VAL_08439_resize.jpg

Kortárs inspirációkból készült az új Turandot

Hosszú idő után új rendezésben láthatjuk az Operaházban Turandot, a kínai hercegnő történetét. Puccini utolsó, befejezetlen operájának mindig impozáns képeit, jól ismert alaprétegeit, drámai jeleneteit ezúttal a mozgásszínházi elemek, a műben felsejlő hatalmi struktúra láthatóbbá tétele és a zeneszerző halála után komponált két teljesen különböző karakterű befejezés egymás mellé helyezése gazdagítja. Barta Dóra rendező-koreográfussal a novemberi bemutató kapcsán beszélgetett az Opera Magazinban Filip Viktória.

A Harangozó- és Seregi-díjas, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével is kitüntetett érdemes művész munkáira az egyéni sorselemzések iránti fogékonyság, a mélylélektani kérdések új szemszögű felvetése, ám ugyanakkor az alapművek narratív szálának pontos végigvitele is jellemző. A Turandot azonban más szempontból is érdekes. „A végül szerelmi történetté váló mű tartogat olyan más ok-okozati összefüggéseket, a cselekményt tovább gazdagító feszültségforrásokat is, amelyek a főszereplőt körülvevő hatalmi struktúrában s annak működési formájában lelhetőek fel” – világít rá Barta Dóra, aki az előadáson belül egy olyan asszociációs teret is létrehoz, amely új dimenzióként vonul végig a darabon olykor megerősítve, máskor idézőjelbe téve az egyes mozzanatokat vagy épp elgondolkodtatva a nézőt. „Ezt a réteget a kortárs táncművészek fogják megjeleníteni, akiknek koncentrált jelenléte, izgalmas aurája egy új esztétikai többletet ad majd hozzá a klasszikus operai formához, tehát ezúttal nem szokványos táncbetétekről van szó” – árulja el Barta Dóra.

A Turandotnak két befejezése van. Puccini ugyanis elhatalmasodó gégerákja miatt nem tudta végigkomponálni az operát, így halála után Franco Alfano a zeneszerző utolsó jegyzetei alapján fejezte be azt. Az 1926-os, a milánói Scalában tartott premier kivételével – ahol ott hagyták abba a játékot, ahol Puccini saját kezű hangjegyei véget értek – Alfano kiegészítésével adták és adják elő az operát a világ minden táján. Azonban Luciano Berio csaknem nyolc évtizeddel később, 2002-ben új finálét írt. „Örömmel fogadtam, hogy az Opera vezetősége a Berio-féle változatot preferálta a premierre (a premier a Berio-, a további előadások az Alfano-verzióval láthatóaka szerk.), mert ez a befejezés világviszonylatban is egyre nagyobb teret hódít, ráadásul közelebb áll az én rendezésem alapkoncepciójához is: a szereplőkben lejátszódó folyamatokról, színházi és drámai hatásokról szól, emberközelivé téve az előadást, míg Alfano a klasszikus operai végkifejletet hangsúlyozta. Engem mint alkotót a két zenei befejezés majdhogynem két külön előadás létrehozására késztetett, mert nem pusztán csak árnyalatnyi különbség van köztük!”

A Veszedelmes Éden, valamint a Dido és Aeneas című operákat már sikerre vivő alkotó ismét Tihanyi Ildikó látványtervezővel dolgozik együtt a díszleteken és a jelmezeken. A letisztult képi világ a kínai kultúra sajátosságaira épülő, ám minimalista stílusú lesz, amely Turandot minden rezdülésére reflektálni tudó, a benne létrejövő változásokat demonstrálni képes látványként lesz fontos része a rendezői koncepciónak és az előadásnak. Időbelisége nem meghatározott, akár a mába is helyezhető. „Variációgazdag, színpadi struktúrájában igen sokoldalú, nagy, látványos képekkel teli előadásról van szó, amelyben ugyanakkor szépen helyet talál a tömegtablók mellett a műre jellemző finom kamaraopera-jelleg is, hiszen sok olyan zárt jelenet van benne, amik izgalmas, belső történéseket fejeznek ki – magyarázza Barta Dóra. – A jelmezek is a keleties trend jegyeit viselik magukon, de letisztultságukkal, nemességükkel, vonalaik és színkódjaik által akár egy futurisztikus világ elemei is lehetnének. Fontosnak tartottam, hogy a díszlet és a jelmez nagyon erős összhangot hozzon létre, így Ildikó a teljes látványvilágban koherens egységet teremthetett. Nagyszerű tehetsége és lenyűgöző szakértelme mindig szárnyakat ad a vízióimnak.”

Puccini egyik legnépszerűbb műve 1927-es budapesti bemutatója óta három, több évtizedet is megélt rendezésben futott. Időről időre azonban érdemes újradefiniálni még a legnépszerűbb operákat is. „A többszörös ismételt műsorra tűzése a remekműveknek egyfajta természetes szokásjog, de a közönség mindig nyitott az újrafelfedezésre is – hangsúlyozza a rendező-koreográfus. – Az operák adott aktuális időszakba való beágyazódottsága, a napi reflexiók a világ változásával együtt alakul át. Ha egy másik korban tekintünk ugyanarra a darabra, az különböző nézőpontokat, más inspirációkat hoz, így az alkotó számára új fénytörésbe helyezi a művet az idő. Ez a fajta állandóan változó nézőpont tudja élővé tenni a nagy klasszikusokat.”

A Turandot november 9-től november 29-ig látható az évadban. A produkció részletes színlapja és az előadások időpontjai az Opera honlapján böngészhetők végig.

Fotó: Berecz Valter / Magyar Állami Operaház

Ez is érdekelheti

Két befejezéssel mutatja be új Turandot-előadását az Operaház

Sümegi Eszter és Rálik Szilvia, valamint László Boldizsár és Yusif Eyvazov főszereplésével, a színpadra tíz év után visszatérő Gulyás Dénes közreműködésével viszi színre Barta Dóra Puccini Turandotját a Magyar Állami Operaházban.

Barta Dóra: Komoly szigorral dolgozom, de mindig ott van mögötte a szívem is

A Harangozó Gyula- és Seregi László-díjas táncművész, koreográfus, érdemes művész Barta Dórát mindenképpen az elsők között kell említeni Kecskemét kulturális életének szereplői között. Az égiek bőkezűen megáldották tehetséggel, és sokat tett azért, hogy neve kitörölhetetlenül beíródjon a hírös város történetébe.

A legnagyobb üzenőfal a tested

Barta Dóra Harangozó-díjas, érdemes művész táncalkotóval otthonában beszélgettünk.