Újra Budapesten tanít a 95 éves finn karmesterlegenda

Jorma Panula, a legendás finn karmester, a világ egyik legismertebb dirigense, vagy ahogy előszeretettel nevezik, a „karmesterek mestere”. A 95 éves művész idén is megtartja budapesti mesterkurzusát, melyre a világ minden tájáról jelentkeztek. A zárókoncerten a kurzus hallgatói vezényelnek.

DLAPE20250711001.jpg
A MÁV Szimfonikus Zenekarának előadása a 75. Vasutasnap tisztavató ünnepségén a budapesti Magyar Vasúttörténeti Parkban 2025. július 11-én. Fotó: Lakatos Péter / MTI

A 95 éves zenészlegendát évtizedek óta „a karmesterképzés csodájaként” emlegetik világszerte, miután műhelyéből sorra kerültek ki olyan hírességek, mint például Esa-Pekka Salonen, Sakari Oramo, Jukka-Pekka Saraste és sokan mások. Aktív korában több évtizedig volt jelentős zenekarok zeneigazgatója, de nemzetközi hírnevét elsősorban pedagógiai munkásságának köszönheti. A karmesteri művészet sokban különbözik a hangszeres játéktól, hiszen eredménye más muzsikusok játéka révén mutatkozik meg.

1973 után három főváros: Helsinki, Stockholm és Koppenhága zeneakadémiáján tanította a jövő karmestereit, és máig tart mesterkurzusokat szerte a világon. A karmester professzor kapcsolata a MÁV Szimfonikus Zenekarral 11 évvel ezelőtt kezdődött, melynek eredményeképp évente tart nemzetközi kurzust Budapesten, a MasterclassBudapest szervezésében, amelyre ezúttal több mint negyvenen jelentkeztek a világ minden tájáról.

A pályázók közül a maestro idén tíz hallgatót választott ki, akikkel augusztus 21-től öt napon át fog dolgozni a MÁV Szimfonikus Zenekar próbatermében. A kurzus nemzetköziségét igazolja, hogy az aktív résztvevők Finnországból, Norvégiából, Németországból, továbbá az USA-ból, valamint Japánból érkeznek. Különlegesség, hogy a legfiatalabb résztvevő a litván származású 13 éves Arijus Šereckis lesz, Finnországból.  

A mesterkurzus zárókoncertjére augusztus 25-én 18.00 órakor, az Olasz Kultúrintézet Dísztermében kerül sor, amelyen a kurzus hallgatói vezénylik a műsorban szereplő műveket. Ezen az eseményen a budapesti közönség is megismerheti a tehetséges fiatalokat, akik a jövő karmestertitánjai lehetnek. Közreműködik: Kassai István – zongora.

A műsor: 

Johannes Brahms: Academic Festival Overture, Op. 80
Weiner Leó: Concertino zongorára és zenekarra, Op. 15
Beethoven: Leonora Overture No.3, Op. 72b
Sibelius: Finlandia, Op. 26
Rossini: La gazza ladra: Overture
Dvořák: 7. (d-moll) szimfónia, Op. 70, B. 141

Ez is érdekelheti

A világhírű finn karmester, Jorma Panula tart mesterkurzust Budapesten

Jorma Panula finn karmester augusztusban nemzetközi karmesterkurzust tart Budapesten, amely augusztus 19-én gálakoncerttel zárul az Olasz Kultúrintézetben.

Budapesten tesz csodát a karmesterek mestere

A világ minden tájáról érkeznek fiatal dirigensek a legendás finn karmester, Jorma Panula budapesti mesterkurzusára. A 94 éves művész a világ egyik legismertebb dirigense, vagy ahogy előszeretettel nevezik, a „karmesterek mestere” évtizedes kapcsolatban áll a MÁV Szimfonikus Zenekarral.

Elkezdődött a Kodály Művészeti Fesztivál

Hangversenyek, kiállítások, könyvbemutató, térzene, előadás, koncertfilmvetítés is szerepel a Kodály Művészeti Fesztivál programjában. Az augusztus 2. és 8. között Kecskeméten zajló eseményen nemzetközi Kodály-szemináriumot és Kodály-szimpóziumot is tartanak.

Itáliai képeslapot hoz a MÁV Szimfonikus Zenekar a Müpába

Olaszországi zenei kirándulásra hívja a közönséget a MÁV Szimfonikus Zenekar hangversenye az olasz opera specialistájaként ismert Michelangelo Mazza vezényletével, és a nemzetközileg is elismert hegedűművész, Baráti Kristóf közreműködésével május 14-én, a Müpában.