076de986-2927-4c99-bfbb-4ddbd175e8b9.jpg

Tíz év után Gödöllőről Veszprémbe költözik a nemzetközi természetfilm-fesztivál

Nevében és tartalmában is megújul a Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Filmfesztivál, amelyet Planet Lens néven Veszprémben rendeznek meg májusban – mondta el Áder János volt köztársasági elnök, a szervező Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke.

Áder János bejelentette, hogy a fesztivált május 15. és 18. között rendezik meg, tizedik alkalommal – olvasható a Veszprém Vármegyei Napló pénteki számában. A politikus elmondta, hogy eddig Gödöllő volt a fesztivál helyszíne, idén viszont egy több szempontból a korábbiaktól eltérő rendezvényt szeretnének tető alá hozni: a királyi kastélyból a királyok városába helyezik át a székhelyét, és új nevet is kap: Planet Lens. Az új név azt fejezi ki, hogy „a művészek vagy akár a lelkes, de tehetséges amatőrök miként látják a fotó vagy kamera lencséjén keresztül a bolygónkat”.

Kiemelten figyelnek rá, hogy a fiatalok számára is vonzó legyen a fesztivál. Interaktív, digitális megoldásokkal, ifjúsági pályázatokkal és workshopokkal próbálják bevonni őket.

Válogatott mezőny

A fesztiválra február végéig várják a jelentkezéseket. Három kategóriában lehet nevezni: természetfilmeket, természetfotókat és ifjúsági alkotásokat várnak a planetlens.hu oldalon.

Olyan művek jelentkezésére számítanak, amelyek a természetvédelem fontosságát hangsúlyozzák vagy kreatív módon mutatják be a természet szépségét. A zsűritagok között idén is nemzetközileg elismert természetfilmesek és fotósok lesznek. Kiemelten figyelnek a történetmesélés minőségére, az esztétikai értékekre és a megfogalmazott üzenet erősségére. Azon dolgoznak, hogy az alkotásokat a televízióban és az interneten keresztül is meg lehessen majd nézni, a fotókat pedig egy országjáró program keretében szeretnék több településen bemutatni, illetve távolabbi céljuk, hogy a művek Európa több nagyvárosába is eljussanak.

Esztétikum helyett figyelmeztetés

Áder János szerint a természetfilmezés és -fotózás egyre inkább a fenntarthatóság és a környezettudatosság kérdéseire fókuszál.

Régebben az esztétikai értékek álltak a középpontban, ma viszont sok alkotás konkrét problémákra, például a klímaváltozásra vagy fajok kipusztulására hívja fel a figyelmet.

Ez az irányvonal azt is jelenti, hogy az alkotások egyre személyesebbek, és sokszor cselekvésre ösztönöznek.

A program során szabadtéri vetítéseket is rendeznek, valamint a Veszprém környéki természeti kincseket bemutató kirándulásokat szerveznek, és interaktív installációk is gazdagítják majd a rendezvényt.

Áder János elmondta azt is, hogy rendszeresen tart klímaelőadásokat középiskolákban, egyetemeken, szakmai rendezvényeken. Emellett kéthetente készít podcasteket ebben a témában, tavasszal pedig Fenntarthatósági témahetet szerveztek. Három víz-világtalálkozó után 2021-ben és 2023-ban megrendezték a Planet fenntarthatósági expót és élményprogramot, melyet jövőre szeretnének megújítani, ennek lesz előfutára a veszprémi fesztivál.

Ez is érdekelheti

1374 filmet neveztek a VIII. Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Fesztiválra

Idén 106 országból mintegy 1374 filmet neveztek a VIII. Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Fesztivál két – nemzetközi és Kárpát-medencei - filmszemléjére.

Február végéig lehet nevezni a Nemzetközi Természetfilm Fesztiválra

Február 28-ig lehet nevezni a Nemzetközi Természetfilm Fesztiválra, amelyet május 28. és 30. között rendeznek meg Gödöllőn a Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Fesztivál részeként.

Jövőre erőteljes bluesfelhozatal is színesíti a VeszprémFest programját

A Train, Joe Bonamassa, Beth Hart, a Pink Martini és a Clean Bandit lép fel jövőre július 8. és 12. között a VeszprémFesten – hangzott el a rendezvényt beharangozó sajtótájékoztatón. A mára Közép-Európa-szerte ismertté vált fesztivált immáron huszonegyedik éve rendezik meg a királynék városában.

A skandináv környezetvédelem mítoszát töri ripityára Török Zoltán új filmje

A svéd természet látszólag érintetlen – de mi zajlik a felszín alatt? A Változó vadon című dokumentumfilm azt is bemutatja, amit a turisták nem látnak.