A Magyar Nemzeti Múzeum idén decemberben nyíló, Magyar menyasszony című tárlatának egyik kuriózuma Mária királyné zöld selyemdamaszt esküvői ruhája lesz 1521-ből – párták, menyasszonyi ruhák, fátylak, esküvői meghívók, festmények, étkészletek és fényképek koszorújában.

„Soha ne érezzem hiányodat; azt akarom, hogy szívem örökké a tiéd mellett dobogjon”– írta Mária királyné férjének, II. Lajosnak a török háborúk idején. Bár frigyük középkori szokás szerint előre elrendezett volt, igaz szerelem vált belőle. Az esküvő az emberi élet egyik legkiemelkedőbb eseménye, amely, mint a fenti történelmi példa bizonyítja, már több évszázada is a párok életének külsőségek szempontjából leglátványosabb ünnepének számított. A tárlat az esküvői szokások, hagyományok, viseletek tér- és időbeli változásait kíséri figyelemmel Habsburg Mária kézfogójától napjainkig. A társadalmi sokszínűségre ügyelve egyforma hangsúlyt kapnak a város és a vidék, a különböző felekezetek, népcsoportok és társadalmi rétegek esküvői szokásai.

Az esküvői szokások  kapcsán számtalan témakör kerülhet szóba, és a kiállítás mindet részletesen körbejárja. Mikor került egy lány eladósorba, mikor kezdte gyűjteni a kelengyéjét, mit tartalmazott a kelengyésláda, hogyan változtak az évszázadok során az udvarlási szokások? A menyasszonyi ruhákra, kiegészítőkre külön is figyelnek a kiállítás alkotói, ezért azt is megtudhatjuk majd, mikortól vált a fehér a menyasszonyi ruha színévé, mit jelképeztek a gyöngyös koszorúk, és milyen ékszereket viseltek a nagy eseményen.

A mindenkori divat a nagy nap megörökítését, vagyis a festmények, később a fényképek elkészítését is befolyásolta.

A Magyar Nemzeti Múzeum minden korosztályt meg kíván szólítani a kiállítással és a hozzá kapcsolódó projekttel. A házasság valamiként mindannyiunkat érint, akár feleségekként és férjekként, akár esküvők-lakodalmak vendégeiként, akár felmenőink házassága révén.

A kiállítás kurátora, Simonovics Ildikó a közgyűjteményekben fellelhető forrásokon túl közösségi gyűjtésbe kezdett, nagy sikerrel. A Magyar menyasszony Facebook-oldalán több mint 1800 fényképet osztottak meg az érdeklődők, amelyek családi történeteikkel együtt beépülnek majd a tárlat anyagába.

A kiállítás weboldalán ezeken túl blogbejegyzések és podcastok láthatók-hallhatók. Magyarország első esküvői tematikájú online gyűjteménye március végéig várja a további fotókat, családi történeteket.

A képen L. Simon László a sajtótájékoztatón. Fotó: MTI/ Illyés Tibor