Stork Natasa, Dér Asia és Csuja László zsűrizi az ELTE Szemle filmjeit

Az első kiadás sikere után visszatér az ELTE hallgatóinak filmfesztiválja. A második ELTE Szemle április 29. és május 2. között zajlik majd a Stúdió K-ban és a Puskin Moziban.

2024-ben első alkalommal került sor az ELTE Szemlére, amelynek célja a közösségépítés, a tudásátadás és a műhelymunka mellett az volt, hogy a figyelmet az egyetem falain belül megvalósuló filmes képzésre irányítsa. A rendezvény nagy sikerrel zárult, a Best of vetítés mellett a legtöbb blokk is telt házzal futott, az ELTE-s filmek azóta nívós szemléken szerepeltek, díjakat nyertek, így a szervezők számára nem volt kérdés, hogy 2025-ben is megrendezik a fesztivált. A rendezvény idén is egyetemi fókusszal bír, de fontos célja továbbá, hogy megszólítsa a tágabb filmszakmát és az érdeklődő közönséget.

Az idei ELTE Szemle fő helyszíne a Stúdió K Színház lesz, ahol április 29-én kerül sor az esemény megnyitójára, majd az első versenyblokkot tekinthetik meg a nézők. A fesztivál idén szeretné felhívni a figyelmet a film és a társművészetek kapcsolatára, épp ezért a nyitónap estéjén a Prudencia Hart különös kivetkezése című színházi előadást láthatja a közönség a Stúdió K-ban. Ezt követően három napon keresztül zajlanak majd a vetítések, amelyek mellett idén is számos mesterkurzus, workshop, kerekasztal-beszélgetés tárja fel a filmszakma különböző területeinek összefüggéseit, aktuális tendenciáit. Mindemellett egy két részből álló fotókiállítás is színesíti majd a programot. A művészeti perspektívájúak hívószava a jelen, míg a szakmaiaké a werk lesz. Részletek a nevezési felhívásban elérhetőek. Az egyetem hallgatói március 31-ig adhatják le a munkáikat.

Az ELTE Szemlét idén is a legjobbakkal zárják a Puskin Moziban, a legjobb filmeket később a Kerekdomb Fesztiválon is vetítik majd. Továbbá idén vendég egyetemként az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetem filmes hallgatói munkáiból is vetítenek egy válogatott blokkot.

A beérkezett filmeket ezúttal is szakmai zsűri értékeli, amelynek tagjai Pálos Gergely operatőr (Egy galamb leült egy ágra, hogy tűnődjön a létezésről, Történetek a végtelenségről, Csendes barát), Sós Bálint Dániel (Minden rendben) rendező, Dér Asia dokumentumfilm-rendező (Anyáim története, Nem halok meg), Csuja László rendező (Virágvölgy, Szelíd), Stork Natasa színésznő (Jupiter holdja, Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre, Veszélyes lehet a fagyi). A zsűri a Best of összeállítása mellett idén egy fődíjat is kioszt, amelynek tulajdonosa ötszázezer forintos pénzdíjban részesül, amelyet következő projektje megvalósítására fordíthat.

Ez is érdekelheti

Szakonyi Noémi Veronika Hat hét című filmje kapta a magyar filmkritikusok fődíját

A legjobb rendezés díját Csuja Lászlónak és Nemes Annának ítélték oda a Szelíd című filmért, míg a legjobb animációs filmnek járó díjat Turai Balázs Amok című alkotása érdemelte ki.

Szakonyi Noémi Veronika Hat hét című filmje kapta a magyar filmkritikusok fődíját

A legjobb rendezés díját Csuja Lászlónak és Nemes Annának ítélték oda a Szelíd című filmért, míg a legjobb animációs filmnek járó díjat Turai Balázs Amok című alkotása érdemelte ki.

Stork Natasát egy New York-i fesztiválon díjazták

A legjobb színésznőnek járó kitüntetést a Veszélyes lehet a fagyi főszereplőjének ítélték a New York-i Filmhéten.

Stork Natasát egy New York-i fesztiválon díjazták

A legjobb színésznőnek járó kitüntetést a Veszélyes lehet a fagyi főszereplőjének ítélték a New York-i Filmhéten.