shutterstock_2063586962.jpg

Új vezetővel kezdi az idei turisztikai főszezont a Dobó István Vármúzeum

A korábbi vezető, Ringert Csaba közös megegyezéssel történő leköszönését követően keddtől megbízott igazgatóként Novákné Mlakár Zsófia irányítja a Dobó István Vármúzeum munkáját.

Az intézmény tájékoztatása szerint a korábbi szakmai igazgatóhelyettes 120 napig tölti be új tisztségét. Ez idő alatt a fenntartó egri önkormányzat pályázatot ír ki a pozíció betöltésére, amelyről ezt követően a közgyűlés jóváhagyásával döntenek.

A múzeum közleményében kiemelték, hogy tavasszal számos rendezvénnyel készülnek. A kedden induló turisztikai főszezonban meghosszabbított nyitvatartással, naponta tíz interaktív programmal, tárlatvezetésekkel várják a közönséget.

A vár kiállításai naponta 18 óráig látogathatóak, a megváltott belépőjeggyel nemcsak az épület, de a Gárdonyi Géza Emlékmúzeum, a Ziffer Sándor Galéria és a Lenkey-ház is megtekinthető.

Nagyszombattól húsvéthétfőig számos családi program közül választhatnak az érdeklődők: a vár vitézei korabeli fegyver- és életmód-bemutatókat, valamint interaktív tárlatvezetéseket tartanak, szombaton és vasárnap pedig a kurátorok segítségével ismerhetik meg Az egri vár története című kiállítást a látogatók. Nagyszombaton a vár ad otthont a XIX. Dobó István Kupa Történelmi Íjászversenynek is, amelyen több száz, korabeli viseletbe öltözött sportoló méri össze tudását.

A húsvéti forgatagból nem maradhatnak ki a kézművesmesterek sem: lesz hímestojás-készítés, tojáspatkoló-bemutató, nemezelés és agyagozás, kézművesjátszóház, családi rejtvényfejtés, népi játszótér és kisállat-simogató is.

A közlemény szerint idén is folytatódik a Nemzeti Emlékezetpedagógai Program, amelynek célja, hogy diákok számára lehetőséget biztosítson egy-egy nemzeti emlékhely meglátogatására. A tavalyi évben az egri vár kultuszához kapcsolódva hat különféle múzeumpedagógiai foglalkozással várták a középiskolás diákokat. A kezdeményezés sikerét mutatja, hogy tavaly közel 5000 középiskolás látogatott el ide, 2025-ben pedig eddig 138 csoport jelezte részvételi szándékát.

Kitértek arra is, hogy a közelmúltban az elmúlt évek hagyományához hűen megválasztották az Egri Vár Borát. Idén 8 pincészet 19 borral pályázott a címre, amelyet a három – Egri Csillag, Egri Rozé és Egri Bikavér – kategóriában a Varsányi Pincészet 2024-es Egri Csillag Klasszikusa, az Ostoros Családi Pincészet 2024-es Egri Rozéja és a Szuromi Családi Birtok 2021-es Egri Bikavér Superiorja nyert el.

Ez is érdekelheti

Romot mászna, netán várat hódítana? Adunk tippeket hozzá!

Rockenbauer Páltól tudjuk, nincs rossz idő, csak rosszul öltözött turista. Kirándulások természet és történelem között – mi segítünk, merre érdemes indulni.

Első alkalommal adták át Az év családbarát emlékhelye díjat

Első alkalommal adták át a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) és a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) által alapított Az év családbarát emlékhelye díjat, amellyel a Budai Várnegyed, az egri vár, valamint a sárvári vár történelmi emlékhelyeit ismerték el.

Szécsi Zoltán: Egerben minden ember életében két központi dolog van, a vízilabda és a bor

A háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó 2007 óta él Heves vármegyében, melyhez azóta ezer kötelék és emlék fűzi. Ezekről mesélt az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban stábjának.