?A 2018. évi állami költségvetés tervezetét benyújtotta a kormány a parlament elé, és ennek a vitája zajlik éppen. Ezt több hónapnyi tervezés előzte meg, ahogy más tárcák, úgy az Emberi Erőforrások Minisztériumának ágazatai is hosszú ideig készítették elő a 2018-as költségvetési számokat. Hangsúlyozom: ez nem végleges, ez pillanatnyi állapot? ? nyitotta meg a május 11-ei sajtótájékoztatót Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár.

A költségvetési törvény végleges elfogadásáig a módosító indítványokkal még változhatnak a részösszegek. Emellett a tárca állandó jelleggel visz a kormány éppen aktuális üléseire újabb és újabb kulturális témájú előterjesztéseket, amelyeknek köszönhetően rendszeresen többlettámogatáshoz jut a kultúra. Az államtitkár elmondta: 2010 és 2014 között a kulturális területhez tartozó kormánydöntések száma 23 volt évente, ami 2015-ben 45-re, 2016-ra 74-re emelkedett.

Történelmi kort élünk meg, jelentős kulturális konjunktúra szemtanúi lehetünk, amelyben a kulturális ágazat által kiszolgált területek folyamatosan többletforráshoz jutnak a magyar állami költségvetésből ? fűzte hozzá Hoppál Péter.

Az államtitkár közölte: idén január 1-jén a kulturális államtitkárság saját keretén belül felhasználásra szánt állami forrás 66,9 milliárd forintot mutatott, a most benyújtott törvénytervezetben 79,6 milliárd forint szerepel, amely mintegy 13 milliárdos többletet jelent. Más minisztériumok költségvetéséből 2018-ban több mint 40,3 milliárd forint fordítható kulturális fejlesztésekre az idei 27,5 milliárd forinthoz képest. Bízunk benne, hogy bár választási év van jövőre de a kultúrális ágazat nem áll le, mert a fejlesztéseink folytatódnak ? fejtette ki.

A kulturális alapellátás statégiai céljainak megvalósítása érdekében 2015-től 8,72 milliárd forint áll rendelkezésre a települések könyvtári ellátásának és közösségi művelődésének támogatására. Az egy településre jutó támogatás minimális összegét 1,2 millió forintban határozták meg, amely révén Magyarország mintegy kétezer településén javult a könyvtári és közművelődési szolgáltatások színvonala. A közgyűjteményi és közművelődési feladatellátás önkományzati támogatásának keretösszege a benyújtott költségvetési törvény szerint 2018-tól 2,4 milliárd forinttal emelkedik.

Ezen belül többek között a megyei hatókörű városi múzeumok feladatainak támogatására 150 millió forint, a megyei könyvtárak feladatainak támogatására 400 millió forint, a települési önkormányzatok nyilvános könyvtári és közművelődési feladatainak támogatására több mint 1,5 milliárd forint, a települési önkormányzatok muzeális intézményi feladataira 204 millió forint többlet jut. A nemzeti és kiemelt minősítéssel rendelkező művészeti együtteseket 2018-tól ? bázisba épülő jelleggel ? évi 1,2 milliárd forint többletforrás segíti a tervezet szerint. A budapesti fesztiválok ? Budapesti Tavaszi Fesztivál, CAFé Budapest, MITEM ? finanszírozására 1,95 milliárd forintot terveznek, a vidéki fesztiválok megrendezésének támogatására 750 millió forintot fordítanak.

A budapesti fejlesztések között a Magyar Állami Operaház Andrássy úti épületének felújítására 2018-ban 15,755 milliárd forint, a Liget Budapest Projektre 39,93 milliárd áll rendelkezésre.

A Modern Városok Program keretében a vidéki kulturális fejlesztések között szerepel egyebek mellett a Veszprémi Petőfi Színház, ahol a jövő évben négymilliárdos fejlesztést hajtanak végre, a debreceni Csokonai Színház és a kaposvári teátrum felújítására több mint ötmilliárd forint jut. A Szolnoki Művésztelepnél 520 millió forinttal járulnak hozzá az idén megkezdett építkezéshez. A veszprémi állatkert fejlesztését jövőre 235 millió forinttal egészíthetik ki, amely így mintegy egymilliárd forintot tesz majd ki, a nyíregyházi állatparkban jövőre 3,386 milliárd forintot költhetnek fejlesztésre. Az államtitkár elmondta, hogy a cél továbbra is a kulturális decentralizáció és a kulturális alapellátás biztosítása.

Forrás: Kultúra.hu/MTI

Fotók: Papp Eszter

Borítókép: The New York Times