Udvaros_Dorottya_mint_Kariko_Katalon_Photo-by-Viszlay-Mark.jpg

Udvaros Dorottya Karikó Katalin szerepét ölti magára

November 15-én a Nobel-díjas magyar kutató, Karikó Katalin életútja elevenedik meg az Átrium színpadán, Udvaros Dorottya főszereplésével. Az előadás egy kivételes tudományos pálya kevésbé ismert oldalát, a világraszóló sikert megelőző évtizedek küzdelmeit, kudarcait és kitartását mutatja be.

Az EgyÉletem Produkció személyes élettörténeteket bemutató sorozatának új darabja egy elhivatott kutató történetét mutatja be, aki a sorozatos kudarcok és elutasítások ellenére is megvalósította céljait, és akkor sem adta fel, amikor kevesen hittek benne – írja közleményében az EgyÉletem.  Az előadás a tudományos sikerek mögött álló emberi történetet, a rendíthetetlen elszántságot és a kitartás erejét állítja középpontba.

A november 15-i bemutatón Udvaros Dorottya lép színpadra Karikó Katalin szerepében. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész tolmácsolásában a nézők egy olyan életútba nyerhetnek betekintést, amelynek középpontjában a tudományos kíváncsiság, a személyes áldozatok és az elhivatottság állnak. A darab alapjául Karikó Katalin 2023-ban megjelent Áttörések – Életem és a tudomány című önéletrajzi könyve szolgál. A színpadi adaptációt Bíró Bence írta, a rendező Olasz Renátó, a díszletet Giliga Ilka tervezte.

A darab a premier után országos turnéra indul, így a fővároson kívül élő közönség is megismerheti Karikó Katalin történetének színpadi feldolgozását. Budapesten a tervek szerint havonta két alkalommal lesz látható az előadás.

A november 15-i premier díszvendége maga Karikó Katalin lesz, aki ezen az estén találkozik először személyesen az őt megformáló színművésszel.

Címlapfotó: Udvaros Dorottya mint Karikó Katalin. Fotó: Viszlay Márk

Jegyekért katt ide!

Ez is érdekelheti

Elveszettnek hitt ókori Apolló-szobor a hónap kincse a Nemzeti Múzeumban

Nyolcvan éve, a második világháborút követő zűrzavaros időkben került ki a muzeológusok látóköréből és évtizedekig az Újkori Főosztály Vegyes Gyűjteményében állt, azonosítatlanul a műalkotás, amely sokáig 19. századból származó patikaszoborként szerepelt a nyilvántartásban. Pedig valójában a második századból származik, Antonius korából.

Hírmozaik – november 4.

Jazz, alternatív zene és népzene találkozik a Fonóban, bejelentették az idei Cervantes-díj nyertesét, a sünök védelmére hívja fel a figyelmet az MME.

Megérkeztünk a mennybe? DrMáriás szerint lehet, hogy igen, de az is lehet, hogy nem

Megérkeztünk a mennybe? címmel drMáriás új festményeiből nyílt kiállítás november 3-án a CEU Nyitott galériájában, a képzőművész hatvanadik születésnapján.

A Madách Színház vezetője Szabó P. Szilveszter, az Új Színházé Csiby Gergely lett

A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium pályázatának jelentkezői közül Szabó Péter Szilvesztert nyolc igen és egy nem szavazattal, Csiby Gergelyt pedig hét igen és két tartózkodás mellett szavazták meg.