A címben a névelő megváltoztatása Ingmar Bergman világhírű klasszikusához képest nem véletlen.
A Jelenetek egy házasságból saját történettel rendelkező filmirodalmi mű. A mi darabunk más lesz, csupán jellegében megidézve csatlakozik a ’73-as svéd filmdrámához, bizonyos szempontból azonban mégis hasonló: ugyanúgy egy házasság belső dinamikáiról beszél, és mi is egy filmforgatás keretében játsszuk el az adott jeleneteket. De amíg egy mozgóképes alkotás nagyrészt szövegre épül, a tánc sok ki nem mondott szó megmutatására jóval inkább alkalmas. Ezeket a határokat keresem. A mi nyelvünk szürreálisabb, absztraktabb kifejezésmódjával hogyan lehet megmutatni azokat a történéseket, érzéseket, gondolatokat, amelyek egy ilyen kapcsolaton belül megszülethetnek? A tánc más csatorna, ennek sajátos szépségeit igyekszünk kihasználni ebben a rendkívül érzékeny témában.
Miért érzékeny téma ez manapság?
Mert a párkapcsolatunk minősége az élet összes kihívásában jelen van. Láthatóan a legbonyolultabb és legkonfliktusosabb területe az életnek, ráadásul társadalmi alapérték, ami éppen válságos korszakát éli. Látjuk, hogy a házasságok mennyire kevésszer működnek, ezeknek vizsgálata társadalmi feladat. A mítoszaink arról szólnak, hogy az ember páros lényként teremtetett, ehhez képest ez az alapértékünk most éppen széthullik. Ennek okairól, nehézségeiről muszáj beszélni, mert mindenkit érint.
Vagyis vizsgálatra vállalkozik a társulattal?
Mintákat tudunk mutatni, adott kérdésekre reagálni. Ha ez valakit elgondolkodtat, akkor már van értelme a munkánknak, ha pedig még megoldásképeket is tudunk vázolni, az kifejezetten fontos üzenet. Egyszerűen azt érzem, hogy foglalkozni kell a házasság problematikájával, mert rengeteg konfliktust látok magam körül.
Milyen stilisztikai, hangulati elemekkel jeleníti meg a dramaturgiát?
Nem realista darabot tervezek. Kissé elrajzoltan, a 60-as évek világába helyezem a történetet, az eredeti mű, a film előtt némi skandináv jelleggel is tisztelegve. Azzal is, hogy egy forgatás jeleneteibe láthatunk bele. Egyúttal az akkori családi ideálképet is megidézem: szép, színes otthonok, gyönyörű ház, előtte a szép autó, az asszonyka kis köténykében belőtt hajjal főz, mindenki vidám. Ismerjük ezeket a posztereket. Ahhoz, hogy el tudjunk mozdulni a dráma irányába, jó kiindulási alap egy ilyen álomvilág. Zárt történet, egyetlen otthonban játszódik, annak minden – szintén elrajzolt – elemével, a terek játékos használatával.
Az előadás különlegessége, hogy egyetlen házaspár karakterén keresztül próbálunk beszélni a házasságról, de mindkettejüket öt-öt táncos játssza. Ez a játék lehetőséget ad a két karakter különböző arcainak, viselkedésmódjainak bemutatására, melyeket ilyen módon szét lehet választani. A különféle karakterjegyek, viselkedésmódok találkozásai így eleve konfliktusokat vagy akár vicces helyzetet hoznak.
A díszlet és a jelmez hogyan érzékelteti az elrajzolt forgatási helyszínt?
A jelmez szintén a 60-as évek stilizált, karakteres megjelenítése. Minden lány és fiú egyformán lesz öltöztetve, azonos kiegészítőkkel, hiszen egyazon karaktert alakítanak. A díszlet egyetlen zöld szoba, csupa zöld tárgyakkal. Olyasmi üzenetet szeretnék többek között megfogalmazni, hogy a jól működő párkapcsolathoz önmagunk sok arcával, reakcióival kell elsősorban megismerkedni, megbarátkozni.
Saját magunkkal kell harmóniában lenni, és akkor tudjuk ugyanezt a társunkkal is megélni.
Az is igaz, hogy a párunkról alkotott kép mindig a fejünkben meglevő ideálhoz képest alakul, nem pedig a valóságot tükrözi. Ritkán nyitunk afelé, hogy valóban a másikat lássuk, ne pedig az ideált, amit benne szeretnénk látni. Hosszú út elengedni ezt a képet, és azt szeretni, aki velünk él. Egy vágyott álomképet vetítünk rá a párunkra, és azt gondoljuk, hogy neki olyannak kéne lennie. Ez eleve konfliktushelyzet, mert ő a legtöbb esetben nem ilyen. Azt gondoljuk, hogy ismerjük, és egyszer csak kiderül, hogy nem. Azt akartuk csak ismerni, akit mi szerettünk volna, hogy legyen, nem pedig azt, aki ő valójában.
De a magunkról alkotni vágyott belső kép is vezethet konfliktusokhoz. A házassági válságok egy része egy harmadik személy megjelenése miatt alakul ki, aminek szintén vannak belső, önértékelési okai. Mindkét fél számára létezik egy tükör, amelyben vonzónak, értékesnek szeretnénk látni magunkat. Ez a párunk szeme. Meddig tükrözi, sugározza felénk ez azt a képet, melyet mi kívánunk látni magunkról? És ha eljön a pillanat, amikor a párom szemében már nem az tükröződik? Ugyanakkor egy harmadik személy visszajelzéseiben pont azt kapom, amire vágyom. Nagy felelőssége van ezért a feleknek abban, hogy mit projektálnak a párjuk számára önképnek, jó esetben ezzel is fenntartva a kapcsolat elején meglévő vonzalmat.
A házasságban fontos tényező a gyermek. Lesz erre utalás a darabban?
Két gyermeket táncoló szereplő játszik még az előadásban. A házasság egyik alapfeladata valóban a gyermekvállalás, ami leginkább örömforrás, de konfliktushelyzet egyben. Sajnálatos módon a statisztikák azt mutatják, hogy a kapcsolatok megromlása egyenes ágon köthető ehhez a kérdéshez, ami meglehetősen drámai tény azt nézve, hogy a házasságok elsődleges missziójáról van szó. Tizenéve még a válásokat – bármennyire rossz volt már a kapcsolat – a gyermekek nagyobbá válásáig húzták.
Pontosan tudható, a szülők nagy része még sincs felkészülve, milyen hormonális és testi változásokat hoz egy terhesség és a szülés, milyen ritmuskülönbséget eredményez a pár tagjai között, milyen sok feladattal jár együtt, melyek az egyéni szabadságot, az énidőket korlátozzák. Tudható, mégsem készülnek fel nyílt, okos beszélgetésekkel rá. Egyszerűen nem fogadják el. Az önfeladásra, az ego háttérbe szorítására egyre kevésbé állnak készen az emberek.
Az előadás nyilván nem tud választ adni a kérdésekre, de a kérdésfelvetés már önmagában fontos. Sok absztrakt képpel létrejövő mű, amelyben bizonyos ismerős szituációk megelevenednek, melyben leforgathatjuk egy kitalált házasság jeleneteit. A végső vágást a nézőre bízzuk.
Az előadás bemutatója április 25-én lesz. Részletek itt.
