel: „Szükség van rá, hiszen valamivel oldani kell a legnagyobb feszültségeket”.
Kíváncsi voltam, hogyan alakul szakmai pályafutása, mióta elköszönt a Szegedi Nemzeti Színháztól. Azt feleli, hogy visszatért a Szeged előtti szabadúszó életéhez, ami „a jelenlegi kulturális helyzet miatt a mai Magyarországon inkább szabad fuldoklásnak tűnik.” Több lábon kell állnia, mivel nem képes csak abból megélni, hogy színházban rendez. A másik lábat az jelenti, hogy a Líra Könyv TikTok-oldalát viszi művészeti vezetőként. Erre korábbi, saját szakállára elkezdett online munkái révén kérték fel.
„Ez biztosítja a megélhetésem alapjait, rengeteg dolgom van vele, így amikor érkeznek a rendezői feladatok – A lány a vonaton után a Centrálban is rendezek egy előadást –, már nemcsak a nappalaim, hanem az éjszakáim jelentős része is munkával telik.”
A festő és az ecset
Lévay Viktória, aki a főszereplő, Rachel karakterét alakítja, arról beszél Vác után, hogy a rendező alkotói módszere sokat segít számára abban, hogy megjelenítse Rachel érzéseit és belső vívódásait. „Szeretem az olyan munkát, ahol a rendező a festő, és én vagyok az ecset a kezében.”
A színésznő szerint a darab fontos kérdéseket feszeget a függőségekkel kapcsolatban, legyen az alkohol-, munka- vagy társfüggőség.
„Volt szerencsém Zacher Gáborral beszélgetni, és megtudtam, hogy valamilyen szempontból mindannyian függők vagyunk. A függőség a legtöbb ember fejében a gyengeséggel társul, de Gábor azzal szembesített, hogy végtelen számú függőség létezik. Elmondta például, hogy az ő egyik függősége a futás. Magam is megtapasztaltam, hogy a sportolás is képes ilyen helyzetet teremteni. A próbafolyamat során arra is rájöttem, hogy az is a függőség egy fajtája lehet, ha mindenáron ragaszkodunk a jól bevált, kitaposott útjainkhoz, és szakmailag is fontosnak tartom, hogy Ádám megpróbál minket lecsalogatni, lelökdösni ezekről.”
Vörös vonalak
Simon Kornél alakítja Tom Watsont. Az általa megformált karakter kulcsát a szereplő életközepi válságában látja, és valami miatt ijesztően közel érzi magához a figurát. Szerinte a színész általában kétféle szereppel szembesül. Az egyiket el kell játszania, a másik viszont egy benne élő lehetséges személyiségből születik meg a színpadon, amit nem kell eljátszania, elég, ha kinyit egy szimbolikus kaput, és hagyja működni. A próbafolyamat közben arra jött rá, hogy Tom Watson figurája is a saját személyisége egyik változata, ami kicsit ijesztőnek tűnhet. Ám – teszi hozzá – „a düh, a harag, az agresszió is valid érzés, állapot, segítenek a túlélésben, de nagyon fontos, hogy tudjuk ezeket kezelni, illetve tudjuk-e kezelni őket. Amikor kiderül, hogy igen vagy nem, az mindig felvet bizonyos kérdéseket.”
Scott Hipwell szerepét Fehér Tibor játssza, akinek a karaktere felesége eltűnése miatt gyakran átlépi a határokat. „Scott olyan nehéz helyzetben van – elemzi Fehér Tibor a figurát –, amelyben megérted, ha fokozottan, már-már kontrollálatlanul reagál, viselkedik. Csakhogy mindig van határ, vörös vonal, amit nem nagyon lépünk át, és ez a karakter nagyon közel jár hozzá. A nézőnek jó élmény lesz azon törni a fejét, hogy ki is a gyilkos, hiszen bárki lehet a történet és a személyiségek alapján.”
Anna Watson a látszólag tökéletes feleség és anya. Igaz, gyakran előkerül férje volt felesége is, aki még mindig függ volt kapcsolatától. Nyilván zaklatott a történések miatt, de sohasem a saját problémáiról beszél, míg ki nem derül, hogy vele sincs minden rendben – meséli az általa megformált szereplőről Réti Adrienn. A színésznő elolvasta a regényt, amikor kiderült, hogy dolgozhat az előadásban, és egyszerűen beszippantotta a történet. Élvezte, hogy „átveri” az író, hiszen amikor azt hitte, hogy tudja a választ, mindig jött egy csavar, és újra elbizonytalanodott. Ez a történet krimi része, de legalább ennyire fontos számára az, ahogy a könyv, illetve a darab a függőségekkel, leginkább az alkoholizmus problémájával foglalkozik. Számára ez nagyon fontos téma, amit olyan függőségnek tart, amit segítség nélkül nem nagyon lehet megoldani. Ő viszont közelről látott olyan sikertörténetet, amelyben segítséggel hatalmas eredményt értek el.
Arra a kérdésre, vajon miért is néznek az emberek olyan darabokat, amelyekben mindenki súlyos problémákkal küzd, és valójában senki se boldog, nem könnyű rövid választ adni. Adrienn úgy gondolja, hogy az emberek talán azért is szeretnek félelmet, fájdalmat, drámát megélni a színházban, mert mások életén, hibáin, tévedésein keresztül válaszokat találhatnak saját problémáikra. Még sokáig beszélgethettünk volna erről a témáról is, de megérkeztünk Szobra.
Fotók: Sorok Péter /Kultúra.hu
