Úgy tetszik, ahogy minden művészeti ágban, úgy az irodalomban is szükség van formabontó újításokra, ám egyvalami nem változik: az olvasók általában szeretik, ha egy prózaíró magával ragadó módon tud történetet mesélni. Ékesen bizonyította ezt, hogy amikor Ulickaja, a világirodalom egyik legjelentősebb kortárs prózaírója Budapesten töltött pár napot a 2009-es könyvfesztivál díszvendégeként, már a dedikálások előtt egy órával tömegek vártak rá. Sokan a teljes, magyarul kapható Ulickaja-életművel a hónuk alatt.
Ulickaja tényleg nagy mesélő, minden újabb regényével meggyőződhetünk erről. Most pedig megjelent magyarul a Történetek állatokról és emberekről című mesekönyve, amelyben kis terjedelemben is sorsokat elevenít meg, akár állatokról, akár emberekről van szó. Nem véletlen, hogy a kötet címében dőlt betűvel, kiemelten szerepel az "és" kötőszó, hiszen természetesen emberi tulajdonságokkal "megáldott" állatok a mesék szereplői. Némelyek ugyanolyan gonoszok, rosszindulatúak, mint az emberek, igazi kártékony lények. Mások meg barátságosak, segítő- és áldozatkészek, melegszívűek. Csodák történnek velük, ahogy a mesékben illik, jó végkifejlettel. Igaz, itt olyan figurák kelnek életre, akik meg is érdemlik a csodát és az örömteli történetzárást.
Ahol a százlábút Marija Szemjonovnának hívják, a verebet Antverpennek, az első mesében a macskát Ignáciusznak, vagy ahogy ugyanitt éppen a Szú, a "városszerte híres műbútorasztalos" készít mesteri, otthonos szekrénylakást, külön kis zugoknak alkalmas fiókokkal, ott már az elején tudhatjuk: költői sűrítettségű történetekre számíthatunk végig. Gyerekek számára magától értetődő az a játékosság, a fantázia szabadsága, amely jellemző a három mesét tartalmazó kötetre. De mi, felnőttek is élvezettel olvashatjuk ezt a könyvet, főként finom humorának, szellemes fordulatainak - és, bizony, a mesélőkedvnek köszönhetően.
Ljudmila Ulickaja: Történetek állatokról és emberekről, fordította: Kisbali Anna, Lakatos István illusztrációival, Magvető kiadó, Budapest, 2009, 75 oldal, 2490 forint
